Kereső toggle

Így változtatja meg a koronavírus-járvány Magyarországot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lapzártakor még nem lehet biztosra venni, hogy a magyar hatóságok és a hősiesen küzdő egészségügyi dolgozók ellenőrzés alatt tudják-e tartani a hazánkban is tomboló koronavírus-járványt. A felszínen zajló rutinszerű iszapbirkózás talán elfeledteti, de az ország a jelek szerint éretten és fegyelmezetten várja a járvány következő, tömeges megbetegedésekkel fenyegető szakaszát.

Lapunk megjelenésekor pontosan 30 napja, hogy hivatalosan megjelent a koronavírus Magyarországon. A két iráni diák betegsége óta a fertőzés megváltoztatta a mindennapi életünket és a politikát is.

A helyzet rendkívül furcsa. Orbán Viktor és kormánya szemmel láthatóan húzódozott attól, hogy a polgárok mindennapi életét befolyásoló, mondhatni jogaikat korlátozó intézkedéseket hozzon, miközben a baloldali ellenzék egy része az első magyarországi fertőzés pillanatától kezdve azonnali kijárási tilalmat, az iskolák és óvodák azonnali bezárását követelte a kormánytól.

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése óta sorra hozták meg az állampolgárok közötti érintkezések számát fokozatosan korlátozó, a járvány miatt szükségessé vált intézkedéseket. Az operatív törzs múlt heti tájékoztatása szerint a közterület-használatot mintegy 60-70 százalékkal, Orbán Viktor pénteki rádióinterjúja szerint a polgárok közötti kontaktusok számát viszont a tizedére sikerült csökkenteni az önkéntes otthonmaradásra vonatkozó kormányzati kéréssel, illetve a digitális oktatásra történő átállással és az óvodák / bölcsődék bezárására vonatkozó ajánlással. 

Múlt pénteken jött a korlátozás következő fázisa, a kéthetes kijárási korlátozás időszaka, amelynél a kormány kritikusainak egy része még mindig radikálisabb intézkedéseket követelt, túl késői és túl mérsékelt jogkorlátozást vetve a kabinet szemére.

Fontos megjegyezni, hogy nincs olyan számítás, amely szerint elkerülhetők lennének a tömeges megbetegedések az országban. A politikusok és szakemberek között abban van konszenzus, hogy a cél a járvány görbéjének elnyújtása lehet, hogy az egészségügy a tetőzéskor is el tudja látni a betegeket.

A kormány, az ellenzék és a négyötöd

A veszélyhelyzet meghosszabbításának vitájában a kormány azt vetette a parlamenti ellenzék szemére, hogy az Országgyűlés múlt heti ülésén nem biztosította a veszélyhelyzet meghosszabbításához szükséges négyötödös többséget az Országgyűlésben a kormány számára, így a veszélyhelyzet néhány napon át szünetelt az országban.

Az egyfelől gyors és radikális szigorításokat követelő, másfelől az azokat bevezető kormányt folyamatosan hátsó szándékkal vádoló parlamenti ellenzék nem fogadta meg egykori prominensei, Vona Gábor volt Jobbik-elnök és Schiffer András egykori LMP-társelnök tanácsát. Ők mindketten a napirendtől való eltérés támogatását szorgalmazták, hogy az ellenzék ne kerüljön a járvány elleni védekezés kerékkötőjének szerepébe – végül azonban az ellenzék, a Mi Hazánk független képviselőinek kivételével egységesen az eltérés ellen szavazott. Ezzel – Vonát idézve – besétáltak a Fidesz csapdájába, és lehetővé tették Orbán Viktornak, hogy egyedül játssza el az ország védőjének szerepét. Ahogy a miniszterelnök fogalmazott az Országgyűlésben: „Ezt a válságot önök nélkül is meg fogjuk oldani.”

A kormány tehát a védekezés akadályozásával, az ellenzék diktatúra bevezetésével vádolta vitapartnerét – úgy tűnik, nem sikerült a feleknek kilépniük a megszokott kerékvágásból.

Egyhetes késéssel aztán az Országgyűlésnek sikerült a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk szavazataival meghosszabbítania a veszélyhelyzetet. A kormány rögvest neki is látott, hogy éljen a parlamenttől kapott felhatalmazással – ahogy azt Orbán Viktor az Országgyűlésben bejelentette, április elején jön a magyar történelemben példátlan méretű gazdaságélénkítő csomag; ezen felül azonban felbukkant egy javaslat, amely szerint a veszélyhelyzet végéig az önkormányzati rendszer gyakorlatilag a helyi védelmi bizottságok felügyelete alá került volna (ezt aztán gyorsan visszavonták), radikális költségvetési reform készül az idei és a következő évre, és a kormánynak még arra is gondja volt, hogy eltüntesse a Liget Projekt elé a főváros által emelt akadályokat.

Itt a vége a Fidesz-Néppárt házasságnak?

A lépéssorozat nemcsak a parlamenti ellenzéknél és a hozzá közel álló médiában váltott ki heves tiltakozást, de könnyen lehet, hogy elhozta az Európai Néppárt és a Fidesz közötti szakítás pillanatát is. Legalábbis erre lehet következtetni abból, amit Donald Tusk Néppárt-elnök szerdán mondott a Euronewsnak – saját pártcsaládjának vezetője burkoltan, de egyértelműen a koronavírushoz hasonlította Orbán Viktort.

Eközben a magyar kormány (nem alaptalanul) azzal vádolja a járvány kezelésében egészen elképesztően alulteljesítő Európai Bizottságot, hogy nem segíti érdemben a magyar védekezést. A magyar ellenzék EP-képviselői az e körül kirobbant vitában egyértelműen a Bizottság mellé álltak, amivel szintén beszorították magukat a járvány ellen védekező Magyarországot hátba döfő kerékkötő szerepébe, amelybe a kormány itthon és Brüsszelben is igyekezett őket beletolni.

A felszín alatt ugyanekkor

Biztató ugyanakkor, hogy – legalábbis lapzártánkkor úgy tűnik – a Brüsszel és Budapest, a Fidesz és a Néppárt, valamint a kormány és az ellenzék közötti, rutinszerű iszapbirkózás árnyékában az ország meglepően zökkenőmentesen állt át védekező üzemmódra. Az olasz vagy a spanyol polgárokkal összehasonlítva honfitársaink voltaképpen simán tudomásul vették, hogy egészségük és főként idős polgártársaink élete védelmében ki kell lépniük komfortzónájukból.

Ez természetesen önmagában nem garantálja, hogy Magyarország elkerülheti az olaszországihoz vagy spanyolországihoz hasonló katasztrófát, hiszen az Unió két déli országában néhány hét alatt vált kezelhetetlenné a koronavírus-járvány. De közel egy hónappal a fertőzés magyarországi megjelenését követően van esély arra, hogy a hatóságok és az egészségügyben dolgozók – a védekezés hősei – ellenőrzés alatt tudják tartani a folyamatokat. És jelen körülmények között már ez is óriási fegyvertény lenne.

 

Olvasson tovább: