Utálom a matekot!

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Hol veszítik el a diákok a matematika iránti lelkesedésüket?

Szeretném rögtön elrebocsátani: akinek a szájából sosem hangzott el a fenti mondat, ne is olvasson tovább. Ígérem, az kedvükért meg fogom írni az Utálom a magyart! vagy az Utálom a törit! címŐ cikket. Akinek viszont számos sorstársával együtt a szám- és a mértan mumus, vagy valaha az volt, az tudja, miért érdemes errl beszélnünk.

Mértékadó felmérések szerint az alsó tagozatosok számára a matematika kedvelt tantárgy, a legtöbbjüknek a számtani problémák megoldása sikerélményt ad, mégis a középiskola végére a legrettegettebb tantárggyá válik sokak szemében, ráadásul megkerülhetetlen érettségi tárgy is. Az érettségin egyértelműen matematikából teljesítenek leggyengébben a tanulók: a középszintű érettségi jegyek országos átlaga az elmúlt években a hármast sem érte el. A felsősök és a gimnazisták körében legutáltabb tantárgyak között érdekes módon nem a „magolós” történelmet vagy a nyelveket, hanem többségükben a szigorú logikával jellemezhető, kiszámítható, korrekt módon számonkérhető reál tárgyakat, úgymint a fizikát, a kémiát, a nyelvtant, a matematikát találjuk.


Szászné Simon Judit gimnáziumi matematikatanár, tankönyvszerző egészen pontosan tudni véli, hogy hol veszítik el a diákok a fonalat és vele együtt a matematika iránti lelkesedésüket: hatodik osztályban, a törteknél. Szerinte itt egy olyan módszerrel, számolási szabályokkal találkoznak a gyerekek, amelyek a tárgy iránt kevésbé fogékonyaknak szó szerint egy életre elveszi a kedvét a számolósditól. Márpedig a matekra hatványozottan igaz, hogy ha egyszer lemarad egy tanuló (akár egy hosszabb hiányzás, egy rossz tanár, átmeneti motiválatlanság miatt), nagyon nehéz és lassú folyamat a felzárkózás, és többnyire csak segítséggel sikerül. A szakember szerint a legtöbb tanár későn veszi észre, hogy egy gyerek lemaradt a tananyaggal, és ha ez meg is történik, sokszor nem segítő türelemmel fordulnak a problémás gyerek felé.
„Az egyik nehézség abban áll, hogy míg a kisebb gyermekeknek szóló tankönyvek folyamatosan kézzel fogható, életszerű kérdésekhez kötik a tanult anyagot, felső tagozatban áttérnek a pusztán elméleti problémák megoldására, így a gyerekek elvesztik azt az élményt, hogy számukra is hasznos lehet, amivel az iskolában foglalkoznak” – véli Eva Porras spanyol közgazdász professzor. Ő a megoldás egyik részét abban látja, hogy az összes reál tárgy tanítását vissza kell vezetni a gyakorlati példákra, tapasztalatokra, megtapasztalásokra – ami a természettudományok lényege volna. Szászné szerint a ma kötelező matematika- tananyag alapvetően megfelelő összetételű, csak számos iskolában nem azt oktatják, mivel a tanárokat senki sem ellenőrzi abban a tekintetben, hogy a sok éve megszokott anyagot adják-e le, vagy annak a reformok óta modernizált, például valószínűségszámítással, gráfelmélettel bővített változatát. Azt azonban ő is elismeri, hogy felsőben és gimnáziumban – a korábbi lemaradást pótolandó – rendkívül sok geometriát tanulnak a diákok, pedig „viszonylag ritka, hogy a való életben szembejöjjön egy háromszög, amelyet feltétlenül meg kell szerkeszteni” – fogalmazott.
Szembejön viszont a kamatos kamat vagy egy befektetett összeg megduplázódási idejének kérdése, amelyre egy pár órát hagy legfeljebb a tanmenet. Eva Porras szerint alapvető probléma, hogy a legtöbb országban középszinten sem oktatnak közgazdasági ismereteket, így a legtöbb ilyen jellegű számítás nem tudja elnyerni azt a kontextust, amely nyilvánvalóvá tenné a hasznosságát. A professzor szerint a pénzügyi ismeretek hiányának ez a jelensége mindenütt érzékelhető, egyes országokban azonban akut probléma.
Mindkét szakértő kiemelte a tanárok és oktatók fontosságát: „Akinek rossz professzora volt, az maga is rossz professzor lesz” – fogalmazott Porras. Szászné szerint „túl könnyen meg lehet úszni ezt a pályát: a fizetés növekedése semmi máshoz nincs kötve, mint a katedrán eltöltött évekhez, a teljesítményt semmilyen módon nem ösztönzik. Másrészt a tanárok továbbképzésére, fejlődésének támogatására sem pénz, sem idő nem áll rendelkezésre”. Így a szakmai színvonal fenntartása, netán emelése csupán személyes ambíció függvénye. A jelenlegi törvénytervezet elvárása, mely szerint a pedagógusoknak előírnák, hogy heti harminckét órát tartózkodjanak az iskolában, az óráikon kívül mondjuk egy zajos, zsúfolt tanáriban, nem segítené a szakmai fejlődést, a minőségi munkát.
A két szakember szerint az egyik kulcs, hogy jól tudjanak a tanárok kérdezni: biztosítsák azt a bizonyos „aha”-élményt a gyerekeknek, hogy maguktól jöjjenek rá a problémák megoldására, hiszen a matematika egyik fő célja a logikus és kreatív gondolkodás gyakorlása és fejlesztése volna. Utána pedig jöhet a tanulás. Szászné szerint tévhit, hogy a matekot érteni kell, és nem tanulni. Szerinte a négyes szintet egy „szorgalmasabb csimpánz” is el tudná érni, megfelelő tanárt feltételezve.
„A gondolkodás az egyetlen módszer az agyunk fejlesztésére – emeli ki Porras. – A számítógép nem gondolkodik, ezért nem szabad félni attól, hogy megkérdőjelezzük. A képleteket, a számítógép által kidobott eredményeket át kell ültetni a való életbe, és belegondolni abba, hogy számok helyett valódi tényekkel, mennyiségekkel, paraméterekkel behelyettesítve lehetséges-e az az eredmény. Például képes-e egy vállalkozás ilyen eredményeket elérni? Reális-e, mondjuk, a várakozásunk egy befektetést illetően?” A valódi döntésekhez szükséges a különböző lehetőségek végigjárásának a képessége, a könnyű megoldások, az internethez fordulás mellett/helyett a kreatív gondolkodás, a kitartó megoldáskeresés. Ezért sem kellene tehát utálnunk azt a matekot. n

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit