Körömvirág, lándzsás útifű, menta, levendula, zsálya. Csak néhány a számos jól ismert gyógynövény közül, s még számosabban vannak talán a kevésbé ismertek. Sőt, a gyógyszeripar néhány komoly terméke is növényből származik, mint például a digoxin a gyűszűvirágból, a köszvényre használt colchicin az őszi kikericsből, a morfium, papaverin, codein a máktejből, az acetilszalicilsav, vagyis az aszpirin a fehérfűz kérgéből, a kemoterápiás szerként használt taxol pedig a tiszafából nyerhető ki.
A vadgesztenye jótékony hatással van az erekre, különösen a vénákra, éppen ezért gyakran alkalmazzák visszérbántalmak, lábszárfekély és vérkeringési zavarok esetén. De hasonlóképp visszérre használatos egy narancshéjkivonatot tartalmazó vény nélküli tabletta. A tökmag pedig a fitoszteroloknak köszönhetően jótékony hatást fejt ki a jóindulatú prosztatamegnagyobbodásra. A szennalevél a magyar gyógyszerkönyv hivatalos jegyzékében is megtalálható, mint erős hashajtó.
A gyógynövények nagy előnye, hogy élvezeti cikk formájában is fogyaszthatók, azaz sokukból tea, lekvár, szörp készíthető, vagy beledőlhetünk egy jó kádfürdőbe is.
Fontos azonban, hogy ahogyan hatásuk van, úgy mellékhatásuk is, illetve bizonyos betegségek fennállása esetén egyes növények hatóanyaga káros lehet, ezért mindenképpen javasolt konzultálni orvossal.
Aloe vera
Az utóbbi idők „celeb” növénye az aloe vera, amit már az ókorban is használtak, és a Biblia is több helyen megemlíti. Az Aloe nemzetség a liliomfélék családjába tartozik, mintegy háromszáz faja van. A legtöbb pozsgás lágyszárú, de vannak köztük félcserjék, cserjék, sőt fatermetű fajok is. Eredeti hazájuk Afrika, Ázsiában és a Földközi-tenger mellékén mindenütt elterjedtek. A ma tudományos nevén Aloe veraként ismert fajt Barbados szigetén gyógynövényként 1650 óta termesztik óriási ültetvényeken. Európába a 18. század legelején kerülhetett, marketing okokból csak mostanra tudott befutni.
Gyógyszeralapanyagként a növény gyantáját hasznosítják. Régebben tapasztalati úton drasztikus hashajtóként, illetve sebgyógyulás elősegítésére alkalmazták. Ma tudományosan is bizonyított, hogy a növény gyulladáscsökkentő és sejtregeneráló hatású, égési sérülések, horzsolások esetén meggyorsítja a gyógyulási folyamatot, valamint hidratálja a bőrt. Felületi alkalmazás esetén egyes bőrbetegségek, mint a pikkelysömör által érintett bőrterületek nagyságát csökkenti. Mérsékli a gyulladás helyén kialakult duzzanatokat, bőrpírt és a fájdalmat. Az aloélében lévő antrakinon származékok az erős hashajtók közé tartoznak, hosszú ideig tartó használat esetén felborulhat az elektrolit-egyensúly, főleg a káliumsók hiánya alakulhat ki. #Az aloélé szájon át történő alkalmazása nem javasolt 12 év alatti gyermekeknek, terhes és szoptatós kismamáknak.
2009. 10. 22. (XIII/43)
