Kereső toggle

Egyre nő a feszültség az idősellátásban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Erősen borzolja a kedélyeket, hogy a hazai és külföldi idősotthonok lakóit tizedeli a járvány. A szociális dolgozók nincsenek irigylésre méltó helyzetben, úgy tűnik, a Pesti úti idősotthonban kipattant botrány kellett ahhoz, hogy valamivel több figyelmet kapjanak, mint eddig.

Márciusi nyílt levelében a védőfelszerelés sürgős biztosítását, a munkafeltételek javítását, a dolgozói létszám növelését és jobb anyagi megbecsülést kért – a járványidőszak fokozott terhelésére való tekintettel különösen – a Szociális Szakmai Szövetség. A szervezet a százezer dolgozót foglalkoztató szociális ágazat nevében fordult kérésével a miniszterelnökhöz, még az idősotthonokban kirobban botrányokat megelőzően.

A levélre Kásler Miklós Emmi-miniszter reagált, felsorolva, mi mindent tett eddig a tárca a területért. Hivatkozott arra, hogy a tisztifőorvos március 8-tól látogatási és intézmény-elhagyási tilalmat, valamint felvételi zárlatot rendelt el a szociális bentlakásos intézményekben, továbbá a járványhelyzetre vonatkozóan szakmai protokollokat, útmutatókat küldött szét. A szociális dolgozók ígéretet kaptak védőfelszerelésre is, valamint a miniszter emlékeztette őket arra is, hogy a minimálbér és az ágazati pótlék emelésének köszönhetően összesen bruttó 14 százalékos fizetésemelésben részesültek a legrosszabbul fizetett humánszakma dolgozói. (A rendkívül leterhelt és igen mostoha körülmények között dolgozó szociális gondozók nem kapják meg az egészségügyiseknek járó egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatást sem.)

Kásler arra is kitért, hogy a tisztifőorvos határozata szerint az egészségügyi szolgáltatóktól átadásra kerülő betegeket – előzetes karantén és negatív teszt esetén – a szociális szakintézmények kötelesek átvenni. Köztudott ugyanis, hogy a kórházak a leendő koronavírusos betegek fogadása érdekében kötelesek ágyaik 60 százalékát felszabadítani – főként a krónikus és egyéb érintett osztályokon –, a betegeket pedig szükség esetén más intézményben kell elhelyezni.

Hova tegyék a betegeket?

Általunk megkérdezett szociális gondozók ezt nehezen tartják kivitelezhetőnek, már csak amiatt is, mert az idősotthonokban köztudottan nincs férőhely, és hosszú várólisták vannak. (A 65 év felettiek közül mintegy 50 ezren – a rászorulók töredéke – élnek jelenleg bentlakásos otthonban, plusz feleennyien várnak bejutásra.)

A kórházi kezelést és orvosi felügyeletet igénylő betegek áthelyezése ezért gyakran megoldhatatlan feladat elé állítja a kórházak vezetőit.

Egy közepes méretű, önkormányzati fenntartású idősotthon ápolója arról számolt be lapunknak, hogy náluk egy gondozóra legalább 16, többségében magatehetetlen beteg jut (jellemzően stroke-os, illetve demens emberek), akiket nemcsak mosdatni, etetni, pelenkázni, emelgetni kell, hanem az egészségügyi ellátásukat is biztosítani. Az ápolónő elmondása szerint ennek hátterében az áll, hogy – a szociális törvény három évvel ezelőtti módosítása értelmében – a klasszikus bentlakásos idősotthonokat „elfekvő intézményekké” alakították át. A kórházakból a krónikus ellátás nagy részét ugyanis már akkor kiszervezték a szociális szférába, méghozzá úgy, hogy a munkafeltételek érdemben nem javultak.

„Gyakorlatilag ugyanazt a munkát végezzük, mint az ápolók a kórházak krónikus osztályain vagy a neurológiákon, csak ezt szociális ellátásnak hívják” – erősítette meg egy másik fővárosi idősgondozó is. Egyik legnagyobb félelmük az, hogy ha tömeges fertőzés esetén túlterhelődik az egészségügyi rendszer, annak első következménye az lesz, hogy a kórházak nem fogadják majd az idős fertőzötteket, így azokat hozzájuk fogják behozni, miközben a szociális szakintézmények a mostani feltételek közt legfeljebb ispotályokként lesznek képesek működni. „Így pont a legveszélyeztetettebb korosztály kerül a legnehezebb helyzetbe. Csak remélni lehet, hogy nem jutunk el idáig” – tette hozzá a szakember.

Teszthiány

A megkérdezettek egyöntetű véleménye, hogy hiába tartanak be minden létező utasítást a fertőzés megfékezése céljából, ha nincsenek tesztek, ha nem lehet rendszeresen szűrni legalább az idősotthonok dolgozóit, valamint a kórházból visszatérő lakókat. Mint ismert, a fővárosi Pesti úti, közel 600 lakosú idősotthonban megjelent tömeges fertőzés miatt a tisztifőorvos múlt héten ellenőrzést rendelt el, melynek során kiderült, hogy a vírust egy kórházból visszatérő lakó vihette be az otthonba. Ennek ellenére nem született rendelet arról, hogy a kórházból visszaküldött lakókat tesztelni kellene, csak az lett kiadva, hogy az idősotthonokban a visszatérőket 2 hétig el kell különíteni a többiektől.

„Se nekünk nincsenek tesztjeink, se a kórházaknak. Védőfelszereléshez sem tudtunk hozzájutni, így sokunk házilag gyártott maszkokban dolgozik. Most, hogy látószögbe kerültek az idősotthonok, eléggé feldúlta a szakmát, hogy hatósági részről még fegyelmivel is megfenyegettek minket, miközben a biztonságos működés elemi feltételei sem voltak megteremthetők. Húsvét hétvégén végre kaptunk sebészeti maszkokat, és az ígéretek szerint megfelelő védőfelszereléseket, fertőtlenítőszereket is fogunk kapni” – mesélte egy szociális gondozó. Elmondása szerint az óvintézkedéseket, szakmai protokollokat minden intézmény igyekszik maradéktalanul betartani, de mindez önmagában aligha elegendő, elég csak abba belegondolni, hogy az elkülönített részlegek biztosítása óhatatlanul azzal jár, hogy az idősotthon többi helyisége zsúfoltabbá válik.

A dolgozók rendszeres tesztelése és megfelelő védelme amiatt is fontos lenne, mert a szociális szférában eleve óriási gond a munkaerőhiány. Megnövekedett terhelés esetén legfeljebb az óvónőket, bölcsődei gondozókat vezényelhetik hozzájuk, de ők a szakmai ápolási feladatokat aligha tudják megfelelően ellátni – mondta az egyik ápoló. Nem egy intézményben tervezik azt, hogy vészhelyzet esetén – a Somogy megyei példa nyomán is – hetes váltásban beköltöznek az idősotthonba az ott dolgozók, de ez aligha lehet univerzális megoldás. Erre senki nem kötelezhető, ráadásul családi és egyéb okokból ezt sokan nem is tudják vállalni.

„A betegeink egy hónapja élnek a külvilágtól izoláltan, s az elzárás, a magány negatív következményei kezdenek rajtuk kijönni. Érezhetően nő bennük a feszültség, akár tudatában vannak a helyzetnek, akár nem, hiszen a változásokat mindenképp érzékelik, például azt, hogy elmaradtak a látogatóik – van olyan, akihez eddig naponta bejött a hozzátartozója. Fokozottan kell tehát foglalkoznunk velük mentálisan is, miközben mi is feszültebbek lettünk, mert tartunk attól, nehogy mi vigyük be hozzájuk a fertőzést. Azt látom, hogy az intézményvezetőink és a családtagjaink is mindent elkövetnek azért, hogy ezt elkerüljük, tehát ami rajtunk múlik, azt kollektíven igyekszünk megtenni” – mondta el az egyik idősgondozó.

Eltérő helyzetek

Optimistább azoknak az ápolóknak a hangulata, akik egyrészt magánfenntartású idősotthonokban dolgoznak, ahol valamivel jobbak a munkakörülmények, másrészt olyan megyében élnek, ahol egyelőre nem tapasztalható a járvány komolyabb terjedése. „Nálunk nincs pánikhangulat, inkább az a baj, hogy nincsenek annyira megriadva az idősek, pedig lehet, hogy komolyabban kellene venniük a veszélyt” – ezt Tóthné Mikulás Veronika szociális gondozó mondta, aki a hajdúböszörményi Kastélyház Időskorúak Gondozóházában dolgozik. Mellékesen jegyezte meg, hogy akad náluk olyan bácsika is, akin látszott, hogy bánthatták otthon, és most, hogy nem jár hozzá a családja, teljesen kivirágzott, kinyílt.

Veronika hozzátette: az intézményvezetőjük már a hivatalos körlevél előtt lezárta a gondozóházat, és idejekorán sikerült beszereznie védőfelszerelést, kesztyűt, maszkot is. „Van rendszeres orvosi vizit nálunk, továbbá minden óvintézkedést betartunk, hogy ne kapjunk el, és ne is adjunk tovább semmilyen fertőzést – van elkülönített részlegünk, mi magunk állandóan fertőtlenítünk, átöltözünk, és nem nagyon mászkálunk sehova, csak a boltba és az idős rokonainkhoz” – mondta az ápolónő annak kapcsán, hogy az intézményekkel kapcsolatos hatósági kritikák az orvosi felügyelettel, a védőfelszereléssel és a munkaerőhiánnyal voltak összefüggésben.

Megerősítette: világszerte az idősotthonok vannak a legnagyobb veszélyben, de egy mégoly fejlett egészségügyi és szociális ellátórendszer esetén is képtelenség lenne százszázalékos garanciát adni arra, hogy nem jut be a fertőzés sehova.

Veronika szerint a legfőbb biztosíték az, hogy a szakmabeliek túlnyomó többsége mélyen elkötelezett a hivatása iránt. Meggyőződése, hogy ezt az embertpróbáló munkát nem is lehet másként hosszú távon csinálni – ő maga egyébként 2016-ban kapta meg a Richter Aranyanyu díjat példás szakmai munkájáért.

A hajdúböszörményi hölgy 8 éve, az előző gazdasági válság idején váltott pályát, miután 30 évig dolgozott a Tungsram gyárban egy gépsoron, három műszakban. Belső indíttatásra döntött úgy, hogy felnőttképzésen kitanulja a szociális gondozó és ápoló szakmát. Ez nem kis kihívás volt a nyolc általánost végzett, 45 éves családos asszonynak, aki emiatt kénytelen volt a számítástechnikával is megbarátkozni. Mindezt vállalta egy olyan pályáért, amiről sokan inkább elmennek a külföldi munka vagy egy egészen más szakma kedvéért.

„Nem bántam meg a váltást, mert szeretem ezt a szakmát csinálni. Már egy jó szóért, egy mosolyért is nagyon hálásak tudnak lenni ezek az idős, végtelenül kiszolgáltatott emberek. Sokan közülük mentálisan teljesen épek, de a testük béna, és itt fekszenek naphosszat, teljesen ránk utalva. Leginkább azt igénylik, hogy az ember kicsit odaüljön, beszélgessen velük, s ahogy a munkánk engedi, igyekszünk erre időt szakítani” – mesélte Veronika.

„A környezetváltozás eleve megviseli az időseket, de amikor a család idehozza őket, azt úgy élik meg, hogy ők már nem kellenek, feleslegesek, a család kitagadta őket – ezen tudnak a legnehezebben túllendülni. Nehezen értik meg, hogy ma már nem úgy élünk, mint az ő szüleik idején – régen, amikor több generáció élt egy háztartásban, ott volt, aki az idősekre vigyázzon, de ma már ez sokkal nehezebben oldható meg” – fűzte hozzá a szociális gondozó, utalva arra, hogy nem mindenki tudja feladni az állását az idős hozzátartozó otthoni ápolása miatt (hazánkban 30 ezer körüli a számuk jelenleg), ráadásul sokan szorulnak szakápolásra.

Olvasson tovább: