hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Töltődjön fel Sárváron!

2012. 12. 06.
Közel három évtized után Sárvár az első olyan település, mely képes volt megfelelni a gyógyhellyé nyilvánítás rendkívül szigorú feltételeinek. Az el­múlt évek nagyszabású fejlesztéseinek köszönhetően az egyik legkedveltebb és leglátogatottabb magyar város lett, ahol a család apraja-nagyja számára borítékolható az élményteli pihenés. Történelmi időutazás, séta a késő ősz színeiben pompázó parkokban és erdők­ben, miközben termálvizében világ­színvonalon gyógyulhatunk,sőt még élvezhetjük a rendkívül finom vasi ételeket is.

Hosszú út vezetett azonban Sárváron a gyógyvíz megtalálásától a gyógyhellyé minősítés megszerzéséig: vagyis mind a fürdőt, mind a környező zöld területeket (9 hektáros tórendszer) és az Arborétumot is gyógyhellyé minősítették idén októberben. A város életében 1961-től van jelen a gyógyvíz, ekkor a kőolajkutatások során leltek rá a kétféle értékes vízre: a gyógymedencékben található víz 1200 méteres mélységből 43 Celsius-fokos, a másik pedig 2000 méterről 83 fokos hőmérsékleten tör a felszínre, ez utóbbinak fontos összetevője a nátriumklorid, a hidrogénkarbonát, a jód, a bróm, a fluor és még számos nyom­elem. A gyógyvízre épülő idegenforgalom aztán az 1980-as évek elejétől erősödött meg. A már korábban megépült fürdő és kemping évi átlagban 160 ezer látogatót fogadott. Ám akkoriban a jelenlegi fürdő helyén még sportpálya volt. 1983-ban tették le a Danubius Termálszálló alapkövét. A szálló 1985-ben nyitott meg az osztrák–magyar idegenforgalmi együttműködés keretében.

A Gyógy- és Wellnessfürdő 2002-ben tárta ki kapuit, ezzel a város tovább erősítette pozícióját az egészségturisztikai piacon, és idegenforgalma is fellendült. A fürdő a színvonalas szolgáltatásainak köszönhetően 2004-ben – egyedülállóként – az Európai Királyi Fürdők Szövetségének (Royal Spas of Europe) tagjává vált (erről lásd keretes írásunkat), 2007-ben pedig elnyerte a EuropeSpa-med minőségi díjat, így 2008-ban a Magyar Fürdőszövetség Minősítő Bizottsága a legmagasabb, négycsillagos kategóriába sorolta. 2010-ben adták át a fürdő második ütemét, a 3 milliárdos fejlesztéssel igazi családi fürdővé vált a komplexum, látogatószáma 2011-ben elérte a 720 ezer főt. A látványos szabadtéri medencék, az izgalmas csúszdák önfeledt fürdőzést biztosítanak minden generáció számára. És ami valóban fontos, hogy a rossz idő sem ronthatja el a pihenést, hiszen a fedett családi fürdőszárny megannyi kalandot ígérő medencéi és a mesék világát idéző játszóháza ilyenkor is gondoskodnak az örömteli percekről. Igazán kellemes, hogy a gyógyfürdőrész és a családi fürdőszárny elkülönül, így a nyugalomra vágyók és a pancsoló, gyermekes családok egymást nem zavarva, egyaránt jól érezhetik magukat minden évszakban.

Másik büszkesége Sárvárnak a Nádasdy-vár épületegyüttese, mely nemcsak történelmi szempontból fontos elem: a város szívében magasodó kaputornyával és a várárkot átívelő boltíves hídjával a nemzeti örök­ség része is. A városnézést célszerű itt kezdeni, ugyanis a későbbiek során a vár pompás tájékozódási pontként szolgálhat. A lépcsőkön túljutva máris elénk tárul a vár díszterme, a hazai barokk egyik leg­impozánsabb belső tere. A múzeum helyiségeiben tematikus kiállítások (történeti, nyomda- és térképtörténeti, iparművészeti) láthatóak. Az egyre bővülő huszárgyűjtemény pedig nemzetközi jelentőségű. A szabálytalan, ötszögű zárt belső udvarról közelíthető meg a városi könyvtár és a művelődési központ.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!