hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Költséghatékony boldogság

2012. 10. 25.
A családi gazdálkodással kapcsolatos fortélyoknak, trükköknek, jó tanácsok-nak mindig is nagy keletje volt: korábban kézikönyvek, manapság női magazinok, fórumok foglalkoznak vele. Mert e téren is mindig lehet tanulni, tekintettel arra, hogy nemcsak a szerepek, a kultúra, de mi magunk is változunk életünk során. Az „ahány ház, annyi szokás” népi bölcsessége szerint megoszlanak a vélemények az egyes praktikák, megoldások általános alkalmazhatóságán: ami az egyiknek spórolás, a másik szemében már sóherság lehet.

Hatvany Lajos önéletrajzi regényének háziasszonya, Blümele, ha szép nem is volt, leleményes mindenképpen, hiszen egyszerre gondoskodott népes családja és önmaga jóltartásáról is. Igaz, hogy utóbbi okán kicsit megvezette hites urát, midőn a háztartásvezetéssel kapcsolatos könyvelésébe minden piaci beszerzés után valamivel többet írt az egyes tételekhez. Így történhetett, hogy életében saját örömeire sosem volt gondja, halála után pedig férjének szerzett meglepetést, amikor az a piacon konstatálta, hogy minden milyen olcsó! A háztartásvezetésnek és a házastárs vezetésének persze nem kell okvetlen együtt járnia. Az alábbiakban olyan ötleteket kerestünk, melyek segítenek a háztartásvezetés alapelveit – a tervezést, beszerzést – változatos módon megvalósítani. Cikkünkben három nagycsaládos édesanya ült össze kávézni – időhiányra tekintettel csak virtuálisan –, és tapasztalatot cserélni arról, ők hogyan vezetik gazdaságosan a háztartásukat.

Lídia: Az étlapot mindig a szezonális termékekre alapozom, ez minden szempontból nyereség. A magyarok hagyományosan sokkal több húst esznek, mint amennyi szükséges, holott a zöldségek olcsóbbak és egészségesebbek is. Persze mi sem csak nyers salátán és párolt répán élünk, a változatos és takarékos konyha nálam a főzésnél kezdődik. Szerintem a félkész és mélyhűtött ételek nem ugyanazzal az illattal lengik be a konyhát.

Márti:  Maximálisan egyetértek. Nálunk folyamatosan dolgozik a kenyérsütőgép, a sütő­ből frissen kivett barna kenyér, pogácsa, kelt tésztás kakaós csiga utánozhatatlan, nem beszélve arról, hogy a családi sütés-főzést a gyerekeink is élvezik, és amíg jókat beszélgetünk a legújabb élményeikről, észrevétlenül is elsajátítják a konyhai alapokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!