hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lazulás és egészségmegőrzés Zalakaroson

2014. 08. 21.
A Zala megyei üdülőhely több szempontból is ideális célpont: nemcsak a vizes élmények és a „gasztrokényeztetés” miatt, hanem a bakancsos turisták, a borkedvelők számára is, de a lehető legjobb helyen járnak itt azok is, akik csendre és pihenésre vágynak. Noha a zalai dombok ölelésében elterülő hangulatos kisváros és környezete számos természeti csodát és vonzerőt rejt magában, mégis Zalakaros szíve a fürdő, amely 5000 négyzetméternyi gyógyvizével várja az ide látogatókat.

A Kis Balatoni térség fürdővárosában már a látvány is üdítő: harsogóan zöld a táj, az utcákat virágba borult bokrok szegélyezik, olyan, mintha egy mesébe csöppentünk volna. Ideérkezve rögtön szembetűnő az is, hogy nagy figyelmet fordítanak a közterek szépítésére, a köztéri alkotások létrehozására, a tisztaságra, így nem is csoda, hogy Zalakaros többször is nyert nagydíjat a „virágos város” mozgalomban. Az óriási fürdőkomplexum közel 10 hektáros, gyönyörű parkos területen fekszik, aminek egy része fedett. Így akár süt a nap, akár nem, meleg medencékben csobbanhatunk. A régió kiemelt fürdőkomplexumában folyamatosak a fejlesztések. Itt található a térség legnagyobb épített családi fürdője és családi szaunával is bővült a kínálat, melynek legnagyobb előnye, hogy csak 60-70 fokra fűtik fel, így az egész család együtt élvezheti az „izzadás” jótékony hatásait.

A fürdőváros jelentős egészségturisztikai vonzerővel bír, sőt az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően wellness- és élményfürdő hellyé vált. Mi több, itt van az első olyan helyszín, amely a fürdő családbarát jellegét és annak professzionális gyermekanimációs programjait biztosítja: 2013 nyarától ugyanis képzett animátorok családi- és gyermekprogramokkal várják a vendégeket. Az animáció célja, hogy a családok még több élményhez jussanak a fürdőben eltöltött idő alatt. Különlegességét pedig az adja, hogy a szórakoztatás mellett az egészségre is fókuszálnak: olyan játékos foglalkozásokon, vetélkedőkön, sportprogramokon vehetnek részt a gyermekek, melyek az egészséges életmód köré szerveződnek. Ráadásul tavaly nyártól megduplázták a Vízipók-élményt: már fedett térben is gyermekbirodalom várja a legkisebbeket.

Amíg a kicsik önfeledten játszanak, addig az ásványi anyagokban gazdag gyógyvizet elsősorban a felnőttek élvezhetik, melyben nemcsak akkor érdemes megmártózni, amikor orvos ajánlja, hanem megelőzésre, rekreációra is kiváló. Egyébiránt a zalakarosi víz krónikus mozgásszervi és nőgyógyászati megbetegedések gyógyítására ajánlott főleg, de általános közérzetjavító hatással is bír.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!