hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyet a férjért, egyet a feleségért, egyet az országért

2005. 10. 11.
"Tegyenek eleget hazafiúi kötelességüknek", és vállaljanak több gyermeket – ösztönözte népét Peter Costello, az ausztrál kormány kincstárnoka, ám úgy tűnik, a házaspárok eddig is ezt tették. Az Ausztrál Nemzeti Egyetem demográfusa, Peter McDonald által készített új tanulmányból kiderül, hogy az elmúlt hét év viszonyában a születések száma mostanában éri el a legmagasabb arányt az országban. 2004-ben egy nőre átlagosan 1,77 szülés jutott, s ez 1997 óta a legmagasabbnak mondható. 

A szakember szerint az elkövetkező öt-tíz évben ez az érték várhatóan 1,8 körüli marad. 

"Évek óta olyan politikát folytatunk, amely a dolgozókat és a családokat támogatja. Sőt azt is hangsúlyozzuk, hogy amennyiben egyesek túl sokáig halogatják a gyermekvállalást, fennáll az esélye annak, hogy később már nem is lehet gyermekük" – nyilatkozta McDonald. A múlt év májusában tartott költségvetési beszámolójában Costello arra ösztönözte az ausztrál polgárokat, hogy vállaljanak több utódot, mondván: "Egyet a férjért, egyet a feleségért, egyet pedig az országért." A kincstárnok felhívását az magyarázza, hogy a 20,3 milliós lélekszámú nemzet az elöregedő társadalom szindrómájával küszködik. A kormány előrejelzése szerint ugyanis minden negyedik ausztrál ember hatvanöt év fölötti lesz 2045-re. (Reuters – Joób Viktória)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!