Kereső toggle

Nem mindegy, hányadiknak születtél

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miért különbözünk annyira a testvéreinktől? Mi alapján választottunk hivatást? Miért viselkedünk bizonyos helyzetekben úgy, mintha előre programozva lennénk? Miért nem jövünk ki bizonyos emberekkel, vagy miért keressük a tőlünk annyira különböző személyek társaságát? Mitől akarunk a figyelem középpontjában állni, vagy éppen miért a könyvek a legjobb barátaink? Ezekre, és még megannyi hasonló kérdésre a válasz dr. Kevin Leman szerint a születési sorrendben keresendő.

Az elismert pszichológus könyve (a Harmat kiadónál idén magyarul is megjelent Születési sor(s)rend) elsősorban gyermeknevelési segédlet, de ehhez a szerző szerint előbb magunkat kell megismerni, megérteni. Ezért az első oldalakon egy rövid tesztet találhatunk, melyből megtudhatjuk, hogy jellemzőek-e ránk a tipikus elsőszülött, középső vagy a legkisebb gyerekekre vonatkozó tulajdonságok. Ezután górcső alá veszi életünk minden területét, és hétköznapi példákkal bizonyítja, hogy a születési sorban elfoglalt helyünk mennyire rányomja a bélyegét egész életünkre, személyiségünkre, pályánkra.
A bevezetőben találunk egy érdekes összehasonlítást is: míg az Arizonai Egyetem mérnökhallgatói közt szinte mindenki elsőszülött vagy egyke volt, a híres hollywoodi nevettetők és televíziós komikusok többsége viszont a család legkisebbjeként nőtt fel. Ezután sorra veszi a lehetséges változókat, hiszen nagyon sok minden felboríthatja a felállást, vagyis a szerző által csak „családi állatkertnek” nevezett családi konstellációt. Ilyen lehet a túl nagy korkülönbség, mely esetén a kisebb testvér is elsajátíthat elsőszülöttekre jellemző vonásokat, de ilyen változó az örökbefogadás, vagy az egyre gyakoribb patchwork családi helyzetek és a gyerekek neme is.
Természetesen a nevelésnek is óriási szerepe van a személyiségünk, jellemünk kialakulásában. Leman a családi értékrend fontosságára Lee Iacocca, a Ford és a Chrysler egykori vezérigazgatójának érdekes történetén keresztül hívja fel a figyelmet, aki sikerét a szüleitől átvett értékrendnek tulajdonítja. A szerző bemutatja a születési sorrend minden tagját, melyek közül a legtipikusabb csoport talán az elsőszülötteké: három fejezetet is szentel nekik. A pszichológus szerint ők azok, akik a leginkább különböznek fiatalabb testvéreiktől. „Mindig is ő volt a felelősségteljes „rangidős”, aki kézben tartja a dolgokat (…). A szülők hajlamosak kitüntetett bizalommal megtisztelni (és néha bizony kihasználni) az elsőszülöttjeiket. Én ezt csak a „majd a legnagyobb megoldja” szindrómának nevezem” – írja róluk a könyv. Egyik legfontosabb hajtóerejük a legnagyobb problémájuk is: a sokszor megfelelési kényszerrel társuló maximalizmus. Egy egész fejezet foglalkozik ennek a hátulütőivel, és teszteken, skálákon és a praxisából vett példákon keresztül mutatja meg, hogy milyen reménytelen hajszát folytatnak a tökéletesség után.
A következő fejezet a kivezető utat segít megtalálni: tökéletesség helyett a kiválóságra kell törekedniük. Viszont azt a szerző is elismeri, hogy az epeműtétjére akkor adott csak engedélyt az orvosnak, amikor biztosan tudta, hogy ő az első fiú a családban, sőt repülés esetén is megkérdezi a születési sorban elfoglalt helyükről a pilótákat, akik igen nagy százalékban elsőszülöttek vagy egykék. Az egykék egyébként Leman szerint nagyon sokban hasonlítanak az elsőszülöttekre, főként a maximalizmusukban. Egy rövid fejezetet szán ezért csak rájuk, két sikertörténeten keresztül mutatva be legfontosabb ismertetőjegyeiket, és hogy hogyan tudnának boldogabb életet élni. Megkülönböztetett pozíciójuknak egyébként két oldala van: „A jó oldala az, hogy segít az egykének abban, hogy magabiztossá és határozottá váljon, aki szemmel láthatóan a helyzet magaslatán áll. A rossz oldala, hogy testvérek híján nehezen tanul meg másokhoz alkalmazkodni.”
A középső gyerekek esetében viszont biztosan nem a megkülönböztetett pozíció kifejezés ugrik be először. A szerző is kapott szemrehányó leveleket könyvének első kiadása után: „Kedves dr. Leman! Úgy vettem észre, hogy a Születési sor(s)rend ben kevesebb oldalt szentelt a középsőknek, mint a születési sor bármely másik tagjának. Tudom, mert megszámoltam! Mégis mire fel? Egy elhanyagolt középső.” A pszichológus a középsők remek humorérzékére apellálva válaszolt: „Kedves Középső! Na és? Nagy ügy! Nem szokott még hozzá? Dr. Leman.” Egyébként a szerző a kevesebb rájuk szánt lapot az őket körülövező bizonytalansággal magyarázza. Ők azok, akik általában kész talányt jelentenek, és nagyon sok irányból érkező befolyás formálja őket. Amiben szinte biztosak lehetünk, hogy felülről és alulról is szorongatva érzik magukat. Az viszont már különböző, hogy emiatt testvéreiktől jellemzően más irányba törnek, és szembemennek az elsőszülött életstílusával, vagy pont hogy versenyre kelnek vele és megpróbálják túlszárnyalni. A középső gyerekek baráti kapcsolatai viszont általában jobbak, és hamarabb is alakulnak ki, mivel keresnek egy másik „családot”, ha otthon túlságosan észrevétlenek. Állhatatos, független szellemek és vérbeli diplomaták, ahogy azt két középső szülött amerikai elnök példájából is láthatjuk: Nixon és az idősebb Bush is ebbe a körbe tartoznak.
Az autókereskedők között viszont egyértelműen a legkisebbek viszik a prímet. Gondtalan elevenségük, társaságkedvelő attitűdjeik és elbűvölő, megnyerő stílusuk társul jó üzleti érzékhez. „A legtöbb utolsónak született gyerekben egy sor másféle tulajdonság is megfér. Amellett, hogy elbűvölő, bulizós, szívélyes és gondtalan, ugyanúgy lehet rebellis, szeszélyes, manipulatív, elkényeztetett, türelmetlen, sőt féktelen is.” Legfőbb hajtóerejük a figyelem elérése, valamint a nagyobb testvérek árnyékából kitörni vágyás, a „majd én megmutatom nekik”.
Miután minden szempontból megismertük magunkat, Leman rátér arra, hogy ezeket az ismereteket hogyan tudjuk hasznosítani például az üzleti életben, a társválasztásban, valamint abban, hogy hogyan választunk életmottót, ami a pszichológus szerint fontos szerepet játszik egész életünk során. Csak ezután következnek a gyermeknevelési tanácsok. Külön fejezet foglalkozik az elsőszülöttek és egykék nevelésével, a középső szülöttekkel és a legkisebbekkel. A két gyermeket nevelő szülők plusz tanácsokat is kapnak, végül zárásul egy kis összefoglalás mellett megtudhatjuk, hogy mi forgatta fel a Leman család nyugodt és harmonikus életét – egymás után kétszer is, és hogyan tudja egy család sikeresen venni a váratlan akadályokat.  
A könyv olvasása közben akkor sem merülne fel egy szemernyi kétség sem azzal kapcsolatban, hogy Kevin Leman hányadik gyermekként nőtt fel, ha nem árulja el már könyve elején. A praxisából vett példák, szórakoztató, de tanulságos történetek, „erősségek és gyengék” táblázatok, tesztek segítségével a könyv hasznos útmutató saját magunk, környezetünk és gyermekeink jobb megértéséhez, sőt sikeres felnevelésükhöz.

Olvasson tovább: