hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Etno-gospel Magyarországon

2001. 12. 23.
Végy hat kiváló zenészt. Hármójuk kezébe helyezz hagyományos népi hangszereket: hegedűt, csellót, furulyát; a másik háromnak pedig dobot, szintetizátort, szóló- és basszusgitárt adj. Az egészet csomómentesre keverd el, majd fűszerezd ihletett gospelszöveggel és kitűnő énekhanggal. Az eredmény: magával ragadó, szívhez szóló, magyaros örömzene az Új Forrás nev? együttes előadásában. A m?fajról, a zenekarról és nemrégiben megjelent Négy szelek felől cím? lemezükről a csapat frontemberével, Pálhegyi Dáviddal beszélgettünk. 

– A lemezborítón egyből szembetűnik egy, a stílust meghatározó kifejezés: etno-gospel. Mit jelent ez? 

– Az elnevezés nem tudományos meghatározás, de valahogy meg kellett fogalmazni a stílusunkat, Magyarországon ugyanis nem létezik olyan zenei irányzat, amelybe belefértünk volna. A kifejezés népzenei elemekkel dúsított gospelt jelent.

– A zenekar tagjai "civilként" is népzenével foglalkoznak?

– Igazából csupán én vagyok az úgynevezett népzenész a csapatban. A korábbi években kis kamarazenekarként működtünk csellóval, furulyával, gitárral; a modern hangszerek – dobfelszerelés, szóló- és basszusgitár, szintetizátor – csak egy éve kerültek a zenekarba. 

– A közönség hogyan fogadta ezt a nálunk még ismeretlen m?fajt?

– Talán mi lepődtünk meg a legjobban azon, hogy ebben a technokultúrában mennyire meg tud szólalni ez a fajta zenei stílus. A zene mellett azonban kiemelném a gospelben mindig hangsúlyos szerepet játszó szövegvilágot is. Ez a kettő együtt – úgy tapasztaljuk – korosztálytól függetlenül meg tudja érinteni a közönséget.

– A most megjelent lemezetek sorrendben a harmadik, de most a nevetek előtt szerepel az "Új" jelző. Miért?

– Az együttes tíz éve alakult, de néhány éve alapos megújuláson mentünk keresztül, nemcsak a stílusban, hanem magánéleti szinten is. Akkoriban három új zenészszel is gyarapodott a csapat, és ennek a megújulási folyamatnak a terméke az Új Forrás, illetve a mostani lemez. Úgy érzem, most sikerült először érthetően kifejezni magunkat. Túl azon, hogy jó a kazetta és értékes anyagot sikerült összehozni, van egy kis szikra benne, ami hat az emberekre. Ez arra inspirál bennünket, hogy még jobban folytassuk.

– Hogyan látod, van esélyetek arra, hogy meghonosítsátok nálunk ezt a m?fajt?

– Ez jó kérdés, igazából nem tudom, de nagy várakozással vagyok a jövő felé. Nem is az érdekel, hogy hány lemezt tudunk csinálni, hanem az, hogy az emberek szívében lévő dolgokat tudjuk megfogalmazni. Ha ez sikerül, és tényleg szükség van erre a fajta zenére, akkor biztos, hogy nem alaptalan a várakozásunk. 

– Hol lehet majd benneteket élőben is hallani?

– Szeretnénk és igyekszünk egyetemi kluboktól kezdve vidéki városokig mindenhová elmenni, ahová meghívnak. Azt azonban tudni kell, hogy mindannyian reggeltől estig dolgozunk egyéb területeken. Bár a csapatból hárman zenetanárok is vagyunk, egyikünk sem a zenéből él, a stúdióba is mindig a melóból esünk be. Így persze nehezebb, de a jövőben mindenképpen szeretnénk több időt fektetni az együttesbe. 

(Az együttes Négy szelek felől cím? lemezét a zenei ínyencségekre specializálódott Fonó Records terjeszti, és a nagyobb könyvesboltokban és lemezboltokban kapható.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!