hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fémek, fények, fércek
Paco Rabanne világa

2003. 10. 26.
Paco Rabanne 1934. február 18-án született Spanyolország Baszkföldjén, San Sebastianban. Gyermekkorában polgárháború dúlt hazájában, ahonnan ötévesen menekültként Franciaországba került családjával együtt. Környezete mély nyomot hagyott a kis Pacóban: nagyanyja erősen vallásos volt, édesanyja a Spanyol Szocialista Párt fontos alakjaként gyakran hangoztatta otthon is ateista nézeteit, édesapja köztársaságpártisága pedig korán mártírrá tette az idősebbik Rabanne-t. Talán ennek a vegyes hatásnak köszönhető, hogy személyiségébe szinte beleivódott a tolerancia, a mások sorsa felé való nagyfokú nyitottság és a nagylelkűség, mely értékek – saját bevallása szerint – a mai napig nagyon fontosak számára, sőt meg is határozzák művészi munkáit.

Tizennyolc évesen beiratkozott az École Nationale des Beaux-Arts-ra, ahol az építészetet választotta élethivatásának. Diákéveiben divatkiegészítőket készített, hogy tanulmányait saját maga finanszírozhassa. A kézitáskák, az ékszerek és az övek miliője nem volt számára ismeretlen, hiszen édesanyja egy időben Cristobal Balenciaga híres divattervező asszisztense volt. És ahogy az már lenni szokott, a sors közbeszólt és az építészet útjáról egy másik ösvényre terelgette Rabanne-t: "összehozta" a szakma akkori nagyágyúival. Balenciaga, Givenchy, Dior és Yves Saint Laurent felfigyeltek a tehetséges fiatalemberre, akinek szíve akkor már a divatszakma felé dobbant meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!