Kereső toggle

Öt halálos divathóbort

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sokan ma nagy árat fizetnek azért, hogy természetellenes elvárásoknak feleljenek meg: akár 36 (vagy még kevesebb) centis derékkal, miközben csontvázzá éheztetik magukat, mert azt gondolják, az a szép. Sokan vannak, akik kiteszik magukat káros UV-sugárzásnak, hogy sötétebb legyen a bőrük, vagy különböző szilikonbetétekkel tömik ki a testüket. Hogy mennyire kártékony is tud lenni egy öltözködési hóbort vagy divat, jól mutatja: az emberiség különböző korokon át még az egészségét alárendelve is behódolt ennek a „nagyúrnak”. Nem is kell túl sokat visszatekintenünk az időben ahhoz, hogy akár halálos viseleteket találjunk.

A fontange frizura

Marie Angélique de Scoraille de Roussille (később Fontange hercegnője) XIV. Lajos ágyasa volt, 17 évesen került a király kegyeibe, illetve hálószobájába. A legenda szerint egy alkalommal, amikor kilovagolt a királlyal, frizurája kibomlott a vágtázás közben. Marie Angélique nem jött zavarba, harisnyakötőjével – na persze, az is gyémántokkal volt kirakva – ügyesen feltornyozta a haját. A királynak ez a viselet annyira megtetszett, hogy máskor is kérte a hölgyet, alakítsa úgy a frizuráját. Persze, ennek hatására aztán a nők körében hamar népszerűvé vált az egyre magasodó fontange (fontanzs), amely akár egy fejnyire is „nőhetett”. Ebből lettek aztán a komoly bajok. A hatalmas tornyos frizurák ugyanis gyakran ütköztek a gyertyás csillárokkal, és rendkívül gyorsan lángra kaptak: volt, hogy „csak” komoly égési sérüléseket szenvedtek viselőik, de vannak feljegyzések arról, hogy némelyek meg is haltak. Fontange hercegnője egyébként csupán három évig „tündökölt”; teherbe esett, de a baba halva született. Nagyon nehezen épült fel a gyermekágyból, a király kegyeiből kiesett. Húszévesen meghalt, némely források szerint a szülés következtében kialakult komplikációk, mások szerint tuberkulózis miatt, de az is lehet, hogy megmérgezték. A fontange hajviselet túlélte őt, minden veszélyessége ellenére 1710-ig divatban maradt.

 

Az ólomtartalmú smink

Már a görögök is. Sőt, az egyiptomiak. De egészen az 1920-as évekig ólomalapú volt az általánosan használt smink, amit nemcsak nők, hanem bizonyos korokban férfiak is arcukra kentek meglehetősen vastagon. Az ólom a bőrön át a véráramba került, és lassan, nagyon lassan megölte a delikvenst. Agykárosodást okozott, illetve fejfájást, étvágytalanságot, vérszegénységet, állandó fémes ízt a szájban, bénulást, álmatlanságot, és furcsa módon petyhüdt csuklótartást. A bőrön fekélyek keletkeztek az ólomtól, amelynek elfedésére még több sminket használtak. A kozmetikai ólommérgezés első dokumentált áldozata egy ír nemesasszony volt 1760-ból, bizonyos Marie Gunning, aki híres volt szépségéről, porcelánfehér bőréről. A normális gondolkozás azt diktálná, hogy ezt követően senki nem nyúlt többet az ólomtartalmú smink után, de ez nem így történt. Az 1900-as évek közepéig forgalomban voltak ezek a szerek.

 

A merev levehető gallér

Kivételesen férfidivat volt ez az őrület, a nagy, merev levehető gallér, amely főként a 19. században vált rendkívül népszerűvé. A fehér „nyak-örvet” elöl szegeccsel rögzítették. Maga a gallér kemény anyagból készült, és ez a csendes gyilkos többnyire úgy szedte áldozatait, hogy azok vagy részegség vagy egyszerűen csak óriási fáradtság következtében elaludtak, a merev gallér pedig elszorította a vérkeringést. Egyszer egy olyan esetet is feljegyeztek, amikor egy férfi nyakát elvágta a saját gallérja, amikor megbotlott az utcán.

 

A krinolin

Szinte minden kislány szívesen bújna a kosztümös filmek hősnőinek hatalmas szoknyáiba, ám ez a ruha szintén nem kevés áldozatot szedett. Fénykorában az abroncs átmérője elérte az 1,8 métert is, a hatalmas fémvázon (amely eredetileg lószőrből készült, később váltottak a jobb tartást biztosító acélra) pedig csodás atlaszselyem ruhaköltemények ékeskedtek. Csakhogy fennmaradtak történetek mólón sétáló hölgyekről, akiket egy hirtelen sebes szél a tengerbe lökött (a szoknyájukba jól bele tudott kapaszkodni), onnan pedig nem tudtak kijutni, megfulladtak; olyanokról, akiknek a ruhája kocsik küllőjébe akadt, sikoltozva csúsztak a kocsi után. És a tűz, a gyertya ezekre a ruhákra is nagyon veszélyes volt. Feljegyeztek egy esetet, amely 1863 decemberében történt Santiago de Chilében. Egy templomban tűz ütött ki; kitört a pánik, a krinolinos nők eltorlaszolták a kijáratot, beszorultak az ajtóba, nemcsak ők nem jutottak ki, de azok is bent rekedtek, akik nem hódoltak ennek a divatnak. Az áldozatok száma több mint 2000 volt.

 

A fűző

A 16. században jelent meg és terjedt el a fűző használata mind a férfiak, mind a nők körében, de népszerűsége tetőpontját két évszázaddal később érte el. A derekat összeszorította, a melleket feljebb emelte – de a szoros fűzés következtében károsította a belső szerveket. A tüdő kapacitása 20 százalékkal csökkent, a szorosan fűzött nő csak mellkasba tudott lélegezni – így alakult ki az erotikusnak számító pihegő, hullámzó keblű légzés. Óriási nyomás nehezedett a bordákra, nem ritkán el is tört egy-egy, ezért vált népszerűvé a lengőbordák műtéti úton való eltávolítása. A bordák időnként egyéb problémákat is okoztak, például átszúrták a májat. 1903-ban feljegyeztek egy olyan esetet, amikor egy nő fűzőjéből valahogy kipattant két acéldarab, és átszúrta a szívét.

Olvasson tovább: