hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Graffiti
Akiket a fémszag megcsapott

2006. 10. 04.
A graffitisek maguk is tudják, hogy kárt okoznak. Jogos tehát a rendőri fellépés ellenük, a négyévenkénti kampányidőszakban megfújt harci riadó azonban tipikusan magyaros jellegű: mintha a rongálók megfékezésének legfőbb célja a választópolgárok megnyerése volna.



Fotó: Archív.

Egy kereskedelmi televíziós csatorna július 2-ai híradója szerint a BKV-nak
évi 8-10 milliós kárt okoznak a graffitik. Ugyanezen hírműsor szeptember 5-ei
adásában azt állította, hogy a BKV tavaly több mint 70 millió forintot költött a
graffitik eltávolítására. Egy sajtóorgánum közlésében a „graffitizők és
vandálok” által okozott éves károk pedig már milliárdokra dagadtak. A fenti
példa azt mutatja, hogy a károk nagyságát nemcsak felmérni nehéz, de a számokkal
való dobálózás kampánycélokra is könnyen felhasználható.

A graffitik elleni hadjárat végrehajtása érdekében külön akciócsoportot hozott
létre a BRFK: 20 rendőr és 4 rendőrautó kísérték az azóta leállított Combino
villamosokat. A hadjárat meghirdetését felülírták a múlt héten kitört
tüntetéseket követő utcai garázdaságok – amelyeknek egyik vezetője további
„békés” demonstrációkat szervez, szabadon –, az élet azonban remélhetőleg
visszatér majd a rendes kerékvágásba, s a Combinók is a saját nyomvonalukra.

S a graffiti elleni harc folytatódik.

A graffitisek egyik kedvenc célpontjai a „mozgó reklámként” is közlekedő
vonatkocsik, amelyeknek több mint a fele hordozza egy-egy renitens kézjegyét.

A MÁV-nak – kommunikációs osztályuk adatai szerint – évente több mint 24 ezer
négyzetméternyi felületet kell mentesíteni a graffitiktől. Ez a méret nagyobb,
mint a Hősök tere, s az egyéb, járulékos károkat nem számítva is mintegy 60
millió forintba kerül.

Bálint több mint tíz éve „fest” Budapest utcáin. Szerinte egy igazi graffitist
soha nem lehet megfogni – és ha igaz az a hír, hogy két csoportot elkaptak,
akkor az csak úgy lehetséges, hogy azok amatőrök lehettek. „Minden valódi
graffitisnek megvan a saját módszere arra, hogyan álcázza magát, mit csináljon
közben, és hova tűnjön a festék akkor, amikor valamilyen akció történik. Így
soha nem találják meg náluk a festéket, nincs bizonyíték – mondja, s azután az
egész tevékenységét művészettörténeti távlatokba helyezi: – A graffiti a
hiphopkultúra egyik eleme. A hiphopkultúra Amerikából származik, és további
részei a rap, a break és a DJ.” Az elméleti magaslatokból leszállva Bálint is
elismeri, hogy a villamosokon történt rongálás elítélendő dolog. Büntetésekkel
azonban – szerinte – ezt a fajta, garázdaságnak minősülő cselekményt nem lehet
megakadályozni, mert egy vérbeli graffitis számára ez csak olaj a tűzre. A
tiltott gyümölcs fogyasztása ugyanis csak fokozza az izgalmat, és emeli az
adrenalinszintet.



Fotó: Somorjai L.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!