hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Turbónemzedék
SMS, DVD, USB, iPod, Blog, MP3, BKV

2008. 10. 29.
Bár csökken a 14–18 éves korosztály létszáma, fogyasztói csoportként egyre jelentősebb erőt képvisel, és egyre többet költ. Egy tinédzserek bevonásával zajló kerekasztal-beszélgetésen elhangzott kérdésre, hogy a márkaviselés státusz­szimbólum-e számukra, egyikük azt válaszolta: „Szeretnék kilépni, de nem lehet. Én is képes vagyok ledolgozni két hetet, hogy megvehessem a Tisza cipőt.”

„A mai média sztárjai a nicknevek mögött rejtőző, neten lógó fiatalok” –
fogalmazott Simon András, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója a tinik
fogyasztási szokásaival foglalkozó konferencián. A mobilitás ebben az életkorban
különösen jellemző: átlag napi 7,1 órát töltenek úton iskolába, edzésre,
nyelvórákra, haza. Ezt az időt tölti ki náluk jellemzően a mobil, az SMS, az MP3
és az iPod. A mai tinik nemzedéke egyszerre képes leckét írni, SMS-ezni, e-mailt
fogadni, zenét letölteni, DVD-t nézni, és keresni valamit a Google-on.
Ízlésükről Sas István reklámpszichológus elmondta, hogy a tiniknek tetsző
reklámfilmek némelyike teljesen ellentmond mindannak, amit eddig a szakmáról
tanítottak. A 600 ezer tini 3 százaléka nem egyedülálló, 6 százaléka dolgozik és
48 százaléka tud angolul, ami régión belül a legkisebb arány. A magyar tinik a
klasszikus szemléletmódot, a család szeretetét, a tartós szerelem fontosságát a
régió országaihoz képest sokkal mélyebben hordozzák magukban, ugyanakkor erős
külső befolyásolhatóság és önbizalomhiány is jellemző rájuk a megfelelni akarás
és a barátokra találás vágya mellett. 25 százalékuk érzi úgy, hogy nem tud
beilleszkedni, ezt kompenzálják a különböző zenei irányzatok felé fordulással,
ugyanakkor a szülők és a barátok véleménye a legfontosabb számukra.

Havi 25 fix

„Nemrégiben megkértem egy tizenegy évest, hogy borítsa ki táskáját” –meséli
Illés Csaba, az IM, a Bravo és a Bravo Girl főszerkesztője. Előkerült belőle
például egy fényképezőgép, egy MP3-lejátszó, egy mobil és egy bankkártya,
amelyeket meglepően biztonságosan használt is. Sokkal gyorsabban nőnek fel, és
jellemző már ennyi idős korban is az erős státuszharc: kinek milyen cipője,
MP3-lejátszója van, hova megy nyaralni vagy tovább tanulni. A családi vásárlások
70 százalékában a gyerek dönt. Az egyik jelen lévő 11. osztályos diák mondta,
hogy havi 25 ezer forintot kap a szüleitől, ha beszáll a házimunkába, és
betartja otthon a normális együttélés szabályait, valaki más pedig említette,
hogy kéthavonta kap egy telefonkártyát. Költeni leginkább fesztiválokra,
zenelejátszó készülékre, DVD-re, cigarettára és hétvégi kikapcsolódásra szoktak.
Ebédszünetben a korlátokról beszélgettünk az egyik tinédzserrel, aki elmondta,
hogy szeretné, ha anyukája időnként véleményt nyilvánítana a kapcsolatairól. A
kérdésre, hogy nem zavarná-e, ha esetleg ez negatív lenne, a következőt
válaszolta: „Nem, jó lenne, csak mondjon már végre valamit!”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!