Kereső toggle

Örökbefogadás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az életet adó anyukád a hasában hordott, mi pedig a szívünkben – így
magyarázta el egy anyuka a hároméves kisfiának, hogy örökbe fogadta. Mert az
ilyesmit a lehető leghamarabb el kell mondani a gyereknek. Azt szerencsére nem
muszáj elmesélni neki, hogy hány évet szenvedtek, hány babát veszítettek el,
mire megkapták őt ajándékba.

„Egy újságban olvastunk egy nyílt örökbefogadásos történetet. Nagyon
megfogott, olyan emberközeli volt – meséli a harmincöt éves Dóra, aki férjével
együtt fél éve fogadott örökbe egy kisbabát. – Nyolcéves házasok vagyunk, két
sikertelen lombikbeültetés után. Le kellett állnunk, mert az egészségem ráment a
kezelésekre. Ebben orvosi mulasztás is közrejátszott az egyébként rekordszámú
beültetésről híres hazai magánklinikán. Másodszorra már a másik intézet orvosa
legalább megmondta nekünk, hogy nem vállalja a felelősséget egy újabb
beültetésért… Így jutottunk el, nem kevés tépelődés után, az örökbefogadás
gondolatához: jó, akkor legyen egy barna hajú, barna szemű kislányunk. Bár a mai
napig nem adtuk fel a vér szerinti gyermek reményét. Az egyesület megismertetett
minket egy fiatal kismamával, Annával, aki kislányt várt. Ott voltam mellette,
mikor szült, és kaptunk egy gyönyörű, szőke kisfiút. Anna nem nézte meg a babát,
és másnap reggel elhagyta a kórházat. Nem volt gonosz lány, csak tizenkilenc
éves fejével pontosan tudta, hogyan kell viselkednie ahhoz, hogy kibírja.”

A Gólyahír Egyesület hat éve működik, eddig 235 esetben segített nyílt
örökbeadásban. Mint Móruczné Gabi védőnő, az egyesület elnöke fogalmaz,
válságterhesek segítésével foglalkozó nonprofit szervezet az övék. Olyan
kismamák fordulnak hozzájuk, akiknek késő elvetetni a babájukat, és nincs hova
menniük. Információkkal látják el őket, s ha kell, anyaotthont keresnek nekik,
ha kell, örökbefogadó családot. Addig, míg nem találnak megfelelőt,
szimpatikust. Így az esetleges csecsemőgyilkosságok is megelőzhetők. Jelenleg
220 pár vár babára a rendszerükben, és általában két éven belül megkapják. A
magyar állampolgárságú, hazánkban élő negyvenkét év alatti házaspárok
részesülnek előnyben. A kismamák eleve nem szeretnék egyedülállóra bízni
gyermeküket, mert ők is épp ezért nem tudják vállalni a sajátjukat. „A gyereknek
keresünk családot, nem pedig fordítva” – jegyzi meg Móruczné.

Nem ritka, hogy hosszú-hosszú évekig hitegetnek valakit nőgyógyászok,
természetgyógyászok. Egy lakás vagy kocsi ára már benne van a kezelésekben, de
gyerek nem „lett” belőle. „Volt, aki nyolc lombikbeültetést követően jött ide,
negyvenéves elmúlt, de nem akadt egy józan orvos, aki lebeszélje – ingatja fejét
az egyesület vezetője. – Néha el kell fogadnunk: az élet mást szán nekünk. De
erre meg kell érni, az örökbefogadás egy nagyon nehéz döntés.” A szülővé válást
a felkészítő tanfolyamon kívül az örökbefogadó családok rendszeres közös
programjai, tapasztalatcseréi is segítik. Ilyenkor a gyerekek is
megtapasztalják, hogy rengeteg sorstársuk van.

A nyílt örökbeadás abban különbözik a titkostól, hogy a szüléskor az anya
véglegesen lemond a gyermekről az általa ismert befogadó házaspár javára. Így
nem állami gondozásba, hanem kezdettől szerető családba kerül a baba. Titkos
lemondás vagy az anya eltűnése esetén viszont a gyermekvédelmi rendszerbe kerül,
és ahogy telik az idő, annál nehezebb neki családot találni. Az is tény, hogy ma
már egyre kevesebb újszülött kerül az állami rendszerbe – a többség sajnos
inkább roma vagy fogyatékkal élő.

Ha az anyát megismerik, a gyermekét is jobban elfogadják. Nyílt örökbefogadók
még nem hoztak vissza gyereket, pedig akadt a kicsik között szívbeteg, autista,
koraszülött, kis súlyú baba. De például egy bántalmazott tíz hónapos kisfiúról
sem lehetett előre tudni, lesznek-e maradandó sérülései.

„Annának ez már a második örökbe adott gyermeke volt – mondja Dóra. – Ő most az
anyjával él, aki rokkantnyugdíjas. Amikor a barátja megtudta, hogy terhes,
kitette – akárcsak az előző élettárs. Anna talán ezzel akarta megfogni a
férfiakat, nem tudni, de az abortuszt mindenképp ellenezte. Az első gyermeket
megpróbálta felvállalni, éjjel ő járt dolgozni, nappal az édesanyja. Teljesen
kikészült, akkor volt tizenhét éves, végül három hónaposan örökbe adta a kicsit.
Végre tizenkét órát aludtam egyfolytában – közölte, amikor megkérdezték tőle,
hogy nem bánta-e meg? Az akkori örökbefogadók azért nem vállalták a későbbi
féltestvért, mert úgy volt, hogy az is lány lesz. Ők viszont fiút akartak.”

Rendezett családból ritka az örökbeadás – mondja a Gólyahír vezetője. A kismamák
jelentős része magára maradt, fiatal teremtés. A terhesség utolsó hónapjában
ismerik meg az örökbefogadó párt, akivel gyakran erős kötődésük alakul ki. Őket,
akik soha életükben nem voltak fontosak senkinek, most az örökbefogadók
látogatják, vizsgálatokra kísérik, viszik nekik a kedvenc ételüket. Szülésnél
ott van vele a másik anyuka, törölgeti a homlokát, vigasztalja. Érzelmileg
törődnek vele, pénzbeni segítséget viszont etikai okokból sem adhatnak neki. Az
egyesület igyekszik gondoskodni az anyukákról, élelemmel, kelengyével,
gyógyszerrel, s ha kell, krízisotthonos elhelyezéssel.

Tipikus élethelyzet, hogy a fiatal nő feketén dolgozik, albérletben lakik, és
miután teherbe esik, munkaadója az utcára teszi. Bejelentett munkahely híján nem
jogosult munkanélküli segélyre vagy táppénzre, és lakhelyét is elveszíti.
Teljesen egyedül, sokszor kényszerből dönt az örökbeadás mellett. Nem tud
elhelyezkedni, a kisgyerekes egyedülállókat veszik fel utoljára, bölcsődék meg
szinte nincsenek. Nincs család a háttérben, apák a legkevésbé. Még olyan
esetekben is, amikor eredetileg a pár mindkét tagja szeretett volna gyereket,
alighogy kiderült a terhesség, az apa agresszívvé válik, vagy bepánikol és
eltűnik.

Ha sikerül is az anyaotthonos elhelyezés, az csak egy év haladékot jelent, ez
alatt kell megoldást találni. Ráadásul nagyon kevés anyaotthon van, többnyire
mind zsúfolt. A visszajelzésekből az derül ki, hogy azok az anyukák, akik nagyon
ragaszkodnak a gyerekeikhez, úgy próbálnak meg talpon maradni, hogy ketten
összefognak, összeköltöznek a gyerekekkel. Az egyik vigyáz a kicsikre, a másik
dolgozik – persze bejelentetlen munkahelyen.

Olvasson tovább: