Kereső toggle

A Nyugaton a helyzet változatlantól a Ryan közlegényig

Háborúk filmjei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Századunk legjellemzőbb m?faja, a filmművészet hamar témái közé vette a háborút
is. Nem véletlenül. Hiszen az emberiségre éppen az Európában példa nélküli, emberöltőnyi
fegyvercsend, a múlt századvégi "boldog békeidők" után zuhantak rá az addig elképzelhetetlen
borzalmak. Nem vitás, hogy a háború fogalma körül az emberiség leggyötrőbb dilemmái
sorakoznak föl. Az irodalom lehetőségei mellett mára leginkább a film vált ezek
bemutatásának hatásos eszközévé.



Az amerikai film történetében az ebbe az irányba történő első valódi lépést a
klasszikus Nyugaton a helyzet változatlan leforgatása jelentette. A kiváló regény
filmes változata kijelölte az egyik sarokpontot, amelyhez a későbbiekben sokan
csatlakoztak. Eszerint a háború maga a kimondhatatlan borzalom, a rettenet, melyet lehet
ugyan – de merő hiábavalóság – ideológiákkal árnyalni, ami ugyanis megtörténik:
az értékes életek lekaszabolása, fiatal kölykök, leendő családapák feláldozása
a gyűlölet oltárán...

A szörnyűségek naturális bemutatása ebből a szemszögből nem öncél, hanem fontos
eszköz, mely karöltve a "nézőszabású"; tehát hozzánk közelálló főhősökkel
az abszurd helyzet elleni tiltakozást szolgálja.

Másképp néznek viszont a témára azok, akik – nemegyszer állami ösztökélésre
– épp a harci ösztönök felkeltése céljából dolgoznak.



A nemzet mozgósítása



A vágyott diadal képeire és az ellenség elvetemültségére koncentráló
propagandafilmjeit a második világégés alatt minden harcban álló nagyhatalom
leforgatta. Az amerikai hadvezetés megrendelésére elkészült az Ezért harcoltunk cím?
tizenkét részes filmfolyam, mely – csakúgy, mint szovjet, brit és német társai –
"pozitív irányban" sarkította ki a témát, a háborút, az igazságért vívott
heroikus küzdelemként értelmezve azt. Ez idő tájt maga Alfred Hitchkok is hazafiúi késztetésre
rendez a ködös Albionban…

A nagy vérzivatarban helytálló hadsereg tehát a nemzet harcoló tagjaként magasztosul
fel – világos, hogy hibáit, bűneit a kortárs film nem nagyon feszegetheti: akkor és
ott az ellenség legyőzése a fontos.

Így lett a Sullivan fivérek cím? alkotás mozgósító erejűnek szánt mű, pedig az
alaphelyzet majdnem ugyanaz, mint Spielberg mostani filmes látomásában: öt fivér esik
el egy elsüllyedt csatahajón, ám édesanyjuk, majd az Admirális szónoklata szerint
sorsuk példaadás az életben maradottaknak...

Az amerikai filmipar később is hajlott a háborús romantikára. Ekkor már többnyire
üzleti indokból öltöztetik mundérba a színészeket, statisztákat, bár némi
nacionalizmus természetszerűleg mindig van e filmekben is.



Kommandós vagányok



Az eseményektől való távolodás árnyaltabbá teszi az ellenség ábrázolását: az
ötvenes, majd hatvanas évek monumentális filmtablóiban már elválik az SS harcos
(mint igazi ellenség) az egyszer? wermacht-katonától, (aki nem meggyőződésből
harcoló kisemberként maga is áldozat).

Idővel szintén változik a harcoló amerikai hagyományos figurája – néhány igen
sikeres film erejéig. A lezseren dumás, a helyiekkel csencselő, de az akcióban a "fritzeknek"
keményen odavágó G. I. Joe ilyetén bemutatása a Kelly hőseiben – és némiképp a
Piszkos tizenkettőben – behozza a moziba a közönséget.

És jön az újabb nemzeti sokk, a vietnami háború. A filmipar egy része az izom irányába
nyit, és kitermeli a maga dzsungelharcos Supermanjeit.

A westernszínész John Wayne nyitja meg e sort a Zöldsapkásokkal, majd a
Rambo-sorozatban és Chuck Norris kommandós filmjeiben egy darabig tarolnak az akciósztárok
a "sárgák" és a durvaarcú oroszok vesztére.

Azonban a filmes ellenpólus is reagál. Erős ugyanis a késztetés – lelkiismereti és
személyes okokból egyaránt –, hogy a történelmi tényekre rárakódott különféle
mázak időnként megtörjenek, s alóluk kirajzolódjék a háború igazi arca –
ahogyan azt a túlélők elmesélték.



Hősök... és mégis áldozatok



A kitűzött cél legalábbis ez. Még 1945-ben elkészül a G. I. Joe története, ahol már
nincs pátosz és hősiesség, csak kegyetlen, gyilkos harcok. A katonai erények szándékos
lerombolásáig is eljut az effajta filmes realizmus.

A Domb parancsteljesítő smasszergépei, A 22-es csapdájában tobzódó kisszerű, trágár
szélhámosságok, és az Apokalipszis mostban szereplő drogőrült szörnyetegek "megalkotói"
vélhetően pacifista indítékból zúzzák apróra a korábban oly büszke eszményeket.

Ám ez is egyfajta kisarkítás. Hiszen történeti leírások szerint az olyan kritikus
helyzetekben, mint amelyben Spielberg mostani filmje is elkezdődik, igenis nagy szerepe
volt a személyes helytállásnak, s ezt nevezhetjük hősiességnek is. A normandiai
partraszállás a két amerikai célterep közül az Omaha-beach-nek nevezett franciaországi
partsávon kevés híján valóban kudarcot vallott. Hűen mutatják a film elképesztően
kegyetlen képei: a rohamhajókból alig kijutó rangereket védtelenül érte az Atlanti
Fal bunkerrendszerében elrejtőzött németek pergőtüze az elsüllyedt nehézfelszerelés
és a légitámogatás hiánya miatt. A történész "névtelen hősöknek" nevezi, a
film Miller százados, Horvath őrmester, a nagyszájú Caparazzo, a harmadik elesett Ryan
fivér és a többiek alakjában kelti életre a Rommel-tüskék (német partakadályok) között
fedezéket kereső, majd onnan a géppuskafészkeket nagy vérveszteséggel megrohamozó
tengerészgyalogosokat. Az ábrázolás megdöbbentő erejét a mozgókamerás felvételek
mellett a digitális hangtechnika is segíti: tényleg mintha ott lennénk. Emiatt és a
filmvégi hasonló képek után az ember szó szerint hálát érez, amiért mégsem volt
ott... Nem előzmények nélküli Spielberg szigorúan korhatáros filmje. Az első világháború
hasonló partraszállását felelevenítő Gallipoliból ismerős a feszültség: ima és
levélírás, remegő kéz és görcsös hányinger közvetlenül a bevetés előtt.

A vietnami háborút kritikusan szemlélő filmek, köztük főként a Szakasz az elütő
jellemek együtt-ábrázolásában és az ütközetek sokkoló élethűségében nyújtanak
hasonló élményt.

A Ryan közlegény persze a mai high-tech miatt eltér m?fajelődeitől. Amiért maradandó,
az mégsem ez, hanem a többféle sablon sikeres elkerülése. Háborúellenes a pusztulás
nyílt ábrázolása miatt, ugyanakkor nem pacifista, hiszen teret enged a pátosz nélküli,
valódi hősiesség bemutatásának. Hősei nem szánalmasak, de nem is csodálnivalók:
valódi emberek. Hisz mégiscsak kellett létezniük hősöknek: számos ütközet sikere
egyértelműen a személyes helytállásnak köszönhető.

A normandiai partraszállást feldolgozó Spielberg-film is egy ilyen szeletet emel elénk
a legmodernebb látvány- és hangtechnika segítségével. A felhők alatt, a hullámverésben
elsüllyedt páncélosaik nélkül egyedül csak az ellenség állította harckocsiakadályok
mögött találhattak menedéket. S hogy mégis feljutottak a sziklafalra, azt a történészek
is csak a "névtelen hősök társaikat magukkal ragadó példájával" tudják magyarázni.


Spielberg listája

A Ryan közlegény megmentése bizonyára gyakran idézett alapm? lesz.
Egyebek mellett azért, mert egy sereg olyan kérdéssel foglalkozik egyszerre, amelyeket
korábbi háborús filmek külön-külön feszegettek. Néhány közülük:

1. A bajtársiasság és az önfeláldozás: Ha ilyet egyáltalán ki lehet mondani: a
fronthelyzet kevés nemes vonásainak egyike, melynek azonban korlátai vannak – csak a
legközvetlenebb bajtársakra értendő. Miller százados (Tom Hanks) csapatának megkapóan
erős összetartása remek arcjátékra ad lehetőséget a színészeknek, (Horvath őrmesternél
főképp). Többet tudunk meg így a csapatról, mintha csak a szövegre figyelnénk. A századost
és embereit gyakorlatias és kétirányú hűség köti össze. Miller olyan vezető, akiért
és akivel – szó szerint – tűzbe lehet menni, s aki ért embereinek lelkéhez is:
misztikus zárkózottságát csak a kritikus ponton adja fel – mesélni kezd magáról
–, és ezzel egyben tartja szakaszát a film egyik kimagasló jelenetében.

2. Parancs vagy életösztön: e kettő sokszor kizárja egymást a háborúban. A történet
tapasztalt katonái szerint elvileg a parancs elsődleges – ezért és nem másért
indulnak az ellenség vonalai mögé a Ryan fiúért – menetközben kezd felülkerekedni
az életösztön, de mégsem lesz kizárólagossá...

3. A népek kohója: Amerika persze "hozza magát" itt is. Tipikus a Lincoln elnök
levelére való többszöri visszautalás, az egész mentőakcióra is ezek a szavak
teszik a pecsétet. A kiküldött szakasz összetétele szintúgy jelképes: new-yorki
boltos, zsoltárokban imádkozó mesterlövész, zsidó, olasz és magyar származású
katonák küzdenek Amerika lobogója alatt, mely a kezdő és a zárókép is. A szimbólum
hangsúlyozása érthető: az újvilág másodszor áldozta fiait azért a földért, Európáért,
ahonnét az Amerikát megalkotó értékeket és embereket annakidején elűzték...

4. A küldetés célja: Végül is kinek az élete értékesebb? Már a kérdés is rossz.
S bár felvetik a filmben is, erre nem kapunk választ – talán nincs is helytálló
felelet. Kapunk viszont egy idevonatkozó hangsúlyozott üzenetet Spielbergtől: az
ember, akiért másvalaki a saját életét adta, a továbbiakban már nem élhet bármilyen
életet. Hisz súlyos árat fizettek érte.

Olvasson tovább: