Kereső toggle

Felesleges terhek nélkül

Táplálkozás a várandósság idején

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Közismert, hogy a terhes nők kívánósak. Ez egyénenként különbözhet,
és nem feltétlenül jelent problémát: a kismamák sincsenek eltiltva a "nasstól",
csupán a mértékletességre kell ügyelniük.

A gyermeket váró szülőknek ma már rengeteg szakirodalom, folyóirat, valamint
védőnői tanácsadó szolgálat áll rendelkezésére. Az alapvető táplálkozási
elvekkel tehát tisztában vannak a kismamák. Vagy mégsem? Lehetséges, hogy az
évszázadok során berögződött elméletek, a rokonságtól kapott "jótanácsok"
nagyobb súllyal esnek latba? Kubányi Jolánnal, a Magyar Dietetikusok Országos
Szövetségének főtitkárával, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem tanárával
beszélgettünk.

A sok száz évre visszavezethető tévhit – mely szerint a kismamának a benne
növekvő magzat helyett is kell ennie – érdekes módon még mindig tartja magát,
jóllehet a "kettő helyett enni" elmélete még a magzat szemszögéből is
indokolatlan. Kubányi Jolán kifejtette, hogy a terhesség ideje alatt ugyan
megnövekedik a táplálékszükséglet, de ez az eredeti ideális kalóriafelvételhez
viszonyítva csupán 3-400 többletkalóriát jelent. Nem mindegy természetesen, hogy ezt
miből fedezzük, hiszen egy pár kocka csokoládé, egy kis fagylalt, hozzá édes
szénsavas üdítőital, befejezésül egy szelet torta bőven meg is oldaná a hiányzó
kalóriákat.

Sokszor elhangzik szakemberek szájából, hogy az ideális többletsúly a terhesség
végére 11-12 kg. Megfigyelések szerint azonban alkattól, kortól is nagyban függ,
mennyit hízik egy asszony, és szülés után milyen mértékben adja le a felesleges
kilókat. Ennek az anyagcserével kapcsolatos genetikai háttere is van – magyarázta
Kubányi Jolán. Az emberek egy része rendkívül jól hasznosítja a táplálékkal
bevitt energiát, vagyis szervezetük könnyen felhasználja a kalóriákat, másoknál
viszont ugyanolyan mennyiség? táplálék nagyobb arányban raktározódik el. A
terhesség alatt pedig általánosan lelassul az anyagcsere, a szervezet hajlamosabb
minden falatot maximálisan hasznosítani a "cél" érdekében. Kubányi Jolán
szerint a kismamák hajlamosak egy kicsit elhagyni magukat, pedig mindennapi sétával,
tornával könnyen fel lehet venni a versenyt nemcsak a kilókkal szemben, hanem az
egészség érdekében is. A hízékonyabb típusú hölgyeknek pedig terhességek esetén
érdemes többet mozogni, és jobban odafigyelni arra, hogy mit és mennyit esznek. Nem
szükséges tehát belenyugodni az elhízásba – mint ahogy az sem megoldás, ha azért
marad egy kisgyermek testvérke nélkül, mert anyukája "csinos akar maradni".

Sok kismamában felvetődik a kérdés: elegendő mennyiség? vitamint, ásványi sót,
nyomelemet tud-e magához venni az étkezések során? Kubányi Jolán megfogalmazásával
élve, ha kilószámra tudná enni a nyers zöldségeket, gyümölcsöket, akkor nem lenne
szüksége táplálékkiegészítőkre. Mivel azonban a baba "könyörtelenül"
átveszi a mama szervezetéből azokat a vitaminokat, ásványi anyagokat, amelyekre
szüksége van, a vitaminpótlás nem csupán a baba fejlődése, hanem az édesanya
egészsége szempontjából is szükséges.

A táplálkozástudományi szakember ugyan a több gyümöcs-, zöldség-,
főzelékfogyasztás mellett foglal állást, de – mivel a mama veszteségét is
pótolni kell – minimális mennyiségben táplálékkiegészítők szedését is
indokoltnak tartja. Ehhez azonban az orvos vagy védőnő véleményét fontos kikérni.
Erős túlzás lenne tehát a Biotékában felvásárolni a terheseknek gyártott összes
készítményt. A szakember leszögezte: minden ellenkező híreszteléssel szemben a
magzat születési súlya és a vitaminok szedése között nincs öszszefüggés. Ennek
ugyanis szintén elsősorban genetikai okai vannak.

A folsav, a C vitamin, a B és B12, a vas, valamint a kalcium az esetleg jelentkező
foglyukadást, hajhullást és az ellenálló képesség csökkenését akadályozza.
Terhességi kálciumhiány esetén például a ma népbetegségként emlegetett
csontritkulás könnyebben léphet fel tíz-tizenöt év múlva. A tej, tejtermékek
szorgalmas fogyasztása segít ennek megelőzésében. A ma oly divatos témával, a
jódhiánnyal kapcsolatban Kubányi Jolán megnyugtatott: az ivóvíz minősége csupán
néhány településen okoz gondot, jódozott sóval azonban pótolni lehet az esetleges
hiányt. A jód egyébként az idegrendszer fejlődésében játszik nagy szerepet.

A nyári kánikulában a kismamáknak is főhet a fejük: mit igyanak? Átlagosan napi
két liter folyadékra van szükség a terhesség alatt is. A szűrt, rostos
gyümölcslevek, a házilag préselt italok és az ásványvíz a legmegfelelőbb ennek
kielégítésére. Cél, hogy minél kevesebb tartósítószert tartalmazzon. Az
ásványvizek összetétele ilyen szempontból is a legkedvezőbb (Kékkúti,
Margitszigeti, Gyémánt), ezek jó része ásványi anyagokkal dúsított. Bár sokan
meggyőződéssel állítják, hogy ellenállhatatlanul kívánják a kólát, a
főtitkárnő lebeszéli erről az anyukákat: doppinghatása miatt nem hasznos sem a
terhesség, sem a szoptatás idején. Ráadásul más szénsavas üdítőkkel együtt a
kóla is úgynevezett "üres" kalóriákat jelent: leginkább a többletsúly
kialakulásának kedvez.

Összefoglalva: a táplálkozástudományi szakember egy olyan életmód, életritmus
kialakítását javasolja, amelyben a korszer? táplálkozás és sportolás is helyet
kap. Fontos az étkezések ritmusa, rendszeressége. A rohanó életvitelben kialakult
szokások nem kedveznek sem a terhesség alatt, sem azon kívül. Leghatékonyabban a
saját példánkon keresztül tudjuk megnyerni a felnövekvő nemzedéket a korszer?
táplálkozásnak és a rendszeres mozgásnak.

Olvasson tovább: