Kereső toggle

A jövő pendrive-ja?

A DNS mint az adattárolás új eszköze

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A DNS-re történő adatmentés nem új keletű ötlet, de adódtak nehézségek a tárolásával és az adatok visszaolvasásával kapcsolatban. A zürichi székhelyű Svájci Központi Technológiai Intézetben azonban nemrégiben kifejlesztettek egy olyan „szintetikus kövületet”, ami akár évezredekre megőrizheti a mentett információt.

Manapság a digitális adataink többségét olyan eszközök segítségével tároljuk, amelyek csak határozott ideig képesek azokat sértetlenül megőrizni. A hőmérséklet, páratartalom vagy mágneses terek károsítják a szerkezetüket, így a számítógépünk vagy az USB meghajtónk (pendrive) nem tudják a végtelenségig tárolni a számunkra értékes adatokat. Emiatt különböző kutatócsoportok a DNS felé fordultak, hiszen az annak szerkezetét alkotó nukleotidok segítségével információ tárolható – nem is kevés. Egy gramm dezoxiribonukleinsav 455 exabyte (455 milliárd gigabyte) adatmennyiség tárolására alkalmas, vagyis egyetlen gramm DNS-ben „elférnének” olyan internetóriások, mint a Google vagy a Facebook.

Igen ám, de a DNS nagyon hamar lebomlik. Egy szibériai mamut azonban új lendületet adott a kutatásoknak – legalábbis az állat maradványai. A fosszíliából egészen hosszú DNS-láncokat lehetett izolálni, ezért a kutatókban felmerült, hogy az adatmentésre használt DNS-t is valamilyen módon őskövületté kellene változtatni, hogy évezredekre megőrizze a benne levő információt. Robert Grass és csapata 150 nanométeres üveggömbökbe csomagolta a DNS-t, majd különféle próbáknak vetették alá, hogy szimulálják az idő múlását. Egy hétig 70 fokos hőmérsékleten tartották a DNS-állományt, ami kétezer évnyi, európai környezeti viszonyok közötti enyészetnek felel meg. Minél hűvösebb környezetben tároljuk a DNS-t, annál hosszabb ideig „eláll”, Grass szerint fagyáspont alatt tárolva egymillió év múlva is kiolvasható lesz belőle az információ.

Apropó, kiolvasás. A tároláson túl a másik probléma a DNS-adathordozóval a hibák lehetősége. Ezt a kutatók az úgynevezett Reed-Solomon kódolással küszöbölnék ki. A Reed–Solomon-kódokat Irving S. Reed és Gustave Solomon találták fel 1960-ban. Lényege, hogy egy feladó valamilyen csatorna segítségével adatokat akar eljuttatni egy másik félhez, de a továbbítás során az adatok egy része megváltozik. A kérdés az, hogy hogyan tudja a címzett kiválasztani, hogy mely adatok változtak meg, és hogyan tudja a megváltoztatott adatokat kijavítani. Ebben segít a Reed–Solomon-kódolás, vagyis a DNS-ben tárolt információ visszanyerésekor javítaná a hibákat. És hogy mit tárolna Grass a DNS-en? Többek közt a Wikipédiát őrizné meg az utókornak.

Olvasson tovább: