Kereső toggle

A szeplőtelen Lenin

Véreskezű diktátor igézetében a magyar baloldal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tombol a baloldalon a Lenin-nosztalgia, Hegyi Gyula a Népszavában nosztalgikus hangon emlékezik Leninről születésének 150. évfordulója alkalmából (Lenin 150). A jelenség nem példa nélküli: 2015-ben kerekasztal-beszélgetés zajlott Magyarországon Lenin időszerűségéről Krausz Tamás 2008-as Lenin-könyve alapján. Képzeljünk el egy hasonló konferenciát Hitler időszerűsége címmel. Nem kevésbé lenne bizarr és elborzasztó.

Lenin a forradalmi terror szülője és a terror vörös angyala. A kommunista történetírás Lenint próbálta a kommunista terror gyanúja alól felmenteni, a nép jóságos atyjának fényével bevonni arcélét, de a történelmi tények makacs dolgok. A bolsevik, kommunista rendszer uralomra jutását jól szervezett terrorcsoportok érték el. Utcai zavargások, verekedések, provokációk jelezték útjukat a hatalomba. 1917 novemberében a szentpétervári hatalomátvétel idején a kommunisták Moszkvában a Vörös teret védő cári őrség lemészárlásával sem elégedtek meg, a katonák nemi szerveit is levágták, és a halottak kezébe tették. A vörös hatalom fenntartása is több terrorcselekménnyel járt. A bolsevizmus a világtörténelem addigi legagresszívabb pusztításával köszöntött be a világtörténelembe, és tette le névjegyét a legkártékonyabb politikai hatalmak között.

A kommunizmus pusztító tartalmával ma már általában tisztában vagyunk, de az eszme születését még mindig valami eufemisztikus fény veszi körül. Ma is sokan úgy gondolják, hogy ez a fontos igazságok megvalósítására törekvő politikai mozgalom valahol félrecsúszott, és a jó törekvéseket a diktatúra törte meg, a sztálini időszak tévedései és hibái. A kommunista terrort a jól működő munkásmozgalmi bűnbakképzés Sztálin és Trockij nyakába varrják, azért, hogy megőrizzék Lenin és az eszme, a mozgalom szeplőtelenségét.

De nézzük magát Lenint, milyen szerepe volt a terror megtervezésében, elindításában, végrehajtásában! Már 1905-ben így instruálja a mozgalmat: „Fel kell fegyverkezni, ki-ki, amivel tud (puska, revolver, bomba, kés, boxer, bot, petróleumos rongy gyújtogatáshoz, kötél vagy kötéllétra, lapát barrikádépítéshez, robbanóanyag, szögesdrót, szögek stb.)”. Ezzel a banditafelszereléssel küldte Lenin társait a tizenévesekhez és fiatalokhoz, hogy azokból alakítsanak „harci alakulatokat mindenhol és mindenütt”. Lenin szerint szükséges a törvényes hatalommal szembeni harc: „a hadsereget kövekkel kell dobálni vagy leforrázni”, „a rendőröket savval kell leönteni”. „Az aktivistáknak minden egyes alakulatot el kell látniuk a legegyszerűbb és legrövidebb bombareceptekkel, a legalapvetőbb tennivalókkal, a többi már az ő dolguk.” (Vagyim Arisztov: Ki volt Lenin? Hetek 2004. 03. 26.)

Ebben nincs is semmi csodálnivaló. Lenin abban reménykedett, hogy az anarchia fogja annyira szétzilálni a fennálló rendet, hogy ebből a káoszból fog megszületni az új társadalmi rend. Az, hogy ez halálos áldozatokkal – és nem kevéssel – jár, különösebben nem zavarta, az ellenség fizikai megsemmisítésétől sem riadt vissza, hulljon a férgese. Az orosz kommunistáktól ered az a szólás, hogy ahhoz, hogy elérkezzen húsvét, a feltámadás, előbb be kell következnie nagypénteknek. Ezzel a mondással akarták elfogadtatni a hatalom megragadása és megtartása érdekében elkövetett gyilkosságokat. Abban pedig, hogy manapság is hasonló utcai módszerekkel találkozunk az „antifasiszta” fedőelnevezés alatt működő szélsőbaloldali tüntetők, zöldaktivisták és emberjogi aktivistáknak álcázott gendermozgalmárok között, nincs mit csodálkoznunk, mert a baloldali aktivizmus módszertana a mai napig is a lenini iránymutatásokon nyugszik.

Borisz Jelcin idejében történt meg Lenin levelezésének, parancsainak nyilvánosságra hozatala. Ebből világossá vált – ha valaki addig nem is lett volna tisztában ezzel –, hogy a bolsevik vörösterror konstrukciója alapvetően Lenintől származott: az ő személyes utasítására végezték a kommunisták a likvidálásokat, az egyház, a parasztság és a polgárság elleni irtóhadjáratokat. Az ő találmányai voltak a koncentrációs és kényszermunkatáborok. Sztálin nem véletlenül nevezte magát Lenin legjobb tanítványának, habár Lenin még Sztálint is liberalizmussal és puhánysággal vádolta: „Az 1980-as évek végén, amikor megkérdezték Vjacseszlav Molotovot, aki mindkét vezér idején felelősségteljes tisztséget töltött be, hogy ki volt keményebb – Lenin vagy Sztálin –, ő a következőt felelte: „Természetesen

Lenin. Nagyon szigorú volt. Némely dologban szigorúbb, mint Sztálin. Olvassák csak el Dzserzsinszkijhez [a KGB akkori vezetőjéhez – V. A.] írt leveleit. Nemegyszer nyúlt a legszélsőségesebb módszerekhez... A tambovi felkelés hírére parancsba adta annak leverését, és hogy mindent égessenek fel. Éppen ott voltam azon az ülésen, amikor ezt tárgyalták. Semmiféle ellenkezést nem tűrt volna el, ha egyáltalán lett volna ilyesmire lehetőség. Emlékszem, ahogy puhánysággal és liberalizmussal vádolta Sztálint. „Miféle diktatúra a miénk? Lekvár-hatalom ez, nem diktatúra.” (Vagyim Arisztov: Kéz a torokra, kéz a mellre, Hetek 2004. 04. 09.) A „Kéz a torokra, térd a mellre” fizikai megsemmisítésre felhívó jelmondat is Lenintől származó szállóigéje a vörösterrornak Ebből is láthatjuk, hogy a magyarországi tanácsdiktatúra vörösterrorja nem valami történelmi tévedésből fakadó kisiklás volt, hanem a tudatos forradalmi stratégia része.

1917-től 1922-ig, amikor Lenin volt az orosz forradalom vezetője, a terror alatt elkövetett gyilkosságok halálos áldozatainak száma egymillió fölé tehető. Ez a világtörténelem addigi legnagyobb politikai tömeggyilkosság-sorozata.

Elgondolkodtató, hogy a magyar baloldal egy része a mai napig egy tömeggyilkos terrorista és véreskezű diktátor igézetében él, és egy olyan amorális gazember kultuszát ápolja, aki csak Hitlerhez és bűnöző társaságához hasonlítható.

 

Olvasson tovább: