hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Körömkongresszus

2005. 10. 18.
Átváltozott a Budapest Corvinus Egyetem megszokott látképe múlt vasárnap: a marketingkommunikáció és a közgazdaságtan oktatásának terepét a szépségipar képviselői vették át. Az apropó az Őszi Körömkongresszus volt. Érdeklődő pedig akadt szép számmal, hiszen a m?fajra az elmúlt húsz évben komoly iparág épült. 

Egy körömkongresszus aligha tarthat túl nagy érdeklődésre számot, vélheti a közönséges földi halandó. Ezzel szemben a "közgáz" folyosóján már a kora délelőtti órákban akkora a tülekedés, hogy egy körömreszelőt sem lehet leejteni. A standok roskadásig telve körömzselével, erősítővel, a szivárvány minden színében pompázó lakkokkal, illóolajjal, precíziós reszelővel, fényezővel, ráspollyal, mattító polírozó eszközökkel és egyéb fontos kellékekkel. Némely stand a dekorációs eszközökkel sem fukarkodik: a sarokban méteres, felfújható körömlakkos üvegcse díszlik, de szakfolyóirat és szalondekorációs plakát is van bőven. A rendezvény egyik résztvevője, Srankó Judit éppen bemutatóra készülődik, a körömépítő zseléket teszteli. A fiatal hölgy háromgyermekes édesanya, aki saját bevallása szerint azért horgonyzott le a műkörömépítés szigetén, mert a rajz mindig közel állt hozzá, a körömépítésben a minták képzésekor ilyesmit csinál. Munkája segítségével gyermekeihez is közelebb lehet, hiszen szépségszalonját otthon alakította ki. A nyolcvanezer forintos szaktanfolyam alatt egészségüggyel, ortopédiával és balesetvédelmi ismeretekkel is bővült Judit tudása. 

Judit szerint vevőkörében a tizenhét éves fiatal éppúgy megfordul, mint a korosabb hölgyek. Elmondása szerint a műköröm ideális megoldás lehet mindazok számára, akik nem szeretik sűrűn lakkozni a körmeiket, hiszen egy kezelés legalább öt hétig tart. Extraszolgáltatásként volt példa arra is, hogy báli ruhák kiegészítőjeként vállalt extra körömépítést. Egy japán cég pedig olyan műkörmöt tervezett, amelyik még villog is, hogyha viselőjének csöng a mobilja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!