hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Milyen mélyre ugorhatunk?
Hasznos tippek saját úszómedence építéséhez

2012. 07. 19.
Napjainkban a saját kerti medence már nem olyan távoli, megvalósíthatatlan álom, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Rendkívül nagy a választék: már egészen olcsón, pár ezer forinttól lehet a gyerekeknek kerti pancsolót felállítani, a tehetősebbek pedig úszómedence építtetésébe is belevághatnak, amely mérettől és extráktól függően több millió forintba is kerülhet.

Ha medencevásárláson törjük a fejünket, a pénztárcánk vastagsága mellett az elsők között szokott felmerülni az a kérdés, hogy milyen célt fog betölteni az új szerzeményünk. Amennyiben a gyerekeknek szánjuk pancsolásra, akkor nem kell messzire menni, hiszen szinte minden hipermarketben és nagyobb barkácsáruházban találhatunk néhány ezer forinttól kezdődően felfújható vagy akár merev falú kerti medencét is, amely a szezon után szétbontható. Ezek általában kevesebb használat után is leengedhetnek, kilyukadhatnak, ám kitűnő móka a család legkisebb tagjai számára.

Ha úszásra tervezzük a medencét, elegendő 6-7 méter hosszúságú, 1,2-1,4 méter mélységű medencében gondolkodnunk. A szélessége nagyjából a hosszúságának a fele legyen. Ha nem akarunk egyedül úszni, akkor érdemes 4-5 méter szélesre tervezni. Ennél mélyebb és hosszabb medence szükségtelen pluszkiadást jelenthet. Az uszodákban látottak alapján a köztudatban a 2 méteres mélység van, így sokan azt hiszik, hogy a jó úszómedence minimum 2 méter mély. Ám a gyakorlat azt mutatja, hogy úszáshoz elegendő 1,2 méter mélységű víz is. Ha pedig ennél mélyebbet, 1,4 méteres medencét készíttetünk, az már a mély víz érzését keltheti a használójában.

Folyamatos úszás érzetét eredményezi egy ellenáramoltató beszereltetése, amely már 200 ezer forint körüli összegtől megvásárolható. Akár utólag is a medence peremére csatlakoztathatjuk. Segítségével így már 3-4 méter hosszú medencében is folyamatosan helyben úszhatunk, hiszen az áramoltatók alkalmazásával lehetővé válik a folytonos egyhelyben úszás kisebb helyen is. Az ellenáramoltatók előnye, hogy akár hátmasszírozó gépként is funkcionálhatnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!