hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Élmények Mozart városában

2014. 10. 31.
Ausztria leglátogatottabb turistaparadicsoma Salzburg tartomány, melynek fővárosa Salzburg, 1997 óta a világörökség része. Földünk egyik legszebb városát a sajtok, a sör, a Mozart Kugel és A muzsika hangja városának is tartják. A város környékén pedig melegebb időben több száz bicikli- és gyalogostúra lehetőség, míg ősztől kezdődően a téli sportok szerelmeseit várják a helyiek.

A Salzach folyó partjára épült város legrégebbi főutcája a Griesgasse, ahol a festményekkel díszített polgárházakban, a díszes kapukban, és a különleges 17. századból fennmaradó szűk kis utcákon fellelhető cégérekben gyönyörködhetünk. A város leghíresebb szülöttje Wolfgang Amadeus Mozart. A Makart-téren álló ház 1780-ig volt Mozart otthona, 1880-ban a Nemzetközi Mozart Alapítvány segítségével múzeum jött létre az épület 3. emeletén, ahol a zeneszerző zongoráját, hegedűjét, illetve későbbi hangszereit tekinthetjük meg. A hangszerek mellett a családi portrék és egy tipikus korabeli polgári lakás is látható. Salzburgban bárhol felcsendülhetnek a híres zeneszerző művei. Ám 1890 óta Mozart nevét egy világhírű édesség is őrzi. A Mozart Kugel Paul Fürst cukrász ötlete és egy mogyorókrémes marcipánbonbon csokoládébevonattal, amelyet különböző ötletes díszcsomagolásban árulnak.

A dóm körül a Rezidencia téren és a Mozart téren a legtermészetesebb látvány a fiáker, a turisták kedvenc közlekedési eszköze. A viteldíj kicsit borsos ugyan, de a hangulat utolérhetetlen. A Káptalan térről siklóval juthatunk fel a 120 méter magasan lévő salzburgi várba, melyet 1077-ben kezdett el építtetni Gerhard püspök, és azóta folyamatosan bővítik. Minden toronynak, bástyának külön története van: legismertebb a Harsonások tornya és a harangtorony, de megtekinthető a fegyvertár, a kínzókamra, a börtönépület, a ciszterna és a várkápolna is. Pazar kilátásban gyönyörködhetünk, ha kitekintünk a városra. Lefelé nem muszáj a siklót igénybe vennünk, mert többet látunk a várból, ha lesétálunk a Dóm térig, ahol a Salzburgi Ünnepi Játékokat, illetve a Jüngerman fesztivált is tartják.

Az orsolyita nővérek egykori rendháza ma a Természettudományi Múzeumnak ad otthont, mely a város legnagyobb múzeuma. A hatalmas épület öt emeletén több mint kilencven helyiségben mutatják be a fauna csodálatos változatosságát, egyes részlegeit tematikus elvek szerint rendezték be. Például a „tenger világa” egy gigantikus méretű rendkívüli akvárium (hatvanezer literes), melyben a különböző vízi élőlények természetes élőhelyéhez nagyban hasonlító körülményeket teremtettek. A „hüllőállatkert” harminchárom terráriumában a világ minden tájáról származó érdekes és ritka kígyók tekeregnek. Néhány hatalmas terem a Mississippi-aligátorok természetes élőhelyét, mások pedig a jurakori letűnt világ élőlényeit, köztük a mindig népszerű dinoszauruszokat varázsolják elénk. A különleges témák egyike az „emberi test”, ami egyedi interaktív játékon keresztül ismerteti meg testünk részeit. Majd az űrkutatás eredményeit láthatjuk. Ezután a zene és a hang bemutatása következik különleges kísérleteken keresztül. De Európa egyik legszebb kincsgyűjteményében is gyönyörködhetünk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!