hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az akvarisztika kulisszatitkai
Cseppnyi természet az otthonunkban

2009. 11. 06.
Amint Dick Mills írja könyvében, az embereket két okból érdeklik a halak: vagy megeszik, vagy csodálják őket. A díszakváriumok első megjelenése és a díszhalak tenyésztése egyes kutatók szerint a Távol-Keleten kezdődött, más források az egyiptomiakat tekintik az első akvaristáknak.

A halak üvegmedencében való tartása Európában a 16. századtól terjedt el, és szép lassan megalakultak az első akvarista társaságok. A természettudományi  – főként a biológiai – ismeretek elsajátítása és elterjedése révén hatalmas fejlődésen ment keresztül az akvarisztika. A kezdetleges haltartó edényeket, vasvázas akváriumokat felváltották a modern technikákkal ellátott, ragasztott vagy hajlított üvegmedencék, ahol a hazájukhoz hasonló életkörülményeket tudtak biztosítani a víz alatti élővilág számára. Hazánkban több mint hetven évre tehető a mai értelemben vett modern akvarisztika. A „célszerűen” berendezett akváriumok célja lehet a halak tenyésztése, lehet oktatási cél vagy éppen lakásunk díszítése. A tenyész­akváriumok természetesen kizárólag szaporításra lettek kifejlesztve, és nem az esztétikai szempontok az elsődle­gesek. Legtöbben azon­­­ban a lakás dí­szé­­nek szán­ják, és egy valóban igényesen kialakított akvárium lakásunk ékköve lehet.

Édesvízi vagy tengeri akvárium?

Első lépésként el kell döntenünk, hogy milyen táj vizeinek az utánzatát kívánjuk megteremteni. Sokan álmodoznak arról, hogy egyszer bepillanthassanak az Amazonas vagy a tengerek rejtelmes víz alatti világába. Bizonyára többen láttak már  akváriumban élő korallszirtet csodálatos színű és formájú halakkal, a tenger állandó mozgásától hajladozó élő korallokkal. Nem oly régen még csodának számított ezek hosszabb ideig való életben tartása, de ma már megfelelő tudásunk van akár az élő korallok, akár különféle tengeri rózsák szaporításához is. Akváriumunk lehet dél-amerikai vagy ázsiai folyók utánzata, dél-afrikai tavak sügéreinek lakóhelye, de akár beren­dezhetjük  hazai tavaink, folyóink élőhelyeként is. Ez utóbbiakat, mivel nem annyira látványosak, többnyire csak oktatási célokra szokták használni. A leginkább szemet gyönyörködtető tengeri akváriumok kialakítása és az akvarisztika csúcsát jelentő élő korallszirtek tartása egyre népszerűbb, és ma már otthonunkban is megvalósítható. Ez utóbbiaknál azonban számolni kell azzal, hogy egyúttal a legköltségesebbek is, és kizárólag nagy gyakorlattal ren­delkező akvaristáknak javasolt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!