Kereső toggle

Nem kell félni?

Horrormesék

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kopogtatnak az ajtón. Egy idősödő asszonyka lép oda, és kinyitja. Az ajtóban egy leginkább élőhalottra emlékeztető figura áll, hamuszürke arccal, véreres szemekkel és toprongyos öltözetben, hóna alatt egy gyűrött iratköteget szorongatva. Az asszony beengedi, és a jövevény rendezőként mutatkozik be, majd elmondja, hogy ezt a házat és a pincét filmforgatásra szeretné használni. Az asszonyka és roskatag férje rááll a dologra, és elindul a forgatás. Van itt minden, ami egy jó horrorfilmhez kell. Hatalmas telihold, kísérteties pince, hangulatos zene. Az apóka elkezd ásni a pincéjében, és már nem is csodálkozunk rajta, hogy a lyukból egy másik zombi emelkedik elő. Az asszonyt a forgatás kedvéért kikötik, hogy elfogyasszák, de aztán az állandóan ott lebzselő kutyuska megmenti őket, mert stikában átírta a forgatókönyvet.

Ez a kis történet rövid összefoglalása annak a "mesének", amely az egyik hétvégén volt látható főműsoridőben egy mesecsatornán. Aki becsületesen állja a sarat, tömérdek rajzfilmet nézhet naphosszat, és a végére nagyjából ugyanolyan lelkiállapotba kerül, mintha a felnőtt kínálatot szemlézte volna végig. Témáját tekintve az összkép siralmas. Az egyik sorozat három szupererős főhőse például három ovis kislány. Ezek a lányok alaposan helybenhagyják a bűnözőket, és az akciókat plasztikusan lelassítva láthatják a gyermekek. Végignézhetik például, ahogy Moho Jojo feje pingponglabdaként ugrál körbe-körbe a szuperlányok csapásai alatt, miközben gyökerestől veszti el fogait. Ezekután a tinizseni la-borosfiú kalandjai, aki számos trükkös szerkentyűt szerel össze, kicsit sablonosnak tűnnek, de legalább nincsenek véres jelenetek. A robotháborús és okkultizmussal átitatott rajzfilmekben pedig világrengető robbanásokat is láthatunk, majd az agyonlézerezett gépjárművekből kiugrál a csodálatos módon életben maradt személyzet. 

Persze ez mind semmi ahhoz képest, hogy a számítógépes játékipar ontja magából a brutális, grafikailag hihetetlenül életh? játékokat, melyekben a cél a másik ember minél ötletesebb elpusztítása, mint például a Manhunt vagy a Diabló 2 játékokban. Egyelőre nem tudni, miféle felnőttek lesznek azokból a gyerekekből, akik agresszív és szörnyes rajzfilmeken nevelkednek fel, mert ez a generáció jórészt még iskolába jár. Kis ideig még elvitatkozgathatunk tehát a képernyős erőszak negatív hatásáról.

Olvasson tovább: