Mert hát igen: Washington D.C. nemcsak a szövetségi állam vagy a globális világ intézményeinek ad otthont, hiszen a Fehér Ház, Capitolium, Pentagon vagy a Világbank mellett a nemzet hőseit, történelmét őrző, társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődését bemutató nemzeti (állami) múzeumok, emlékművek és emlékparkok városa is.
Ki ne emlékezne Milos Forman Hair című filmje utolsó filmkockáira, a végtelen, zöld mezőn szabályos sorokba rendezett, hófehér fejfák szívbemarkoló látványára? Ennyi maradt a hősökből. Az amerikai nemzet a vietnami háború vagy a második világháború hősi halottai mellett emléket állít az Arlingtoni Nemzeti Temető lankáin minden katonának, aki a hazáért fegyvert fogva esett el, bárhol a világon, közlegényként vagy magas rangú tisztként. De itt nyugszik az amerikai történelem számos nagysága, köztük az USA harmincötödik, orvul meggyilkolt, máig legnépszerűbb elnöke, John Fitzgerald Kennedy felesége és lánya társaságában, nem különben a szerencsétlen sorsú többi Kennedy fivér: Robert és Edward is.
A 20. századi amerikai történelem tragédiája, a vietnami háború halottainak a sírkert kapuin kívül, a Potomac folyó északi oldalán a Capitoliumba torkolló National Mall területén folytatódik a tisztességadás a Vietnam Memorial fekete, először három méter magasan emelkedő, majd egyre keskenyebbé váló, V-alakú, hetvenöt méter hosszú márványfalával, amelyre rávésték az összes áldozat nevét. A döbbenetes hatást fokozza a faltól nem messze álló három „dzsungelharcos” katonát ábrázoló bronzszobor, amit 1984-ben állítottak fel. Az égbe nyúló, karcsú, a főváros legmagasabb építményének számító, 169 méteres Washington-emlékművet elhagyva kiadós séta után gondolhatjuk tovább az emberi élet mulandóságát és az utókor méltatását a Nemzeti Második Világháborús Emlékművet meglátva, melynek középpontjában a hatalmas szökőkutat körülölelő Szabadság Falon a négyezer-negyvennyolc csillagból egy szimbolizál száz elesett katonát.
Persze a hősi halottakon kívül az amerikai állam létrejöttében kiemelkedő szerepet betöltő személyek méltatása is helyet kap az óriási parkkomplexumban, hiszen itt található a Jefferson-emlékmű és a Lincoln Memorial is. Az évente több mint négymillió látogatót fogadó emlékpark táplálja az egészséges nemzeti öntudatot és a történelem megismerését mind az amerikaiakban, mind a külföldiekben.
A tudás elmélyülését jelenti a komplexumhoz tartozó különféle, ingyen – nem tévedés, az amerikaiak tudják, hogy ez a befektetés később bőven megtérül – megtekinthető nemzeti múzeumok feltérképezése, amire jó, ha több nap áll rendelkezésünkre. A nagyszerű építészeti remekműként is megcsodálható intézmények szinte egymást követik a francia L’Enfant által a 18. század végén megtervezett, széles sugárutakkal átszelt, rendkívül sok zöldterülettel büszkélkedő metropoliszban. Az európai méretekhez szokott turistát nemcsak a belépés után feltárulkozó óriási terek kápráztatják el, hanem a kiállításoknak az itthon megszokottól eltérő felfogása is. Mindez olyan elementáris, hogy nem kívánkozik ki az épületből egyhamar, hiszen itt a látogató nem passzív szemlélő, hanem aktív résztvevője lehet a különböző tematikára felfűzött kiállításoknak.
Az Amerikai Történelmi Nemzeti Múzeumban például az amerikai polgárháború történetét bemutató részlegben a csatában harcoló hazafivá válunk, halljuk a ziháló lovakat, a kürtöket, az ágyúk dörrenését. Mindent, bármi legyen a téma, úgy tárnak elénk, hogy összes érzékszervünkkel észlelhessük, hogy úgy érezzük, mi is ott vagyunk. Sokáig bennünk él a zsidó bevándorlók képe, mi is áthajózzuk az óceánt, benézünk az óceánjárók gyomrába, dolgozunk a telepesekkel a földeken, halljuk gyerekeik meséit. Látjuk az ipari forradalom találmányait, a gőzgép, a villanyáram, az Ottó-motor, és még sorolhatnám, mi minden elterjedését. Megirigyelhetjük az amerikai háziasszony 1920-as években használt, dizájnos kenyérpirítóját vagy az 50-es évek konyháját, körbejárhatjuk az első autókat, motorkerékpárokat, utasai lehetünk a 40-es évek metrójának, ahonnan nehéz a leszállás, hiszen a szerelvény végébe vetített film segítségével bekapcsolódhatunk a fel-, s leszálló utasok életébe, a kor eseményeibe. De bepillanthatunk az elnökök családjába is, vagy megismerhetjük a First Ladyk ízlését, megnézve legszebb ruháikat. Tankönyvek és iskola nélkül maradandó ismeretek ragadnak ránk könnyedén. És ez így van más múzeumokban is: a Természetrajz Nemzeti Múzeumában, az Amerikai Indiánok Nemzeti Múzeumban, a Nemzeti Légi és Űrmúzeumban és még sok másikban. De vigyázat, az élvezetes tanulási lehetőségekről mások is értesültek, mert folyamatosan érkeznek a külföldi és amerikai tanulók ezrei, minden korosztályból. Ha megadatik, mi is tanuljunk! És reménykedjünk benne, hogy hamarosan nálunk is hasonlóan izgalmas kiállításokon gyarapíthatja tovább tudását a szabolcsi vagy a VIII. kerületi diák! Ingyen.
2011. 01. 14. (XV/2)
