Kereső toggle

Amit ma megvehetsz

Óriások szezonja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elég kicsit alámerülni a valóságba, hogy ráérezzünk: az óriás bevásárlóközpontok
– vagyis a különféle élvezetekkel összekapcsolt fogyasztás – divatja ma kézzelfoghatóbb
hatást fejt ki a magyar lakosság életmódjára, mint a nagypolitika jóval zajosabb,
nagyobb nyilvánosságot kiizzadó rendezvényei és eszméktől duzzadó arcai. Okkal
sejthető tehát az is, hogy e csarnokok hangulata, az itt zajló élet, vagyis az egyre népszerűbb
"mall feeling" – minden pártszövegnél, nyilatkozatnál és fejléces levélnél
inkább alakítja azt a bizonyos jövőbe vezető magyar utat.

A közvélemény rezdüléseit jól érzékelő különféle szakmájú írástudóknak
egy ideje gyakori témát ad e nagy építkezési láz. Gerő András történész egy írásában
például korunk katedrálisainak nevezi az óriás bevásárló csarnokokat, mondván:
minden kor a rá jellemző lényeget formálja templommá.

Valóban, az ezredzáró napok egyik fő életérzése a fogyasztás kultusza. A kor nagy
igény? embere a vásárlásban már egyáltalán nem a pénz elköltésének minél
gyorsabb módját látja; ellenkezőleg: napi élmény- és adrenalin szintje megemelésének
egy igen kellemes módját, mely csillogással és látványelemekkel köríti az anyagi
eszközök egyik helyről a másikra történő profán áramlását.



Fények a végeken



Bevásárlóközpontok már az ókorban is voltak. A kisebb-nagyobb városok legtágasabb
helyén, a piactéren áruk, szolgáltatások és ugyancsak valamiféle ünnepibb életérzés
várta a fogyasztókat.

A vásárlást szintúgy kellemes élményként kívánta népszerűsíteni a Budapesten
1911-ben megnyitott, s a kor minden luxusával pazarul felvértezett Párizsi Nagy Áruház.
Itt az étterem mellett egyebek közt a korcsolyázási lehetőséggel hívogató tetősétány
is a kedves vevők rendelkezésére állt. De nemcsak a komplex szolgáltatások nyújtásával
előzte meg korát a Goldberger Sámuel alapította "ős-bevásárlóközpont", hanem
a harmincas évekre beállt kedvező árszínvonalával is, ami leginkább a mai városszéli
hipermarketekhez (Cora, Auchan) tette a maga korában hasonlóvá.

E példákból is látszik, hogy nem mesterkélt, életidegen kreatúrák a mai mallok,
hanem egy régen és jó alaposan elplántált igény kiszolgálói – a mai technológia
és dizájnkultúra formanyelvére írva.

Persze a mostani fedett és légkondicionált piacterek gyakorta a külvárosokban,
illetve a nagy bekötőutak mentén nőnek ki a földből, s ez valóban átrendezi a városi
élet megszokott hangsúlyait. Új lakókörzetek, új közlekedési csomópontok
alakulnak, s a helyi lakosság fogyasztói szokásai is megváltoznak. E változások körül
futó polémia ma a sajtó egyik vezértémája. A két leggyakoribb vád szerint a mallok
környezetében rohamosan sorvadni kezd a már ott lévő kiskereskedelem, a helyi közlekedésben
pedig kaotikus állapotok uralkodnak.

Nos, az eddigi pár éves gyakorlat legalábbis késik e tételek egyértelm? bizonyításával.



A környék mecénásai



A monstrumok mögött álló tőkeerős befektetői csoportok jó előre tájékozódnak:
hogyan is fogadnák őket a helybéliek. Az első körben jórészt általános az elutasítás,
rövidesen azonban kemény alkufolyamat indul, melynek során látható kompromisszum is
születik: általában a környék egy részének felújításáért (és persze tisztes
telekárért) cserébe kap zöld utat a beruházás. Szinte mindenütt – ahol
talpraesett és az adott lakóközösség érdekeit okosan képviselni tudó alkuszok ülnek
a helyi önkormányzati székekben – megvalósítható volt ez az árukapcsolás,
amellyel a kerület régi gondjainak egy részét a magántőkére lehetett hagyományozni.

Az őshonos kiskereskedelem és a mallok viszonya ennél ellentmondásosabb. Az első
panaszhullám levonulása után ugyanis nemegyszer kiderült, hogy ügyes fogásokkal, találékonysággal
bizony hasznot is lehet húzni a "behemót szomszédból". A hirtelen csökkenő vásárlóerőt
később valamelyest emelheti, hogy a "nagy és csillogó látvány" miatt messziről
is sokan a környékre sereglenek. Ám ehhez a múltbéli kereskedői eszközök újraélesztésére
is szükség van: az egykori "sarki fűszeres" elszántan vevőbarát, megkapóan türelmes
stílusára, jómodorára és stabil előzékenységére, amellyel törzsvevőket lehet
nyerni, és ami ma még fontosabb: jó eséllyel megtartani is. Meg lehet tehát élni a változások
hátán is, de (ez esetben emberi) befektetés és erőfeszítés nélkül ez már semmiképpen
nem megy.

Bécsben például a kiskereskedők részben feladva önállóságukat szövetségbe tömörülnek,
s így, bevásárlóutcaként, ütőképes tárgyalópartnerként tudnak előnyöket
kiharcolni az önkormányzatnál – példának okáért a környék vonzóbbá tételéért,
vagyis ha tetszik: mallosításáért…



Egyre nagyobb kanállal…



A bevásárlóközpontokra aztán szenvedélyesen rá lehet szokni. Az ifjú individualisták
tömegei, az X-generáció (nevezzük bármiképp a "mai fiatalságot") nélkül egész
tömeg jól működő divatkultusz fulladna be azonnal. Vagy egyáltalán ki sem alakulna.


Óriási fogyasztói csoportról van szó, amely közismerten az egész reklámipar
legnagyobb célközönségének számít. Érthető tehát, ha az óriáscsarnokok
boltjainak legnagyobb része is őket szolgálja, úgy, hogy az imádott márkákat,
gyorskajákat és a hozzávaló életmintákat turmixolja össze számukra élvezetes koktéllá.

Még úgy is kifizetődő ez, ha az általuk eltöltött idő túlnyomó része – az ókori
források szerint akkor is gyakorolt – "klasszikus" piactéri lebzselés a Helyen,
ami igazán fogva tart, s ami nem mellesleg laza párkapcsolatok létesítésének,
valamint direkt e korosztály vízióira tervezett játékgépek etetésének a helye. És
ma már az iskolakerülés egyik kedvelt célpontja is.

Ez is benne van tehát a képben. Csakúgy, mint a mallokban, hipermarketekben egyre
terjedő heti egyszeri bevásárlások praktikus gyakorlata. Míg azonban ez időt és fáradtságot
takarít meg az egész családnak; a fiatal korosztályoknak ugyanez a hely szinte az
egykori kultúrházak matinéit biztosítja.

Olvasson tovább: