Kereső toggle

Családanyák veszélyben

Tombol a testkultusz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy érzéketlen férj két gyerekszülés után azzal gyötörte csinos feleségét,
hogy fogyjon le. Az asszony a végén már napi negyed liter tejen élt, és semmit
nem mert enni. Ma csontsovány, és kórházban van. Az ő esete jól példázza:

a nők önértékelése hihetetlen mértékben függ a férfiak véleményétől, különösen a
férjekétől. Márpedig a média által sugallt szexideál mind a nőket, mind a
férfiakat frusztrálja, és válságba sodorja a házasságokat. Olyannyira, hogy
egyes férfiak képesek agyonszekálni a feleségüket a külsejük miatt, mert három
gyerek után nem úgy néznek ki mint egy húszéves filmsztár. Vagy – mint az alábbi
eset szereplői - egyszerűen lecserélik az asszonyt egy fiatal csinibabára.
Akiről viszont közelről kiderül: ingerült anorexiás, kész pokol együtt élni
vele.

A 36 éves Ágnes sohasem volt nádszálvékony alkat. Amikor 15 éve
megismerkedett a férjével, annak így tetszett, mint mondta: nem szereti a
csontkollekciókat. Az első szülés után viszont Ágnesen rajta maradt néhány kiló.
Utána a férje egyre gyakrabban tette szóvá a túlsúlyát. „Először, csak akkor
tett célzást túlzottan gömbölyded formáimra, ha meglátott a tévében egy vékony
nőt,– mondja az asszony. – Később már az utcán is egyre feltűnőbben bámulta a
nőket mellettem, sőt, egyszer még azt is megjegyezte, hogy szívesen lecserélne
egy ilyen bombázóra, persze »csak viccből«. Nagyon megalázó volt, sokszor
társaságban is képes volt hangosan összehasonlítani soványabb barátnőimmel.”

A közös étkezések alatt sem maradhattak el a csípős megjegyzések. Ágnes a
férfi durva beszólásainak köszönhetően egyre feszültebb és ingerültebb lett.
Azon vette észre magát, hogy állandóan a comb- és a derékvastagságával van
elfoglalva. „Előbb-utóbb a házaséletünk is tönkrement. Most már megértem az
állandóan fogyókúrázni kényszerülő modelleket, hogy miért olyan depressziósak.
Én is az lettem – meséli az asszony. – Elkezdtem diétázni. Szinte nem volt olyan
módszer, amit ki ne próbáltam volna, de tartós eredményt egyikkel sem értem el,
és soha nem voltam elég jó neki.”

A férj közben elvárta, hogy a kedvenc ételeit készítsék neki, mialatt ő a tévé
előtt hevert, és nyugodtan hízott. „Gyűlöltem a nyaralásokat is. Ha vízpartra
mentünk bikinis nők közé, szinte dührohamot kapott, hogy nem egy bombázóval
virít a strandon. Már a gyerekeket is zavarta, ha egy idegen nénit bámult
»csöppet sem feltűnő« módon.”

Az, hogy a férj félrelép, épp a harmadik gyerek születésekor derült ki. Ágnest
sokkhatásként érte a felismerés. Pánikba esett, még drasztikusabb fogyókúrába
kezdett, egy fitneszklubban pedig rendszeresen tornázott. „Én nem tudom, hogy
csinálják, de ott csupa jól kinéző embert láttam. Ezek így születnek.” Amikor
látta, hogy ez sem segít rajta, szavai szerint eljött a vég: felkeresett egy
plasztikai sebészeti klinikát. A férj visszaszerzéséért bármire képes volt.
Pénzt a szüleitől kért a zsírleszívásra, habár ők már akkor is mondták, hogy ez
nem fog megoldani semmit. Nekik lett igazuk. „A férjem egy nap azzal állított
be, hogy elköltözik. Én a műtétek bevállalása mellett sem tudtam fölvenni a
versenyt egy nálam tíz évvel fiatalabb, gyermektelen szinglivel – meséli Ágnes.
– Az az időszak leírhatatlan fájdalmakkal és megpróbáltatásokkal járt.”

A gyerekek nagyon nehezen dolgozták fel apjuk elvesztését, akárcsak Ágnes. De az
asszony életében legalább a fogyókúrás rémálomnak vége szakadt. „Péter, amikor
jött a gyerekekért az első hónapokban szinte kicserélődött. Olyan divatcuccokat
kezdett el hordani, amiket addig soha, gyakrabban járt fodrászhoz, sőt
kozmetikushoz is elment. De néhány hónap elteltével egyre nyúzottabb lett.
Sápadt arc, karikás szemek, kiült az arcára az űzöttség. Meg is jegyeztem neki:
túlhajt az új asszony? A közös barátaink elmondása szerint fél év után romlani
kezdett a viszonyuk, szerintük Péter nem bírta az új asszony által diktált
iramot: a pénzszórást, a nő önzését, külsőségekkel kapcsolatos mániáit.”

Aztán egy téli estén, amikor a gyerekeket hozta haza, nem vette sietősre.
Elmondta, mennyire hiányzik neki a nyugodt családi háttér, a csöndes esték. „Nem
hívtam haza, tudtam, ha nem magától jön vissza, nem lesz tartós. Három hónapig
még erősen gondolkodhatott a döntésén, mert egyáltalán nem jött – meséli Ágnes.
– De aztán fölhívott, és azt mondta, megpróbál megváltozni. Még egy
bocsánatkérést is kivettem a szavaiból. Most itthon van velünk, és nem tesz
megjegyzéseket. Azt nem állítom, hogy minden a régi, de megbocsátottam neki.”

Irreális elvárások

„A magyar társadalomban a lányok hagyományosan egy »prostituáló kultúra«
szerint vannak nevelve – miután nálunk csak akkor számít valaki teljes értékű
nőnek, ha prostituáltakat megszégyenítő módon kihívóan néz ki. Nem véletlen,
hogy felnőttes stílusban öltöztetik már az óvodás kislányokat is, és az ötvenes
nők sem átallnak miniszoknyában járni” – mondja Betlen Anna szociológus.
Nemzetközi viszonylatban is kirívó, hogy nálunk a nők fő értékmérője szexuális
vonzerejük. Ez a lealacsonyító értékrend kiskortól beivódik mind a fiúkba, mind
a lányokba, és befolyásolja későbbi szemléletüket, párválasztásukat is. Ezt
támasztja alá Borbély József társközvetítő tapasztalata is: míg a házasodni
vágyó nők elvárásai a vagyonra, a diplomára irányulnak, addig a feleséget kereső
férfiaknál főként „a kilók számítanak nagyon: a külső”.

„Evészavaros nők kezelése során a külsőre vonatkozó házastársi elvárások nem
jönnek elő okként a kórképben, legalábbis orvosi szinten nem. Így nincs
rálátásunk a problémára, bár a jelenség kétségtelenül létezik – állította
kérdésünkre az evészavarok specialistájaként ismert Túry Ferenc pszichiáter. –
Az anorexia és a bulimia jellegzetesen fiatalkori betegség, amely egy torz
testképpel függ össze: bár sovány az illető, mégis fóbiásan retteg az
elhízástól.”

A soványságukra betegesen vigyázó nőket nemegyszer állandó ingerültség és
rosszkedv is sújtja, feleségválasztásnál mégis előnyben részesülnek molett
társaikkal szemben, akik sokszor jobb kedélyűek és kiegyensúlyozottabbak náluk.
A női testideálok fenntartásában a férfi elvárásoknak kulcsszerepük van, de a
közízlést ma első sorban a média irányítja – mondja Túry.

Makki Marie-Rose

Olvasson tovább: