Kereső toggle

Egyre több roma fiatal morzsolódik le az oktatásból

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha egy roma tinédzser kimarad az iskolából, csekély az esélye annak, hogy valaha visszatérjen oda. Sajnos a roma fiatalok körében megnőtt a korai iskolaelhagyók aránya, s egyúttal – a közmunkának köszönhetően – nőtt a foglalkoztatottak aránya is.

Míg 2011-ben a 17 éves roma fiúk 81 százaléka volt nappali tagozatos diák, addig 2016-ban már csak 58 százalékuk, a roma lányok körében pedig 74-ről 58 százalékra esett vissza a tanulók aránya. A folyamat hátterében az áll, hogy a tankötelezettség korhatárát 2011-ben 18-ról 16 évre szállították le. A döntés következtében a 16–18 éves roma fiatalok körében, különösen a hátrányos helyzetű régiókban megugrott az iskolai lemorzsolódás aránya, miközben a nem roma fiataloknál érdemben nem változott a mutató.

Gyenge vigasz, hogy 2011 és 2016 között a 18–29 éves roma fiatalok körében folytatódott az érettségizettek amúgy elég alacsony arányának növekedése – ez 2-3 százalékponttal, mintegy 15 százalékra nőtt. (A teljes népességben 75 százalék az érettségizett arány.)

Az ennél jóval nagyobb arányú lemorzsolódás viszont azért is aggasztó, mivel köztudott, hogy a romaság felemelkedésének, társadalmi beilleszkedésének kulcsa az oktatás lenne. A korai iskolaelhagyás növekedésével egyidejűleg megnőtt a roma fiatalok foglalkoztatottsága is, ami sajnos kizárólag a közmunka következménye – derül ki a Munkaerőpiaci tükör 2019 című kötetből, melynek szerzői a 2011-es népszámlálás és a 2016-os mikrocenzus adatait hasonlítják össze.

A helyzet a továbbiakban sem volt rózsás, hiszen a KSH adatai szerint 2017-ben a hazai roma népesség 80 százaléka – ezen belül a 18–24 évesek kétharmada – legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezett, míg a teljes népesség 22 százaléka volt aluliskolázott. 2017-ben a dolgozó romák több mint egyharmada közfoglalkoztatottként dolgozott. Akkortájt kezdte el a kormányzat a mind krónikusabbá váló munkaerőhiány miatt leépíteni a közmunkaprogramokat, miközben a gyártási folyamatok is egyre inkább automatizálódnak, és újabb gazdasági válság és munkanélküliségi hullám is fenyeget. Kérdés tehát, hogy mi lesz a képzetlen fiatalok tömegével, akik eddig leginkább közmunkásként dolgoztak.

„Elsősorban a deviáns viselkedésű, drogfüggő tinédzserek azok, akik könnyen kihullanak a közoktatási rendszerből. A lemorzsolódottakat a közfoglalkoztatás szívja fel, vagy ha valamilyen rokon vagy ismerős külföldön dolgozik, akkor mellé szegődnek, összegyűjtenek egy kis pénzt, aztán hazajönnek a nihilbe. Az nem jellemző, hogy visszairatkozzanak az iskolába, ami többnyire valamilyen szakképző intézményt jelent. Ha mégis, akkor sem valószínű, hogy el tudják végezni, az alapvető készségek hiánya miatt” – mondta lapuknak Raffael István szociális munkás, aki hat baranyai településen végez ifjúságvédelmi és családgondozói munkát.

Hozzátette: az érettségizetteknek nagyobb esélyeik vannak az elsődleges munkaerőpiacon, de az érettségizett roma fiatalok zöme – különösen, ha nyelvet beszél – inkább külföldre megy dolgozni, mert ott kevesebb az előítélet és jobbak a lehetőségek, s nem egy közülük legfeljebb nyugdíjaskorára tervez hazatérést. A romák hatványozottan produkálják az egész társadalom jellegzetességeit: a fiúkat nehezebb iskolában tartani, pláne érettségihez juttatni, mint a lányokat, a továbbtanulás egyre inkább veszít a népszerűségéből, és aki megteheti, külföldön próbál szerencsét.

A közmunkaprogram zsákutca ugyan, de ha megszüntetik, az a romák nagy részét végképp kilátástalan helyzetbe hozza. „Azt látom, hogy a rátermettebbek a munkaügyi központokon keresztül elvégeznek tanfolyamokat – ha másért nem, azért, mert a képzés ideje alatt is kapnak egy havi összeget, a tb-jük is fizetve van.  S ha szerencsésebb régióban lakik az illető, talán a képesítésével munkához is jut a végén, bár ez elég ritka” – jegyezte meg Raffael István. Úgy látja egyébként, hogy az utóbbi években a képzetlenek a feldolgozóiparban elég jól el tudtak helyezkedni betanított munkásként, de ma már egyre többször hallani leépítésekről, amik leginkább a fiatalokat és képzetleneket érintik. Egyébként ők azok, akik ilyen helyzetben tanfolyamok után néznek, és kevésbé a közmunkások.

Raffael szerint az iskolai lemorzsolódás megakadályozásában a szociális munkások, családgondozók tudnának a legtöbbet segíteni. A roma fiatalok zömében eleve az a meggyőződés él, hogy nem éri meg tanulni, különösen akkor, ha azt látják, hogy a szülők nem dolgoznak, mégis megélnek, vagy éppenséggel dolgoznak, de mégse tudnak megélni. A szakember úgy látja: önmagában a 18 éves korhatár visszaállítása nem oldja meg a problémát, de nélkülözhetetlen eszköze annak, hogy a családokat rábírják arra: járassák iskolába a gyermekeiket.

„Amikor még 18 év volt a tankötelezettségi korhatár, családgondozóként sokkal határozottabban fel tudtunk lépni, hiszen a törvény világosan kimondta, hogy aki nem teljesíti a tankötelezettséget, az akár védelembe is vehető, és bizonyos magatartási szabályok betartására kötelezhető” – magyarázta Raffael. Setét Jenőnek a 18 éves tankötelezettségi korhatár visszaállítását követelő petíciójáról azt gondolja, annak csak úgy van értelme, ha azt is beleveszik, hogy a pedagógiai munkát megfelelő szociális szakmai háttérrel kell megtámogatni. Különben a korhatár visszaállítása csak feszültségeket gerjeszt, és legfeljebb kitolja a problémát két évvel.

Mint fogalmaz, ha egy fiatal csak akkor kerül a gyermekvédelmi jelzőrendszer látószögébe, miután már eltűnt az iskolából, az komoly működési zavarra utal. Márpedig az iskola többnyire csak akkor jelez, amikor nagy gáz van: ha a gyerek kábítószert árul az iskolában, megkéseli a társát vagy a tanárt. Azaz olyan helyzetekben, amikor már annyira elfajult a helyzet, hogy a gyereket többnyire muszáj kiemelni a családból, ami pedig az esetek többségében elkerülhető lett volna.

„Amikor valaki 6-7. osztályos korától kezdve deviáns viselkedésűvé válik, akkor előre látható, hogy a középiskolából ki fog esni. Elengedhetetlen lenne, hogy az iskola idejében jelezze a problémát a gyermekjóléti szolgálatnak, s iskolai szociális munkás és pszichológus foglalkozzon a gyerekkel, családgondozó keresse föl a családot, azaz a szociális alapszolgáltatások megerősítésére lenne szükség a lemorzsolódások elkerüléséhez. De segítő szakemberekből sajnos a legproblémásabb helyeken van a legkevesebb, a szociális szakma pedig egyre jobban háttérbe van szorítva” – állapította meg Raffael. A „rideg” iskolai integráció, illetve az erősen szegregált magyar közoktatás következményének tartja azt is, hogy cégek, illetve rendvédelmi szervek képviselőinek kell tréningeket tartania arról, miként kommunikáljanak, hogyan működjenek együtt roma kollégáikkal és honfitársaikkal.

Mire vágynak a gyerekek?

Jobb tananyagot, több időt a családdal és kevesebb iskolai zaklatást. Ezt szeretnék leginkább a magyarországi gyerekek, minden másban a véleményük azonos a többi európai diáktársukéval: ők is komolyan tartanak a munkanélküliségtől, nagyon félnek a klímaváltozás következményeitől, elutasítják a rasszizmust és mindenfajta megkülönböztetést. Ez derül ki a frissen elkészült
„Europe Kids Want” nemzetközi kutatás és a tavalyi „Te hogy látod?” hazai gyermekjogi felmérés összehasonlításából.
Európában és itthon is ugyanakkora arányban tartják biztonságos helynek az iskolát (78 százalék), de egyetértenek abban is, hogy a köznevelési intézményeket elsősorban az tenné biztonságosabb hellyé, ha senkivel sem bánnának másképp azért, mert különbözik a többiektől – az európai gyerekek 60 százaléka, a magyar gyerekek 56 százaléka foglalt így állást. Általános jellemző, hogy a gyerekek az egzisztenciális félelem és az éghajlatváltozás hatásaitól való szorongás mellett komolyan tartanak a háborútól és terrortámadásoktól, ez utóbbitól a magyarok kevésbé, mint más európai gyerekek.
Az oktatás megítélésében itthon és más országokban is a tananyag hasznosságát jelölték a legfontosabb szempontnak, azonban a magyar gyerekek sokkal nagyobb arányban tartják haszontalannak a tananyagot (63 százalék), mint európai társaik (38 százalék). 
Hazánkban és más európai országokban is 3-ból 2 gyerek vesz részt iskolán kívüli szabadidős tevékenységekben (például sport, zene). A magyar gyerekek közül, akik nem űznek hasonló hobbikat, közel kétszer annyian jelölték meg az időhiányt okként, mint európai társaik. Komoly különbség, hogy az európai gyerekek elégedettebbek a családjukkal töltött idő mennyiségével (58 százalék), mint a magyar gyerekek (45 százalék).
(Forrás: Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány)

Olvasson tovább: