Kereső toggle

Gondolj merészet!

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Napjainkban tömegek élik életüket középszerűen, unottan. Pedig nincs szükség átlagon felüli tehetségre, sem lenyűgöző egyéniségre ahhoz, hogy az ember sikeres életet éljen. David J. Schwartz: Gondolj merészet című könyvében bemutatja, hogyan kell átalakítani a gondolkodásmódot, beszédet, hozzáállást annak érdekében, hogy az ember kiemelkedjen a szürke hétköznapokból és egy sikeres, felfelé ívelő életet éljen.

Az atlantai professzor történetekkel illusztrálva látja el számos jól használható tanáccsal olvasóit olyan kérdéseket illetően, melyek az emberek nagy részének problémát okoznak. Megállapítja, hogy a legtöbb sikertelen ember gondolkodását egy komoly betegség, az úgynevezett „kibúvókór” támadja meg. Minél sikeresebb valaki, annál kevésbé hajlamos arra, hogy teljesítményét, cselekedeteit különböző kibúvókkal indokolja meg. A siker felé vezető út egyik lépése, hogy az ember a kibúvókór ellen immunitást szerez. E kór legelterjedtebb formái: az egészségügyi kibúvókór, az értelmi képességek kibúvókór, az életkor kibúvókór és a szerencse kibúvókór.

Vannak, akik testi gyöngeségükre hivatkozva nem tesznek meg dolgokat, amiket állítólag nagyon szeretnének elvégezni. Ez a kifogás a „nem érzem jól magam” mondattól a legkülönbözőbb egészségügyi panaszokig terjedhet. A szerző szerint el kell zárkózni a betegséget elemző beszélgetésektől, mert a legegyszerűbb náthából is komolyabb probléma lehet. Illetve nem árt tudatosítani, hogy a panaszkodással csupán némi részvétet lehet kicsikarni az emberekből, de tiszteletet és elismerést sosem. Schwartz további jó tanácsa, hogy nem szabad aggodalmaskodni az egészség felől, ehelyett inkább őszintén hálásnak kell lenni a meglévő egészségért, ami hathatós ellenszere a betegségeknek.

Vannak, akik alábecsülik a saját eszüket, a többi emberét pedig túlbecsülik. Az értelmi képességek kibúvókór áldozatai némán szenvednek e betegségtől. Pedig nem a tudás a döntő, hanem a gondolkodás. A szerző szerint a szellemi mozgékonyság fontosabb, mint a tudás. A pozitív, optimista, együttműködő ember lényegesen több megbecsülésre, sikerre, jövedelemre tehet szert, mint az, akinek jóval nagyobb tudása van, de a beállítottsága ellenkező. Tehát a hozzáállás fontosabb, mint a tudás! Sok embert a gondolkodásának merevsége akadályoz meg abban, hogy sikeresebb életet élhessen.

Az életkor kibúvókór is tömegeket gátol meg abban, hogy új területeken célokat érjenek el. Ők a problémájukat, középszerűségüket azzal magyarázzák, hogy nem megfelelő életkorúak. Legtöbben a „túl öreg vagyok ehhez”, illetve a „túl fiatal vagyok hozzá” szavakkal magyarázzák a helyzetüket. A szerző szerint mindig pozitívan kell viszonyulni az életkorhoz, az élet ugyanis nem olyan rövid, ahogyan azt a legtöbben gondolják, hiszen 30 évesen a termékeny idejéből az embernek még 80 százalék, 50 évesen pedig 40 százalék áll rendelkezésre, így sosem késő belevágni új dolgokba.

Schwartz szerint fontos célokat kitűzni. Minden nagy tett, emberi teljesítmény először az elmében jelenik meg, és csak később válik valósággá. Amíg az embernek nincsenek céljai, addig nem tud előrelépni. Ahogy a fejlődő, növekvő cégek 10-20 évre előre megtervezik a céljaikat, és ezek elérésén dolgoznak, nekünk is hasonlóan kell tenni. Érdemes legalább 10 évre előre megtervezni, hogy milyen célokat szeretnénk elérni a családi, társas kapcsolatokban, munkában, anyagi életben. Célszerű figyelembe venni, hogy lehetnek akadályok, nem várt helyzetek, amelyeket kerülő útként érdemes felfogni. Hasonlóak ezek a helyzetek ahhoz, amikor autózás közben útlezáráshoz érkezve keressük a legrövidebb utat, hogy célba érjünk, és ilyenkor nem sátorozunk le, hogy megvárjuk, amíg feloldják az útlezárást, vagy nem fordulunk vissza. Ugyanígy egy akadály, nem várt helyzet sem tántoríthat el minket a kitűzött célok elérésében!

 

Részlet a könyvből

Az életkor kibúvókór gyógyítható. Néhány éve, amikor egy kereskedelmi tanfolyamot tartottam, kitűnő szérumot fedeztem föl, amely egy pillanat alatt képes végezni a betegséggel.
Tanfolyamom egyik hallgatója, Cecil, úgy negyvenes férfi lehetett. Szerette volna megváltoztatni a foglalkozását és üzletkötőként dolgozni, de úgy érezte, öreg már hozzá.
– Elvégre – érvelt – mindent megint nulláról kéne kezdenem, s ez nem egy negyvenévesnek való!
Többször is beszélgettem vele a kora okozta „problémákról”, s megpróbáltam a jól bevált mondással meggyőzni: „Az ember annyi idős, amennyinek érzi magát.” Próbálkozásom azonban hiábavaló volt. Cecil is, mint annyian mások, ezt válaszolta:
– De én olyan öregnek érzem magam!
Végül eszembe jutott egy jobb érv. Megkérdeztem:
– Cecil, hány éves korában kezd igazán produktív lenni az ember? Gondolkodott egy pillanatig, majd így válaszolt:
– Hát szerintem úgy húszéves korban.
– Jól van – feleltem –, és mikortól nem az?
– Nos, ha jó karban van, és szereti is a munkáját, akkor akár hetvenéves koráig, vagy még tovább is hasznossá tudja magát tenni.
– Helyes – vágtam rá. – Sokan igen hasznos munkát végeznek még hetvenen túl is, de egyezzünk meg most abban, hogy az ember produktív korszaka húsztól hetvenéves koráig tart, ahogy ön az imént megállapította. Tehát fél évszázad.
Ön, Cecil, negyvenéves. Hány évet töltött el a produktív korszakából?
– Húszat – hangzott a válasz.
– Nos, akkor mennyi van még hátra?
– Harminc.
–  Egyszóval, ön még a félidőnél sincs, hiszen a jó éveinek mindössze negyven százaléka telt el! Cecil arcán világosan látszott, hogy most értette meg igazán a dolgokat. Rajtaütésszerűen kigyógyult a betegségéből, mert belátta, hogy rengeteg ideje és esélye van még. Soha többé nem gondolta azt, hogy öreg valamihez, csak azt, hogy „még olyan fiatal vagyok!” Cecil felismerte, nem fontos, hogy mennyi idősek vagyunk!

Olvasson tovább: