Az Oscar-gála magyar szemmel

A rendezői, illetve a legjobb film díjra az Avatar és A bombák földjén volt a két legesélyesebb alkotás. Mindkét film lényegében ugyanarról, a háborúról szól. Az Avatar a filmszakma innovatív technikáját vonultatja fel egy újabb, következő filmnyelv megteremtésével, ami nagyon nagy előrelépést jelent. A másik, hogy az Avatar olyasmiről szól, amit valószínűleg nagyon nehezen emésztenek meg az amerikai nézők, mert nem lehet egyszerűen bemenni egy másik világba büntetlenül, és rákényszeríteni másokra a magunk életmódját, hiszen megvan a saját életmódjuk, a saját hitük, az utóbbi idők háborúi ugyanerről a kér­désről szólnak, és ezzel nagyon nehéz szembenézni. A bombák földjén az aktuális híradók nyelvével, feldolgozásmódjával, kameramozgásával szólítja meg a nézőt, nincsenek karakterek, az emberek nem is érdekesek, csak az események a fontosak. A mesevilágban sokkal mélyebben mondható el egy történet, mint a televíziós világban. Az amerikaiak talán úgy érzik, hogy jobban szól a napi problémájukról. Négy alkalommal volt szerencsém részt venni az Oscar-gálán, soha nem lehet tudni, ki kapja a díjat, semmi nincs „levajazva”, nincs semmilyen trükk, amivel előnyt lehet szerezni, egyedül a közjegyző tudja az arányokat és az eredményt. Láttam magam körül nagy sóhajok közt beszédeket tartalmazó kis cédulákat széttépve lehullani a vörös szőnyegre. Látásom szerint az amerikai filmszakma rettenetesen büszke, hogy részese az amerikai filmgyártásnak, ami uralja a világot, tiszteli saját magát és azokat, akik ebben eredményt tudnak elérni. A magyar filmiparnak akkor van esélye Oscar-közelbe jutni, ha a jó forgatókönyvek színvonalasan kerülnek a filmvászonra.

Meglepetés volt számomra, szeretettem volna, ha a technikai díjakon kívül más fontos díjakat is besöpör az Avatar. Az idei Oscar-filmek között voltak színészileg érdekes alkotások, de igazi átütő sikerek vagy egymással versengő filmek sajnos nem, s ez meghatározta a versenyt. Nem volt szerencsés, hogy csak az Avatarra és A bombák földjénre koncentráltak az akadémiai tagok. A bombák földjén című alkotás javára szóló 6:3-as arány szinte hihetetlen számomra. Valószínűleg a háború léte nagyban meghatározza az amerikaiak életérzését. Amerika rövid történelme óta szinte mindig háborúzik valahol. A srácok a harcmezőn vannak, a rokonok pedig tévén keresztül nézhetik őket, így érthető, hogy a napi hírekből kiindulva készítették a filmet. Meglepődve hallottam Andy Vajnától, hogy A bombák földjén egy kétéves film, Velencében is nyert, majd teljesen eltűnt, míg egy forgalmazó meg nem látta benne a fantáziát, mert pénz nincs benne, csak talán most. Miután a történet róluk szól, visszaszivárogtatták a köztudatba. Elképesztően ügyesen van összerakva a film, a jó helyezetek miatt erős film, bár néhol felenged. Az Avatar technikailag tökéletesen átütő alkotás, üzenetét illetően egyetértek Szabó Istvánnal, a film kritika Amerikáról: nem szabad erőszakkal beavatkoznunk más világokba. Emberfilmek, embermesék maradnak, hiszen mindkét film az emberről szól.

Utoljára 1943-ban volt tíz jelölt a legjobb film kategóriában, amikor Kertész Mihály Casablancája vitte el a pálmát. Az eredmények mutatják, hogy az amerikai film fáradt és öreg, és már szinte teljes egészében levált a közönségről, az Avatart leszámítva. Bekövetkezett egy nagyon furcsa állapot: a nézők egészen másfajta filmeket néznek a moziban, mint amilyeneket az Oscar-gálán szoktak mutogatni. A moziba zömében a tizenévesek járnak, számukra a többi filmnél fontosabb a Cameron-film. Az Oscarra jelölt filmek egy olyan közönséget szólítanak meg, amelyik már szinte alig létezik. A sikerfilmkészítők bevételben, és nem a szobrocskákban mérik az eredményt. A másik gond, hogy ne várjunk olyasmit az Oscartól, amire most nem nagyon képes, az Oscar sohasem volt egy művészeti díj, a majd hatezer fős akadémiai klientúra a szakmai profizmusra, a friss újításokra, merész gondolatokra tekint. Az Avatar egy igazi közönségfilm, komoly szakmai, technikai munka van mögötte, egy elképesztő látványvilág született meg, de üzenete talán a Pocahontas történetével ér föl. Rafináltan felépített, jól kigondolt marketing reklámfogás is része volt, hogy szinte az exférj és exfeleség vívott a filmes elismerésért. Gyakorlatilag ezzel a húzással sikerült egy kis izgalmat lopni az Oscar-gála felfoghatatlan unalmába, ami inkább szól a ruhákról, a műsorvezetők vicceiről és a celebhírekről. Kathryn Bigelow eddig nem nagyon jeleskedett fajsúlyos filmekkel, a díjözönbe belejátszott a témaválasztás is. Magyarországon érthető, hogy különösképpen senkit sem érdekel ez a téma, de egy amerikai teljesen másképp nézi ezt a filmet. A bombák földjén pontosan a szakma szabályai szerint felépített film, számomra semmi újdonságot nem hozott, amire májusban is emlékeznem kellene.