Másnap reggel korán ébredek. Ahogy kinézek az ablakon, szinte valószínűtlen látvány
tárul a szemem elé: a reggeli ködben nyulak legelésznek a zöld, egyenletesen nyírt füvön,
a távolban pedig, amerre a szem ellát, erdő.
Vendéglátóim élete ma már inkább kiváltságosnak, semmint tipikusnak nevezhető a
Londontól másfél órányira fekvő vidéki kastélyban. Bár ezt a luxust nem sokan
engedhetik meg maguknak, Angliában, aki csak teheti, vidékre költözik a nyüzsgő
nagyvárosi élet elől.
A négy és félmillió lélekszámú London a maga multinacionális jellegzetességeivel
könynyen vonzóvá válhat azok számára, akik szeretik a pezsgő életvitelt, jómagam
azonban megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor a vonat ablakából megpillantom az első
legelésző birkanyájat.
A hosszú séták alkalmával néhány nap alatt feltérképezem a környéket. Lovak,
birkák, tehenek, mókusok és őzek. Még egy rókával is találkozom! Egy ideig
mozdulatlanul nézzük egymást, aztán úgy látszik, jobbnak látja visszavonulót fújni,
mert egy ugrással eltűnik a sűr?ben.
Mint kiderült, több kisebb-nagyobb ház is van a környéken, melyekhez legelők is
tartoznak. A hétvégén úgynevezett "barbecue"-ra vagyunk hivatalosak. Az angolszász
kultúrában népszerű kerti partik alkalmával roston sült hús, paradicsomos bab, saláta
a menü. Amint az egyébként is jellemző, az étel egyáltalán nem nehéz, nem túl fűszeres.
A házigazda saját maga keveri számunkra a tipikusan angol koktélt, a "Pim"-et (egy
a kettőhöz arányban gyömbér és egy Pim nev? alkoholféleség keveréke, mentalevél
és néhány szem málna jár hozzá). Miközben óvatosan ízlelgetem az egyébként
nagyon kellemes italt, a magyar konyháról érdeklődnek. Hát igen. A különbség elég
jelentős a nehéz ételekhez szokott magyar gyomor számára. Reggelire ugyanis csak
gabonapelyheket vagy pirítóst esznek, s az ebédre is kevés gondot fordítanak. Főétkezésnek
a késő esti vacsora számít. Sok-sok zöldséget és kevés kenyeret fogyasztanak.
Érdekesnek találom a dupla csapot is a hideg és meleg víz számára, s mikor szóvá
teszem, mosolyogva vallják be, hogy tulajdonképpen ők maguk sem tudják, mi értelme
van két csapot fölszerelni, hisz ez inkább csak hátráltat. Ha ugyanis az ember például
fogat szeretne mosni, két dolog közül választhat: vagy lefagy a keze, vagy leforrázza
magát. Időbe telik, amíg rájön a helyes technikára: mindkét csapot megnyitva először
a hideg, majd a meleg vizet kell a tenyerünkbe engedni, hogy a megfelelő hőmérsékletet
elérjük.
Ebéd után sétálni indulunk. A célállomás egy süteményes bolt, amely az erdei út
mentén egy ház oldalában található. Az üzlet összesen két négyzetméter, eladó
sehol. Különböző sütemények, salátaöntetek, házilag készített dzsemek
sorakoznak a polcokon, s egy papíron ez olvasható: "Kérem a pénzt a tálcára
helyezni! Köszönöm." Önkiszolgáljuk magunkat a szó legszorosabb értelmében vett
önkiszolgáló boltocskában, és a pénzt otthagyva angolosan távozunk.
Mire hazaérkezünk, teaidő van. Hogy teljes legyen az angliai idill, még az eső is
csendesen szemerkélni kezd. S valóban: mi mást is lehet csinálni, amikor odakint
egyhangúan esik az eső, mint leülni egy jó forró tea mellé beszélgetni, s ha éppen
nem lenne beszédtémánk, akkor jóízűen együtt falatozni a magunkkal hozott kekszből
is.
1998. 10. 10. (II/41)
