hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A magyar kék kamillaolaj több mint 400 000 tégely testápolóban bűvőli el a vásárlókat világszerte

2014. 07. 10.
A magyar illóolajgyártás talán legnagyobb nemzetközi sikere, hogy a világ 51 országában jelen levő Lush a kiváló minőségű magyar kék kamillaolajat választotta egyik legnépszerűbb kéz- és testápolója, a Dream Cream előállításához. A tavalyi évben 409 759 tégely Dream Cream kelt el világszerte, és a siker várhatóan tovább fokozódik, mivel a testápoló idén tavasszal új, öntartósító — azaz tartósítószer-mentes — változatban is forgalomba kerül.

A Lush sikerlistájának élmezőnyében évek óta „bérelt helye” van a Dream Cream testápolónak, mely rendkívül hatékonyan hűsíti és nyugtatja az irritált vagy akár ekcémás bőrt. A Lush törekvése az, hogy termékeit a formulák újratervezésével öntartósítóvá tegye, vagyis elérje, hogy a készítmények hozzáadott tartósítószer nélkül is hosszú ideig megőrizzék frissességüket. Ez különösen azon vásárlók számára fontos hír, akik még a bizonyítottan biztonságos tartósítószereket sem látják szívesen az általuk használt termékekben. A Dream Cream egyike volt az első olyan termékeknek, amelyeknek elkészült az öntartósító változata, így a vásárlók most már választhatnak a klasszikus és az új formula között. Jelenleg nincs még egy kozmetikai cég a világon, mely olyan krémeket vagy folyékony állagú készítményeket kínálna, melyeknek tartós frissességét kizárólag természetes anyagok és a formula optimális kiegyensúlyozása biztosítja. A Lush módszere jelenleg szabadalmi bejegyzés alatt áll.

A hatóanyagok természetesen azonosak a klasszikus, és az új, öntartósító változatban. A Dream Cream például mindkét formulájában — többek között a zabtej és a rózsavíz mellett — Magyarországról származó kék kamillaolajat tartalmaz. Sokan csodálkoznak, hogy noha a kamillavirág nem kék, a kamillaolaj mégis az. Ennek oka, hogy a kamillaolaj lepárlásakor egy rendkívül értékes gyulladáscsökkentő anyag, kamazulén képződik, s ez adja a jellegzetes színt. A Lush, mely a kozmetikai iparban a kék kamillaolaj egyik legnagyobb felhasználója, évente 450 kg kék kamillaolajat vásárol Magyarországról.

A magyar kék kamillaolaj felhasználása igazi siker a Lush számára, hiszen ellenőrzött forrásból, kiváló minőségű alapanyaghoz jut hozzá, számunkra pedig azért jóleső érzés, mert egy világmárka révén egy magyar termék nagyon-nagyon sok fogyasztóhoz jut el, és amellett, hogy enyhülést nyújt problémáikra, elviszi hozzájuk a jó hírünket is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!