Kereső toggle

Kulturális invázió

Magyarország beadja a derekát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A szabadság és a szovjet évek hányattatásai alatt meghamisított magyar nemzeti
értékek nehezen összeegyeztethetőnek látszanak, írja John Lloyd.

Kávás úr vezeti a Magyar Televízió legújabb kereskedelmi csatornáját, az RTL
Klubot. A folyosókon izgatott férfiak és nők csevegnek, élvezik hogy fiatalok, és
hogy a televízióban dolgozhatnak, ami a lehető legkalandosabb élményt jelenti. Egy
szinkronizált amerikai vígjáték van éppen műsoron. Mi lennénk kommunisták?

1956-ban eljött a pillanat. Mindazt, ami utána következett több mint három évtizeden
át, a szovjet megszállással szembeni véres és eredménytelen ellenállás emlékének
életben tartása vezette.

Tíz évvel a kommunizmus bukása után Kelet-Európában is eljött a szabadság
időszaka. Ezt példázza egy történet, melyet az akkor még a Magyar Szocialista
Munkáspárt lapjának, a Népszabadságnak a riportere, Karcagi László mondott el Paul
Starobin amerikai kutatónak.

"A Balaton partján nyaraltam, és egyik reggel gyenge földrengésre ébredtem.
Órákon át rohangáltam, kérdezgettem a tűzoltók és a rendőrség véleményét,
majd felhívtam a szerkesztőséget, mondván, hogy rengeteg információt szereztem az
eseményről. Az ügyeletes szerkesztő lehűtött: szükségtelen bármit is mondanom,
mert az állami hírügynökségtől már megvannak a hivatalos beszámolók. Nyugodj meg,
és élvezd a szabadságodat – tette hozzá."

"Nyugodj csak meg, és élvezd a szabadságodat" – ez ugyanaz pepitában, mint a
"kussolj, ha jót akarsz". Addig szó sincs földrengésről, amíg az állami
hírügynökség nem mondja hogy volt, sőt nincsenek következményei sem, amíg ez a
hírügynökség meg nem mondja, hogy mik lehetnek azok.

Ma már mind a kisebb, mind a nagyobb földrengésekről beszámol a magyar média. Senki
sem tagadta, hogy Magyarországon kibontakozóban van a szabadság. Orbán Sándor, a
budapesti Független Újságíró Központ igazgatója elmondta: "A politikusok ma már
nem irányíthatják a médiát. Támadásaik ma már nem elnyomást jelentenek, csak
felbosszantják a szerkesztőket, és a politikusoknak okoznak még több problémát."

Ugyanakkor újra és újra azt bizonygatják, hogy a szabadság nem vegytisztán
érkezett.

A több évtizedes erőltetett archaizmus után a modernizációval sokat nyert
Magyarország, bár voltak veszteségek is. Csakhogy a modernizáció még nem
fejeződött be, hasonlóan a többi volt kommunista országhoz – ami azt jelenti, hogy
még nem teljesen olyan, mint egy nyugat-európai ország.

A magyar lapok többsége – köztük a Népszabadság is – külföldi (leginkább
német) tulajdonban van, és főként "túl sok" van belőlük: tizenkét napilap egy
tízmilliós országban, ami hűen tükrözi azt a robbanásszer? fejlődést, amely 1988
után indult el a kiadás területén. "Az újságírók anyagi szempontból néha
kicsit korruptak – mondja Orbán –, és a lapok túlságosan is a hirdetésektől
függnek, ezért félnek rosszat mondani azokról a cégekről, akik hirdetnek náluk. A
piac és a példányszám túl kicsi ahhoz, hogy sok pénzt költsenek oknyomozó riportok
készítésére."

A külföldi tulajdonjog javított a minőségen, tőkét hozott és elősegítette a
sokszínűség kialakulását – egyszersmind azonban mégiscsak külföldi, és ez némi
nyugtalanságot okoz. A Népszabadság a párt napilapjából Magyarország messze
legsikeresebb lapja lett a maga 350 ezer feletti példányszámával, de a lap
újságírói fellázadtak, amikor a főrészvényes, a német Bertelsmann csoport annyira
megemelte az érdekeltségét, hogy többségre jutott. A Népszabadság egyik
ügyvezetőjének véleményét idézték: "Nagyon is hajlandó vagyok tanulni. Azt
viszont nem akarom, hogy megint egy újabb kívülálló hatalom határozza meg, hogy mit
csináljak, ahogy annak idején Moszkva."

Nemrég elhangzott egy igen találó hasonlat a szovjet tankok szörny? mohóságáról.
Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum vezetője egy decemberi beszédében azt
mondta, hogy Budapestet "úgy körülvette a nyugati kultúra meg a
bevásárlóközpontok, ahogy hajdanán az orosz tankok zárták körbe a várost."
Hallottam magyarokat kuncogni ezen, de az érzelmek meglehetősen valódiak, aminek
nyilvánvaló okai vannak.

Vegyük például a legfontosabb hírforrást, a televíziót. Kávás úr az RTL-től
(Pearson-nak, a Financial Times tulajdonosának is van részesedése a hálózatban, ami
az irányításra nem jogosítja fel) büszke a csatornájára, hiszen egy mindössze 200
fős gárdával dolgozik szemben az állami tévéhálózat, az MTV 2500 alkalmazottjával
(korábban négyezren dolgoztak itt). Büszke az új szappanoperára is, a Barátok
között cím? sorozatra, mely az első naponta megjelenő szappanopera Magyarországon,
és ugyanabban az időben sugározzák, amikor az MTV-n a fő hírműsor, a Híradó megy.
A sorozat lassan hódít, de a Híradó nézettsége már érezhetően csökkent.

A Barátok között azonban két, Ausztráliából külön ezért meghívott
forgatókönyvíró munkája. A szerzők angolul írják a történetet, amit aztán
magyarra fordítanak. A színhely egy "seholsincs" hely – névlegesen Budapest, de
semmilyen meghatározó jellegzetesség vagy aktuális esemény nem utal a városra, sőt
még Magyarországra sem. Csak részben szánták Magyarországnak; hasonlóan a többi
szappanoperához, alkalmasnak kell lennie a határon túli forgalmazásra is.

Magyarországon vetítenek egy szocialista korszakban indult szappanoperát is, a
Szomszédok-at, amelyet az MTV sugároz kéthetente kiterjedt nézőtáborának. Ezen
könnyen felismerhető, hogy egy budapesti lakótelepen játszódik, ismert magyar
színészek a szereplői és – ha burkoltan is –, mindig kommentálja az aktuális
eseményeket. Mi több, az egyik szereplő megjegyezése – közvetlenül a négy évvel
ezelőtti választások előtt, amely a szocialistákat juttatta kormányra –, miszerint
"olyan kormányt szeretnék, amely alatt békésen élhetünk", György Péter,
kommunikációt oktató egyetemi tanár véleménye szerint befolyásolta a választást.
Az emberek ezt úgy vették, állítja György professzor, mint jóváhagyást a
Szocialista Párt azon ígéretére, mely szerint mérséklik a privatizáció és a
liberalizáció ütemét.

György professzor, az ország egyik legeredetibb gondolkodója és a tévétársaságok
tanácsadója egyetért a magyar nacionalisták azon nézetével, miszerint mind a
kultúrát, mind a nyelvet az elárasztás veszélye fenyegeti, de abban eltér a
véleménye, hogy keveset lehet ez ellen tenni.

"Az angol ma az újkori latin, mindenkinek meg kell tanulnia egy bizonyos szinten – ez
azonban csak a dolog egyik része. A történelem során még soha nem fordult elő, hogy
egyetlen ország (Amerika) ennyire uralta volna a világ giccskultúráját. Népszer?
hőseink mind amerikaiak. A háború óta nálunk nem létezett giccskultúra, sem a
kommunisták, sem az értelmiségiek nem helyeselték. Nincsenek tehát giccs-hőseink.
Egyetlen magyar fiatalembert sem lehetne rávenni, hogy menjen és váltsa meg a világot
magyar zászlót lobogtatva, ahogy az amerikaiak tették az Armageddon cím? filmben. Az
emberek egyszerűen kinevetnék. A magasabb kultúra tovább él, ez azonban csak az
elitnek szól. Giccskultúrát kell hát teremteni – de hogyan?"

Ahol a szovjet uralom (némelyeket) ellenállásra, a nyelv és a kultúra melletti
kiállásra késztetett, ott a kapitalista "behálózás" versengést vagy
passzivitást idéz elő. Az új kultúra befurakszik a magyar élet minden résébe,
ahogy a nyugat-európaiba is beleférkőzött: a hirdetőtáblák tele vannak vele, a
rádiós szlogenek sikoltozzák, a tévéreklámok kivetítik elénk. Ez a sikkes, a
modern, az előkelő és mindenek felett persze vagy amerikai és a legutolsó divat
szerinti, vagy nyugat-európai. "Az elit – írta egy nemrég megjelent esszéjében
Konrád György, Magyarország egyik vezető értelmiségije – felszállt a vonatra, és
egyenesen Nyugat felé halad. Hamarosan úgy belejön a közös euró-amerikai
értékrendszerbe, mint kiskutya az ugatásba."

Ezeknek a jelenségeknek nagy részét az emberek jónak tartják. Konrád György szerint
megtanulják az euró-amerikai értékekből, hogy "minél kevésbé függnek az
államtól, annál szabadabbá válnak." Csakhogy a magyar állam magyar volt, az új
értékek viszont globálisak. Egy beszélgetésben Ed Jones, a Saatchi és Saatchi
budapesti területi igazgatója és Tony Cox, a BMP/DDB londoni igazgatója előtt Cox úr
megdicsérte a Coca-Cola kampányát. "Előhozakodtak azzal az ötlettel, hogy ötvözni
kell a helyi hagyományban élő legendákat és a kulturális mondanivalókat a
világszerte ismert márkával... Szerintem a nagy ötletek univerzálisak."

A hatalmas hirdetőtáblák plakátjai és a magyar tévéreklámok többnyire külföldi
termékeket népszerűsítenek, és külföldi reklámügynökségek készítik őket. Itt
nem ostromgyűrűről van szó, senki sem fog belehalni, ezenkívül a magyarok is
beletanulhatnak, ellenőrzésük alá vonhatják.

Valami mégis elvész: egy kultúra, amely körülírható volt a hányattatás idején,
de a barátság korszakában még nem képes definiálni önmagát.

(A Financial Times londoni napilap cikkét Erdődi Eszter fordította. A tanulmány
egy sorozat első része, mely a kommunizmus bukása utáni tíz év változásaival
foglalkozik a volt szovjet tábor országaiban.)

Olvasson tovább: