hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Urbanizáció és techológia: a gyermekek a legnagyobb kárvallottak

2015. 11. 05.
A XX. század merőben átszabta az emberi életforma évezredek alatt kialakult alapjait. Az ipari forradalom gyümölcseként Európa népessége gyors ütemben növekedésnek indult, rohamosan csökkenni kezdett a mezőgazdaságból élők aránya, gombamód jöttek ugyanakkor létre a nagyvárosok, melyek már egy új életformát kínáltak a városi tömegek számára. Mára a Föld lakosságának fele városban él, és ez az arány 2030-ra várhatóan eléri a 65 százalékot.

Ráadásul a modern életstílus a század második felétől, úgy évtizedenként érezhetően átalakul a technológiai fejlődés robbanásszerű növekedésével, az új technológiai vívmányok az emberek hétköznapi szokásaira is nagy hatást gyakorolnak.

Ezzel együtt természetesen a gyermekek életstílusa, szokásai is megváltoztak a korábbi generációkhoz képest. Szülők és pedagógusok is gyakran beszélnek áhítattal vegyes csodálkozással a Z generáció technológiai eszközök iránti fogékonyságáról, pedig ennek hátulütőiről kevesebbet hallunk.

A század végén főként a tengerentúlon többen felfigyeltek arra, hogy a városi létforma és ezzel együtt a technológiai eszközök nyújtotta kikapcsolódási lehetőségek mennyire elvonják a gyermekeket a szabadtéri vagy természetben töltött felszabadult időtöltéstől. Így az Egyesült Államokban élő Richard Louv újságíró is, aki egy évtizeden át keresztül-kasul utazva az Államokat kutatta a gyermekek szabadidős szokásait. Tapasztalatait összegyűjtve 2005-ben jelentette meg nagy sikerű könyvét a Last Child in the Woods (Az utolsó gyermek az erdőkben) címmel, amellyel sikerült felráznia a szülők és szakemberek nagy csoportját, azóta immár több tucat civil mozgalmat is generálva.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!