hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Táljainkban tájaink

2014. 10. 02.
„Ezt töltsd, kérlek, te tekercseld, ezt cikcakkosan, azt hullámosan vágd, egy kanál saláta, a tetejére pedig mehet egy kis erőspista” – mondja anyu, és ha a dolgos kezek szorgosan járnak, no meg idő és alapanyag is kellő mennyiségben áll rendelkezésre, egész jó móka ez a hidegtálkészítés. Azonban tudjuk, hogy e három alapvető kellék ritkán van komoly logisztikai szervezés nélkül egy helyen. De nem úgy a Hidegtálkirálynál! Ugyanis ez a vállalkozás hivatásának tekinti, hogy a családi, céges és egyéb események ilyesfajta terheit levegye a vendéglátók válláról azáltal, hogy a hidegtálat a legnagyobb gonddal időre elkészíti helyettük.

A Hidegtálkirály szeptember elsejétől megújult, könnyen áttekinthető honlappal (hidegtalkiraly.hu) várja meglévő és leendő ügyfeleit, akik ezentúl a helyszíni fizetés mellett interneten keresztül is rendezhetik számlájukat. A képek pedig minden tekintetben magukért beszélnek. Gazdagon megrakott, kreatívan díszített tálak, étvágygerjesztő saláták. És ha a friss, jól összeválogatott alapanyag nem volna elegendő, a Hidegtálkirály weborvossal, diétás tálakkal is segíti az érdeklődőket egészségük megőrzésében, azon vendégeikről sem felejtkezve meg, akik laktóz- vagy gluténérzékenységgel küzdenek. Vegetáriánus és alakjukra különösen ügyelő megrendelőiknek is külön tálakkal, salátákkal kedveskednek. Ilyen például a svédgomba- vagy a mexikói káposztasaláta, de ha kicsit pikánsabb ízekre vágyunk, választhatunk tökmagolajos kecskesajtsalátát is. Hidegkonyhájukban természetesen az olyan alapvetőnek számító salátákat, hidegtál-válogatásokat is megtalálhatjuk, mint a franciasaláta, görög saláta, vagy a marhanyelv-hidegtál. 

A mese hidegtál az eddigieknél még valamivel többet is tud: megkedveltetni magát a kisgyerkőcökkel. A megelevenedő tojások és életre kelt saláták garantáltan megragadják a legkisebbek fantáziáját is.

Az előkelőbb fogadásokhoz halféléket tartalmazó összeállításait ajánlja a cég, melyek kitűnő kísérői egy-egy fontosabb megbeszélésnek, értekezletnek: pisztráng, hering, tonhal, vad lazac, kaviár, surimi.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!