Kereső toggle

Magyarországon is megjelent a koronavírus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szerdán bejelentették, hogy két iráni, Magyarországon tanuló egyetemistánál azonosították a betegséget.

Az egyik diák a Semmelweis Egyetem, a másik pedig a hírek szerint a győri egyetem hallgatója, és az ATV értesülései szerint február 22-én tértek vissza Iránból, ahol családlátogatáson voltak. Jelenleg a Szent László kórházban vannak karanténban elkülönítve, párjaikkal együtt. Mivel nem tartották be az egyetem által kért kéthetes otthon tartózkodást, és nem voltak különösebb tüneteik, csak később jelentkeztek – az elmondások szerint kíváncsiságból – szűrésre. Ezalatt a két hét alatt viszont az egyetemen és számos egyéb helyen is veszélyeztették a környezetüket.

Különösen azért van nagy jelentősége annak, hogy az első magyarországi fertőzöttek irániak, mert Kínán kívül a világ egyik legfertőzöttebb régiója, gócpontja éppen Irán. A perzsa rezsimet ráadásul rengeteg kritika éri a külföldi szakértők részéről, hogy nem tesz eleget a járvány visszaszorításáért, illetőleg, hogy büszkeségből, vagy számításból, de elhallgatja a fertőzések és halálesetek valódi számát. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a járvány eddig több mint 3000 embert ért el, míg az áldozatok száma 100 fölé is emelkedhetett Iránban (lapzártánkig).

Ráadásul az iráni helyzet abból a szempontból is különös, hogy a parlamenti képviselők egy számottevő része, 23 fő megbetegedett, míg Hamenei ajatollah egyik közeli tanácsadója bele is halt a betegségbe. A járvány megfékezésére a vezetés ezért most még drasztikusabb intézkedéseket vezetett be, mozgósítottak 300 ezer katonát a hatósági munkához, de elengedtek ideiglenesen 54 ezer rabot is, hogy a börtönökben levő járványt megfékezzék. 

A Budapesten tanuló két iráni diák tehát egy ilyen országban látogatta meg a rokonait, majd tért vissza a magyar fővárosba, ahol végül maguk jelentkeztek orvosi kivizsgálásra, amely során kimutatták az érintettségüket. Nagy kérdés, hogy a több száz hazánkban tanuló iráni diák közül hányan járhatnak hasonló cipőben, hogy a többi járványgócpontról ne is beszéljünk. 

Ezt megelőzően szintén hazánkat érintő hír volt, hogy Prágában négy amerikai diáklánynál azonosították a koronavírus-fertőzést, akik bécsi, majd kétnapos budapesti tartózkodás után utaztak a cseh fővárosba Flix busszal. Esetükben is folyamatosan zajlik a lehetséges veszélyeztetett személyek kilétének a felderítése. Ezenkívül tucatnyi magyar van külföldi karanténban.

Kérdésünkre Rácz Jenő, a Kórházszövetség korábbi elnöke, volt egészségügyi miniszter elmondta: nincs meglepő a magyarországi esetekben, hiszen a környező országok mindegyikében igazoltak már koronavírusos megbetegedéseket. Ennek elkerülésére Rácz szerint már csak földrajzi fekvésünknél és a jelentős idegenforgalmunknál fogva sem volt reális esély – egy hete még Csehországban és Lengyelországban sem volt megbetegedés.

Bár a nemzetközi utasforgalom ellenőrzése elég laza, még a gócpontokból érkező utasok esetén is, Rácz szerint Magyarország megfelelő járványügyi válságtervvel rendelkezik: a kormány által létrehozott operatív törzs feladata ennek folyamatos koordinálása. Az alapvető eljárásrend, hogy ha valakinél felvetődik a fertőzés gyanúja, mert olyan tünetei vannak, illetve olyan személlyel érintkezhetett, akinél igazolt betegség volt, vagy fertőzött területről jött, ami alapján beazonosítható az érintettség – fel kell hívni a zöld számot vagy a háziorvost. Kikérdezik, és ha indokolt, mentőt küldenek az illetőért, majd beviszik a területileg illetékes kórház infektológiai osztályára, és torokváladék-mintát vesznek tőle. Ha az eredmény pozitív, akkor a Dél-pesti Kórházba szállítják, és ott elkülönítik a beteget.

Rácz hangsúlyozta: fontos, hogy ha bármilyen influenzaszerű tünetet észlelünk magunkon, először telefonon konzultáljunk a háziorvossal – a kivételes helyzetre való tekintettel most mindenhol fel is fogják venni a telefont. Enyhébb influenzaszerű tüneteknél érdemes 2-3 napot otthon kivárni, mielőtt orvoshoz fordulunk. Bővebb tájékoztatás interneten a koronavirus.gov.hu honlapon vagy a 06(80)277-455, illetve 06(80)277-456 zöld számon kapható.

Rácz Jenő szerint van annyi ismeretünk a vírusról, hogy általánosságban elmondható: a fertőzöttek 80 százalékánál tünetmentes vagy enyhe lefolyású a betegség, a maradék súlyosabban megbetegszik, 8-10 százaléknál van szükség kórházi kezelésre, és a halálozási arány jelenleg 3 százalék. A fertőzési gyakoriság is nagyobb: míg a hagyományos influenzás beteg átlag 1,5 embert fertőz meg, addig a koronavírus 3-at. A leginkább veszélyeztetettek köre azonos: a krónikus betegek, idősek, legyengült szervezetűek.

Amit tehetünk: higiéniai szabályok betartása, személyes kontaktusok ritkítása, hagyományos tüneti kezelések, immunrendszer védelme. Gyógyszer- és élelmiszerhalmozás nem indokolt Rácz szerint, mivel karantén esetén is megoldott a normális ellátás, nem véletlen szerinte, hogy erre vonatkozó hivatalos tanács nem is hangzott el. Kézfertőtlenítő, alapvető gyógyszerek, pár napi élelem sosem árt, ha van otthon. Ezen kívül nem célszerű most a külföldi utazás, különösen a fertőzött gócpontok (Kína, Észak-Olaszország, Dél-Korea, Irán) közelébe menni. A maszkok hordása a betegeknek javasolt, huzamosabb ideig való hordásuk nem ajánlott. Tömeges nyilvános helyek (plázák, mozik, éttermek stb.) kerülése egyelőre nem indokolt Rácz szerint Magyarországon – nincs olyan fokozatú helyzet, ha lesz, azt az operatív törzs be fogja jelenteni.

Olvasson tovább: