hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A világ legnyugisabb országai

2014. 12. 20.
Az ausztrál székhelyű Institute for Economics and Peace (Gazdaságért és Békéért Intézet – EPI) 2014-re vonatkozóan is elkészítette a világ legbékésebb országainak listáját. Tanulmányuk szerint „a világtörténelem legbékésebb évszázadában élünk”, bár azt is hozzáteszik, hogy az elmúlt hét év ezen a képen nagyon sokat rontott.

A felmérés során 162 országot vizsgáltak meg – ami a világ népességének 99,6 százalékát fedi le – 22 mutató alapján. Olyan szempontokat vizsgáltak, mint a terrorcselekmények, a belső és külső konfliktusok, a kitelepítettek aránya a teljes lakossághoz képest, a belső összecsapások következtében elhunytak és a bebörtönzöttek száma.

A listát az európai kontinens vezeti, noha 2008 óta itt is romlott a helyzet, ahogyan sajnos a világ többi részén is: elég, ha az ukrán válságra, a dél-szudáni polgárháborúra, a szíriai helyzetre, az ISIS előretörésére gondolunk. Ezek az események mind az erőszak megerősödését jelzik, amelynek megakadályozására és a következmények kezelésére egyre több pénz megy el. Csak 2013-ban erre a célra a világ GDP-jének 11,3 százalékát költötték, ami közel 10 trillió dollárt jelentett.

A Globális Békeindex (GPI) szempontjából élen álló országok közös jellemzője, hogy relatíve kis területtel és stabil demokratikus államberendezkedéssel rendelkeznek. A felmérések szerint a legbékésebb ország Izland, ezt követi Dánia, majd sorrendben Ausztria, Új-Zéland, Svájc, Finnország, Kanada, Japán, Belgium és Norvégia. A negatív listát Szíria vezeti, de megtaláljuk itt Afganisztánt, Dél-Szudánt, Irakot, Pakisztánt és Észak-Koreát is. A tíz legkevésbé békés ország között nem szerepel európai.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!