hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mester és tanítványai
A világbajnoki címek titkai

2005. 10. 04.
Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes, Cseh László – olimpiai és világbajnokok. Közismert nevek Túri György egykori és jelenlegi tanítványai közül. A mesteredző véleménye szerint az úszás nemcsak a versenyzők számára kiváló sportág, hanem az "átlaggyerekeknek" is, hiszen az edzéseken a fiataloknak olyan rendszerbe kerül az életük, melyben megtanulják az idejüket és erejüket beosztani, munkafegyelemhez és kitartáshoz szoknak.



Túri György. Ne lógassuk a lábunkat Fotó: MTI

– Az úszás köztudottan az egyik "legmelósabb" sportág, gondoljunk csak a hajnali edzésekre, a kilométernyi hosszok monoton leúszására. Hogyan lehet a fiatalokat megtanítani dolgozni? 

– Ennek az a lényege, hogy fiatalkorban, olykor már négyévesen elkezdjük az oktatást. Egyikük sem úgy indul, hogy olimpiai bajnok akar lenni, csak szeretne úszni tanulni. Sok kisgyermeknek például egész egyszerűen az asztmájára "írják" fel terápiaként az úszást. Ekkor olyan közegbe kerül, ahol megszereti a sportágat, és innentől kezdve egyenes az út: megkedveli a társaságot, elkezd rendszeresen edzésre járni, majd naponta többször is. 

– De a fiatalok között – a pedagógusok és a szülők panasza szerint – elég sok a link gyermek! 

– Ezért nagyon jó az úszás, mert személyiségformáló ereje által nemcsak közvetlenül a sportban fejti ki hatását, hanem az élet más területeire is befolyást gyakorol. Ugyanis azoknak a gyerekeknek, akik napi két edzésre is járnak, olyan rendszerbe kerül az életük, melyben megtanulják az idejüket és erejüket beosztani, munkafegyelemhez és kitartáshoz szoknak.

– A siker mennyire függvénye a testi adottságoknak és mennyire a lelki tényezőknek? 

– Az alapokat a testi adottságok jelentik, de a családi háttértől kezdve a mentális tulajdonságokig számtalan tényezőtől függ a siker.

– Több olimpiai bajnoknak volt az edzője, nekik volt valamilyen speciális titkuk, ami miatt kitűntek a többiek közül? 

– Meggyőződésem szerint Egerszegi Krisztina nemcsak a világ legjobb női úszója, hanem a világ legjobb női sportolója volt. Évszázadonként ha egy ilyen születik. Talán ő az a sportoló, aki egyszerűn arra volt predesztinálva, hogy három olimpián is aranyakat nyerjen.

Kovács Ági nagyon céltudatos, akaratos és kőkemény volt magával szemben. Tűzön-vízen keresztül is megcsinálta azt, amiről úgy gondolta, szükséges a fejlődéséhez, ehhez a belső erejét képes volt maximálisan csatarendben állítani.

Cseh László különbözik a lányoktól. Laci rendkívül higgadt, megfontolt, intelligens sportoló, aki rendkívül precízen kiszámítja, mennyi energiát kell belefektetnie az edzésbe. A verseny előtti felkészítő táborokban "eszméletlenül" dolgozik, de idehaza kiszámolja a "lépést", amivel tökéletesen szinten tartja magát. Hidegfej? profiként jellemezném.

– A sikeres sportolói esetében milyen eszközöket alkalmaz, hogy ne szálljanak el a hírnévtől? 

– Ez a legnehezebb. Gondoljon bele abba, hogy az élsport által a fiatalok rövid idő alatt olykor több vagyont tudnak összegyűjteni, mint a szüleik egész életükben. Emellett sorozatosan kapják a meghívásokat tévéműsorokba, a szponzorok is érthetően azt szeretnék, hogy minél több rendezvényükön megjelenjenek. Ha mindezt nem sikerül kezelni, akkor előfordul, hogy ezeknek a tényezőknek duplán rossz lesz a hatása. 

– Ezért fordul elő némely sportolója esetében, hogy esetenként nem ajánlja számukra a médiával való kapcsolattartást?

– A versenyeket nem az újságban kell megnyerni, és a kötelező edzésmunka nem helyettesíthető egy-egy jó interjúval. Ezt igyekszem tudatosítani.

– A magyar úszósport már évtizedek óta "szállítja" a nemzetközi sikereket, ráadásul olyan sportágban, amelyben nagy a mezőny. Mi lehet ennek az oka? 

– Amiről eddig beszéltünk: az alázatos munka. És mindig voltak olyan karakteres, fajsúlyos edzők, akik szenvedélyesen, mondhatni őrülten szerették ezt a sportot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!