Függő játszmák

Az elveszett gyermekkor

A különböző dependenciákban szenvedőknél – élettörténetüket megvizsgálva – mindig ott találjuk az elveszett gyermekkort. Szüleik ugyanis sokszor hasonló problémákban szenvedtek, így nem tudták kielégíteni a gyermekük szeretet iránti igényét, nem tudtak megfelelő gondoskodást, figyelmet biztosítani számukra. Frank Minirth és Paul Meyer "A szeretet választható" cím? könyvükben a szeretetéhséget tartályként ábrázolják. Mivel a gyermeknek a legüresebb a "szeretettankja", a szülők feladata lenne ennek folyamatos feltöltése. Ennek feltétele azonban, hogy a szülőknek tele legyen a "tankjuk", tudjanak miből adni. A sérült szülők azonban pont az ellenkezőjét teszik: mivel az ő szeretettankjaik üresek, gyermekükből próbálják kiszívni a szeretetet. Ezáltal felborul a szülőszerep, s a gyermek a szülőben levő problémák, sérülések elfojtásának eszközévé válik. Mivel a szülők boldogtalanok, a gyermekük segítségével próbálják elfeledtetni gondjaikat, bizonyos értelemben a gyermek droggá válik a szülő életében. Ugyanakkor nem képesek egészséges módon közelíteni gyermekük felé, ezért annak hiányosságaira gyakran szélsőséges viselkedéssel reagálnak: sokszor csak brutalitás, megfélemlítés, megalázás tud tőlük ilyenkor származni.
Láthatjuk tehát, hogy az ilyen közegben élő gyermekekben számos érzelmi (és fizikai) sérülés keletkezik, akik emiatt nem tudnak érett felnőtté válni, személyiség-fejlődésükben megrekednek egy infantilis szinten. Gyakran azt élik át, fogalmazzák meg, hogy valahol mélyen belül egy nagy üresség tátong bennük. Ezt az állapotot egy "lyukas kuglófhoz" is hasonlíthatjuk. Az érzelmi sebek okozta fájdalmaik enyhítésére pótmegoldásokba menekülnek, dependens emberekké válnak. A valódi problémáikkal nem tudnak szembenézni, igazából nem is értik azokat, hisz a gyermeki szinten megrekedt énjük a szülőket idealizálja, valósággal imádja, s a fájdalmas emlékeket elfojtja. Így a sebek nem kapnak megfelelő kezelést, az emberi személyiség mélyén gennyesednek tovább. Ez az állapot a kodependencia kialakulásának valóságos táptalaja.

Kodependencia – kapcsolati függőség

Az alábbiakban hazánkban még nem igazán ismert fogalomról, a kodependenciáról szólunk.
A kodependencia társfüggőséget, bizonyos emberekhez, viselkedésformákhoz való túlzott kötődést jelent. A kodependens ember – merőben tévesen – a külvilág, a dolgok, az események és az emberek feletti uralommal próbál hatalmat venni belső érzései, késztetései felett. Számára az élet központi kérdése minden vonatkozásban az uralom, az uralkodás – és annak hiánya, a függőség (anélkül, hogy mindennek tudatában lenne).
A kodependens egy másik személlyel függő (addiktív) kötődésbe lép: olyan bonyolult módon van mintegy beleszövődve a másik személybe, hogy saját énképe – személyes identitása – kemény korlátok közé szorul, s annak a másik személynek a problémái és identitása nagyrészt kitúrják a helyéről.
A kodependencia gyökere a gyermekkorban, a szülővel való kóros kapcsolatban található, melyről az előzőekben már szó volt. Egy "kodependens radar" jön létre, amely által megtalálja azokat az embereket, akik hozzá hasonló problémában szenvednek. Ez leginkább a párválasztáskor mutatkozik meg, determinálja kapcsolatukat, s mindkét fél számára szörny? szenvedéseket okoz: valami tudattalanul a múlt megismétlésére kényszeríti őket, felelevenedik a régi szülő-gyermek kapcsolat minden fájdalmával együtt. A végeredmény legtöbbször a válás lesz. A kodependensre jellemző az "újrajátszási kényszer": az éretlen személyiség újra és újra nekigyürkőzik a problémák megoldásának, de helytelen, torz reagálási módjaival csak további sebeket szerez, tovább rontja helyzetét.
Ez a "torzító szemüveg", amelyen a kodependens a másik félt látja, nemcsak a párválasztást érinti és vezeti vakvágányra, hanem minden emberi kapcsolatra – munkahelyi, baráti kapcsolatokra – rávetül az árnyéka, így a boldogulás, megélhetés esélyeit is nagyban rontja.

A kodependencia és az alkoholista házastárs

A kodependencia m?ködésének megrázó következményeit akkor ismerték fel, mikor különböző önsegítő csoportok kezdtek hatékonyan fellépni az alkoholizmus ellen. Ha kigyógyult a korábban alkoholista fél, az öröm helyett egy éven belül az esetek döntő többségében a válás jelentkezett. Lehet, hogy hosszú évtizedekig megvoltak egymás mellett a szenvedő felek, de a dependens személy gyógyulása után a másik úgy érezte, nem bírja tovább, elválik. Ez jelzi, hogy a látszólag függőségben nem szenvedő fél is partner a dependencia fenntartásában. Sőt saját labilis lelki egyensúlyát a függőség kiszolgálásával biztosítja. Számára a kielégülést a különféle szerepek játszása jelenti (például mártír, megmentő, hős), ezektől válik függővé, így ha a játszma felborul, a kielégülést biztosító szereprendszertől fosztja őt meg. Ezért fontos, hogy a gyógyítás és a kezelés mindkét fél együttes bevonásával történjen.

A kodependens életút

A kóros szerepek annyira meghatározhatják a kodependens ember életfelfogását, hogy a családon kívüli életét is befolyásolják, mint például a pályaválasztást. Sok "megmentő" szerepbe kényszerülő személy igyekszik valamiféle segítő szakmában elhelyezkedni, s lesz belőle ápoló, családsegítő, szociális munkás, terapeuta, és sorolhatnánk. De mivel nem egy érett személyiség hozta meg a döntést, a tevékenység öngyógyító tendenciákra, motívumokra fog épülni, ezért néhány éven belül kiábrándulás, kiégés lesz a következménye.
Mindezekből láthatjuk, hogy a kodependencia következményei súlyosak: elviselhetetlen bánat, gyakori depresszió, kiábrándultság, kiégés, boldogtalanság, bizonyítási-megfeleltségi kényszer.
A kodependens kezdetben nem ismeri fel problémáját, gyakran bizonygatja önmaga előtt fontosságát, pótolhatatlanságát; hipertevékenységbe, különböző karitatív tevékenységekbe menekül. Később, a sorozatos kudarcok után próbál helyzetén javítani, de próbálkozásai legtöbbször rossz irányba vezető öngyógyító tendenciákká válnak: menekül a realitás elől. Ennek következménye a lelki sérülések elfojtása-letagadása, a különböző kémiai függőségek megjelenése (drog, alkohol), az állandó ábrándozás, önjutalmazás (falánkság), vagy a paszszivitás, alváskényszer. Ezek együttesen hatva az élet valamennyi területét tönkreteszik: megélhetést, kapcsolatteremtést, családalapítást, gyermeknevelést.

A szabadulás lehetősége

Az előzőekben említett erőteljes tagadás, a fájdalmas emlékek elfojtása, a rossz öngyógyító próbálkozások automatizálódása mind-mind akadályt képezhetnek a problémák valódi okainak felismerésében.
Az őszinte szembenézés azonban az első lépés, amely a gyógyulás és a szabadulás felé visz. A kapcsolati problémák, rossz m?ködésmódok feltárásához és – főként – feloldásához, mindenképpen külső segítség szükséges.
(Dornai Erika: szociálpszichológus, az MTA munkatársa
Németh Zoltán: orvos, az S.O.S. Egyesület a Szenvedélybetegekért elnökhelyettese)