Kereső toggle

A névjegy története

Már 400 éve használjuk a „papírcetlis” bemutatkozást

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az első benyomás egyszeri, és éppen ezért nagyon fontos! Az elektronikus aláírás, okostelefonok és virtuális asszisztensek korában az üzleti kommunikáció személyes formája viszont még mindig évszázadok óta változatlan. Bemutatkozáskor kezet fogunk, és adunk egy névjegykártyát.

Történészek egyetértenek abban, hogy a névjegykártya eredete a 15. századi Kínába vezethető vissza. Az akkoriban még látogatókártyának hívott apró papírdarabok küldésével fejezték ki előkelő emberek egymásnak azon szándékukat, hogy találkozni szeretnének. Ajtónállóknak is gyakran a kezébe adták ezeket a Meishi-ket, akik a kártyát megnézve tudták eldönteni, hogy az adott intézménybe beengedjék-e a látogatót, ellenőrizve a kártya alapján, kit, milyen tekintélyt tisztelhetnek személyében. Ezek a kártyák már akkoriban az önreklám eszközeivé nőtték ki magukat a felsőbb osztályokban. Már akkor fel volt tüntetve ezeken a lapokon a név, a pozíció és a cím, ezenkívül a névjegy méretével is igazodott tulajdonosa tekintélyéhez. Nagyon fontos volt, hogyan adják át, és természetesen az is, hogy ne legyen gyűrött.

A 17. századi Európában, a Napkirály idejétől az előkelőségek egy városba vagy akár saját otthonukba utazásuk előtt szolgájukat küldték el egy kártyával, hogy bejelentsék érkezésüket. Ekkor elég volt, ha valaki egy kártyára ráírta a nevét, de címerekkel és más jelzésekkel ellátott lapocskák is léteztek. Ekkor már gazdagon díszített vizitkártyák is készültek: szegélydísz és metszett figurák is helyet kaptak, és a rajzok mellett helyet hagytak az illető saját kezű aláírásának is. Nagykövetek, földesurak, bankárok, orvosok és más magas rangú urak készítettek olyan vizitkártyát is, amelyre a nevüket felfestették.

A névjegyet mint etikett-kártyát felhasználták gratuláció, értesítés, meghívás, részvétnyilvánítás közlésére is. Később különböző eseményekről – eljegyzésről, esküvőről, születésről, halálesetről stb. – többnyire külön kártyákon adtak hírt.

A mai formájában 1796-ban jelent meg az első névjegykártya. Ez a kis „papírcetli” sokkal több annál, mint amit első látszatra hinnénk, hiszen az emberek közötti hivatalos érintkezés legegyszerűbb gyakorlati, tájékoztató jellegű segédeszköze lett. Segítségével könnyebbé válik a tájékozódás két fél között, legyen az hivatalos vagy félhivatalos személyes kapcsolat. Bizonyos esetekben még a személyes találkozást is helyettesítheti, viszont azzal sohasem egyenlő. Postán küldeni névjegyet udvariatlanság. A ma már általánosan elfogadott sztenderd méret és megjelenés felülírása, ötletes újragondolása is nagyban segíti azt a bizonyos első benyomást például kreatív szakmákban.

Ma már nemcsak a kimondottan protokolláris, hanem a hétköznapi vagy baráti, ismerősök közötti kapcsolatokban is elterjedt a használata. Nemcsak esztétikus megjelenése fontos, hanem a személyes átadás eseménye is a kommunikáció egyik fontos eleme. Általában találkozások, ismerkedések, bemutatások és különféle egyeztetések alkalmával cserélnek névjegyet, mintegy a bemutatkozás kiegészítéseként. Hivatalos jellegű találkozások alkalmával illendő a kártyát elolvasni, picit tanulmányozni, hiszen ezzel megtiszteljük a másik felet, és lehetőségünk van a helyes megszólításra, illetve nevének pontos használatára, ami különösen fontos az illem szempontjából. A bemutatkozás alkalmával kapott névjegyet illik azonnal sajátunk átadásával viszonozni. Tárgyalásnál a névjegy segít abban, hogy partnerünk nevét el ne tévesszük megszólításkor. Több fél esetén kiteszik az asztalra egymás kártyáit annak érdekében, hogy partnereik nevét ne keverjék össze. (Folytatjuk!)

Olvasson tovább: