hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dimbes-dombos tájakon

2010. 10. 15.
A Kis-Balaton fővárosa és „fürdővárosa” Zalakaros, amely európai hírű fürdőjével, tiszta levegőjével, gasztronómiai szolgáltatásaival, a festői táj szépségeivel és sokszínű természeti értékeivel teszi kellemessé az ide érkezők pihenését.

Hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő üdülőhelye és egyik legvirágosabb kisvárosa az M7-es autópálya mellett, a zalai dombok ölelésében terül el. A helyszínre érkezve a virágos, tiszta és ápolt parkok – a megújult sétány, a Kertmozi körüli Arborétum, és az EU-park – rögtön sétára csábítanak. A Művelődési Házban rendezett Zala élő népművészete című kiállításon a helyi alkotók, fafaragók, keramikusok, csontfaragók, textilkészítők alkotásait láthatjuk.
A hangulatos település feletti domboldalt az ősz színeiben pompázó erdő és a szőlőhegyi pincesor tarkítja. Az erdő szélén, a Park utca folytatásában találjuk a fából épült kilátót, ahonnan megkapó panoráma tárul a szemünk elé. Természeti érdekesség a Gesztenyés-hegy: az itteni szelídgesztenyefa-csoport egy 0,4 hektár területű védett bükkösben terem. A faegyedek egy 1912-ben elpusztult, majdnem 800 éves faóriás tuskósarjai.

Fürdővilág felsőfokon

1965-ben a zalai kőolajmező feltárásakor fellelt termálkincs a bázisa a város gyógyfürdőjének. Fokozatos kiépülésének állomásaként 1975-ben átadták a fedett fürdő két medencéjét, kialakították a gyógykertet, majd 2001-ben megépült a gyógycentrum. Mára a Gránit Gyógyfürdő nemzetközi hírű gyógy­­létesítménnyé vált. Gyógyvize 2000 méter mélyből fakad, 96 Celsius-fokos hőmérsékletű, sótartalma rendkívül gazdag, így elsősorban reumatikus és moz­gásszervi betegségek gyógyítására alkalmas.
Horváth Vencel, a Gráni Gyógy­- fürdő elnök-vezérigazgatója úgy tájékoztatott, hogy a nátrium-kloridos és hidro-karbonátos hévíz – a jodid- és bromidion tartalma következtében – a jódos-brómos; szulfidion tartalma miatt pedig a kénes gyógyvizek csoportjába sorolható. A víz enyhén radioaktív, metabórsav tartalma igen nagy. A fürdő vízfelülete nyáron több mint 5000 négyzetméter, a fedett vízfelület több mint 1500 négyzetméter, amely télen is a vendégek rendelkezésére áll.
Az elnök-vezérigazgató elmondta: „Fürdőnk három vendégkörnek nyújt szolgáltatást: a gyógyvíz a gyógykezelésekkel a gyó­­gyulást és a rekreálódást adja, az élményfürdő az élményt és a medical wellnesst biztosítja, míg a kimondottan jó színvonalú termálstrand a családoké. A fedett élményfürdőben – ugyan szűkebb ke­resztmetszetben, mint a strandon, de – jó színvonalú szolgáltatást tudunk nyújtani mind a kisgyermekes családoknak, mind a senioroknak”.
S hogy kik járnak jellemzően ide? „A belföldi turizmus településünkön az elmúlt években folyamatos fejlődésen ment keresztül. Ám a szezonalitás sajnos városunkban is mutatkozik: nyáron a gyermekes családok, a belföldi vendégkör a meghatározó. Ősszel és tavasszal viszont főleg a gyógyulni vágyó nyugdíjas korosztály jön, jobbára német nyelvterületről. A hétvége szintén a belföldi forgalomé – hála az üdülési csekk rendszerének” – válaszolta Horváth Vencel.
Hozzátette: „Fürdőnk jelenleg egy nettó 2,7 milliárd forintos kiemelt projektet hajt végre – EU-s fejlesztési támogatással –, amelyből elkészült az új Fogadóépület 4 × 1200 négyzetméteres infra­-strukturális szolgáltatásokkal, wellness-centrummal, gyermekjátszóházzal és egy 1200 négyzetmé­teres tetőterasszal. Jelenleg folyik a fedett fürdő felújítása is több mint 2000 négyzetméteren, ahol megújul a vízgyógyászatunk: bevezetjük az iszapkezelést, és további medical wellness újdonságokkal is előrukkolunk. Ezen kívül előkészítés alatt van – magyar magántőke-befektetéssel – egy új, több mint 220 ágyas négycsillagos szálloda, amely közvetlenül (fedett híddal) kapcsolódik a fürdőhöz, és reményeink szerint kihasználja majd az új szolgáltatási palettánkat is.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!