hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Slamesnek áll a világ
Slam poetry – költészet határok nélkül

2013. 01. 31.
Csütörtök, este hat. Egy belvárosi romkocsmába slam-estre érkezem. Alig lézeng egy-két fiatal, meglepődöm, hiszen úgy értesültem, a slam tömegeket érdekel. Tájékoztatnak: „Hattól csak a nevezés indul” – hazaugrom, majd kilencre visszaérkezem. Heringekként préselődünk a fülledt százhúsz négyzetméteren.

A slam poetry egymás szórakoztatására, megnevettetésére, önkifejezésre, elgondolkodtatásra, társadalomkritikára, „a világ megváltoztatására” létrejött, alulról szerveződő műfaj, mely a rap, a költészet, a dalköltés, a színház, a performance és a stand up határait súrolja, mondhatni e halmazok metszete. Bob Holman slamguru szerint az, „ahol a zenész versel, és a költő zenél”. Összehoz rappert, „klasszikus” költőt, hangköltőt, felfedezésre váró amatőrt. Nem titkolt célja a nyelvi sokszínűség megőrzése, a költészet hétköznapokba való beemelése, népszerűsítése – ezen okból New Yorkban már költészeti flash-mobokat is rendeznek.

A családias hangulatú slam-kocsmákban a résztvevők verseny keretében saját verseiket szavalják, erre tizenöt másodperc bemutatkozás után három percük van. A „szavalás” történhet zenei alapra vagy anélkül, ismeretes nyílt (Open Slam), meghívásos (Invitation Slam), megadott téma alapján folyó (Theme Slam) vagy rögtönzött slam (Freestyle Slam).

Ma este nyílt verseny van, hattól nyolcig bárki nevezhetett, a megmérettetést úgynevezett Open Mic – azaz versenyen kívüli fellépés – előzi meg. Ez azoknak ajánlott, akik most próbálkoznak először. A zsűri – melynek tagjai időnként szintén szavalnak – általában egytől tízig pontoz tizedesekkel, de ma csupán egész és fél pontok adhatók. Taps csak hét pont felett jár.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!