Kereső toggle

Áltudomány, nagy profit

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

 Ben Goldacre ismert tudományos író, kutató, orvos. Nagy sikerű heti rovatot vezetett a Guardianben Bad Science néven, innen ered könyvének címe is. Igazi balhés arc, aki nem szégyenlősködik, ha az áltudományok cáfolatáról, ferdítések leleplezéséről és önjelölt guruk – tények alapján történő – leégetéséről van szó. Könyve igazi csemege a természettudományt és szarkazmust kedvelők számára.

Goldacre szerint az egyik ok, ami miatt a természetgyógyászok, életmódguruk sikerre tudják vinni a bizniszüket, az a „józan ész kisajátítása”. A nyilvánvaló dolgok szaktudássá változtatása és a szakkifejezésekkel teleszórt misztikus köd, amibe beburkolják a tanácsadást, szükségtelen és kártékony. Fontos, hogy laikusként is legalább alapszinten tisztában legyünk testünk működésével, a biológia és fizika alaptörvényeivel, és ne engedjük át a gyeplőt egy, az élet minden szögletét átmedikalizáló világnak.

Honnan tudhatjuk valamiről, hogy hatásos?

A rövid válasz: összehasonlításból. Az első ismert kontrollcsoportos összehasonlító vizsgálat Nabukodonozor udvarában történt, amikor Dániel kérte a főeunuchot, hogy egy bizonyos idő elteltével hasonlítsák össze a húst és bort nem fogyasztó zsidó fiatalok fizikai állapotát a más nemzetekből származó, szokásos királyi „menzán” étkező fiatalokéval. Ugyanilyen – ma már véletlenszerű beválogatással és vakteszttel kissé továbbfejlesztett – kontrollcsoportos vizsgálatot végez minden tisztességes játékos a tudományos pályán.

A homeopaták például nem szeretik ezt a játékszabályt. Szerintük ez olyan, mintha almát hasonlítanánk össze a körtével. Ebben részben igazuk van, hiszen az ő módszerük saját bevallásuk szerint is spirituális, amit persze a hagyományosan anyagelvű tudomány nem tud értelmezni – így Goldacre sem. Ennek ellenére időről időre megpróbálják kontrollcsoportos vizsgálatok alá vetni a homeopátiát. A hívei azért, hogy legyenek „tudományos érvek” a kezükben, de ezek a cikkek kis esetszámokról szólnak, és sok bennük a módszertani hiba is. A tudomány képviselői pedig azért, mert tényleg szeretnék tudni, hogy hat-e (noha élettani alapon a módszer nem értelmezhető).

De még mielőtt a klinikai összehasonlító vizsgálatokig eljutnánk, van pár követelmény, aminek meg kell felelni, hogy egy hatóanyaggal, módszerrel, egyéb megfigyelt körülménnyel kapott eredményt komolyan lehessen venni, ezek a kazualitás, vagyis az ok-okozati összefüggés alaptörvényei. Először is, az állítás ne legyen szöges ellentétben azzal, amit már tudunk (a rendkívüli állításokhoz legalábbis rendkívüli bizonyítékokra van szükség), biológiailag legyen ésszerű (ezen rögtön elbukik jó pár praktika) a kapcsolat legyen erős, következetes, az adott vizsgált dologra specifikus (vagyis ne legyenek az eredményt esetleg befolyásoló egyéb tényezők), a vélelmezett ok időben előzze meg a feltételezett hatást, és jó, ha a kapott eredmény függ az alkalmazott dózistól. Persze nem várható el, hogy ezt a csekklistát valamennyi laikus lepörgesse, amikor egy új hírt olvas, de a szakértőként előálló megmondóemberektől elvárható lenne, hogy a tudományos követelményeknek megfeleljenek.

Négy fő hiba

A szerző számba veszi azokat a főbb pontokat, ahol a gyanútlan érdeklődőhöz eljutó információ hazugsággá vagy süketeléssé válhat. Goldacre szerint a hazug tudja az igazságot, és az ellentétét mondja, a süketelőnek viszont teljesen mindegy, nem áll sem a hazugság sem az igazság pártján, csak az érdekeit érvényesíti.

Lássuk a négy pontot: 1. Léteznek-e egyáltalán az adatok? Ha brit tudósokra, amerikai kutatóintézetekre és sosem élt professzorokra hivatkozva próbálnak nekünk eladni valamit, jó, ha rákeresünk mértékadó portálokon is. Sok esetben a jól hangzó cím mögött semmilyen kutatási adat nem áll.

2. Van-e összefüggés? A Nap nem kakasszóra kel fel, vagyis az időbeli egybeesés nem feltétlenül jelent ok-okozati összefüggést. (Ékes példája ennek a logikai hibának, hogy egy megfázásból legtöbbször magunktól gyógyulunk meg, mégis gyakran az antibiotikumnak, homeopátiás szernek és egyéb beavatkozásoknak tulajdonítjuk a gyógyulást.)

A másik probléma, hogy némelyek teljesen figyelmen kívül hagyják a kísérleti alanyaikra ható egyéb tényezőket. Megfigyelték például, hogy azoknak, akik több olívaolajat fogyasztanak, kevesebb a ráncuk. Mondható-e ez alapján, hogy az olívaolaj fogyasztásával feszes bőrt érhetünk el? Természetesen nem. Egy sor más tényező befolyásolhatja a ráncok kialakulását (napsütés, stressz, szociális státusz), amit a vizsgálat nem vett figyelembe.

3. Az önjelölt szakértők és a szenzációhajhász újságírók is szeretnek (valódi) tudományos kísérletekre hivatkozni. Körültekintőnek kell azonban lennünk, mivel nem ritkán lombikban, sejttenyészeten, egereken kapott eredményeket úgy állítanak be, mintha kész és emberre is alkalmazható megoldás lenne a kezünkben. Ilyen például, hogy „a kurkuma védelmet nyújt a prosztatarákkal szemben”. Ebből annyi igaz, hogy patkánysejtekre kurkumakivonatot csepegtettek, és figyelték, hogy burjánzanak-e vagy sem, és volt néhány kétes eredmény. De hogy ez emberre is igaz lenne, arról szó sincs. Az emberi szervezetben ráadásul a kurkumin nehezen szívódik fel, tíz deka kurkumát kéne elfogyasztanunk ahhoz, hogy szintje mérhető legyen a vérben.

4. Az eddig megjelent mintegy 15 millió orvostudományi közlésből minden guru és életmódrovat-szerkesztő kénye-kedve szerint szemezgethet. Így viszont az olvasóhoz esetleg az értéktelenebb kisebb jelentőségű, kétes vagy rég megcáfolt eredmények jutnak el. Persze az sem várható el, hogy bárki is képben legyen a legfrissebb eredményekkel. Ezért hozták létre a Cochrane Együttműködést, ahol tudósok időről időre átnézik az adott témában megjelent valamennyi kutatást, azokat értékelik pontosságuk, megbízhatóságuk, esetszámuk alapján, és ez alapján vonnak le következtetéseket. Ilyen szisztematikus szemle során derült ki többek közt az is, hogy az emelt dózisú C-vitaminfogyasztás nem csökkenti a megfázás esélyét, és nem rövidíti le jelentősen a betegség lefolyását, mint azt korábban Linus Pauling, a maga szemezgetett eredményeiből kikövetkeztette.

A könyv további számos valós példán mutatja be a tudományos világ és a média anomáliáit. A szerző egyáltalán nem vádolható azzal, hogy azért ostorozza az alternatívokat, mert a gyógyszerlobbi pénzeli, ugyanis egy fejezetet épp a gyógyszeripar üzelmeinek szentel.

Olvasson tovább: