hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vélemény(es) szabadság

2019. 09. 06.
A Coca-Cola, mint ahogy azt eddigi tevékenységük során már nem egyszer tapasztalhattuk, marketing területén az egyik legerősebb vállalat (ha nem a legerősebb). Az elmúlt héten is, annak ellenére, hogy a körülmények a gigacég (nyilván lassú, de) leáldozása felé mutattak, sikerült olyat húzniuk, ami miatt a hazai progresszívek, környezetvédők nemhogy elítélik őket, hanem egyenesen pajzson hordozva ünneplik. A homoszexualitást népszerűsítő plakátkampányuk okán a teljes magyar, magukat liberálisnak nevező elit felsorakozott a multicég mögött, kétszeresen árulva el ezzel saját értékrendjét.

Talán köztudottnak mondható, hogy a megelőző hónap „műanyagmentes július” volt. Celebek és médiumok hada ált ki (néha agresszíven is) a klímavédelem mellett azzal, hogy július hónapban semmilyen egyszerhasználatos műanyag terméket nem emelt le a boltok polcáról, és erre buzdította az olvasó/követő közönséget is. Környezetvédelmi rovatot indított az Index, de kiemelten foglalkozik a klímaváltozás témakörével a 444.hu és a hvg.hu is.

A műanyagmentes július hallatán az első gondolataim között volt, hogy szegény Coca-Colának mint a PET palackok egyik legfőbb kibocsátójának, ez aztán fájni fog. Nem kicsit, nagyon. Főleg, ha a globális elhatározás nemcsak júliusban, hanem az év többi hónapjában is kitart. De egyébként is, a szupercukros és az emberi szervezetre gyakorolt hatásukat tekintve minimum megkérdőjelezhető termékeiket többnyire PET palackokban áruló cégeknek a ma az egyre inkább egészség- és környezettudatos emberekkel szemben egyre kevésbé áll a zászló. Vagyis, gondoltam ezt egészen a múlt hét második feléig. Ekkor ugyanis az történt, hogy valamiért nem júniusra, a „pride hónapra” időzítve, hanem a műanyagmentes júliust követően, rögtön augusztus elején a Coca-Cola homoszexualitást népszerűsítő plakátokat helyezett ki Budapesten (is). Mire a magyar szélsőliberális média teljes szegmense egy pillanat alatt feledkezett meg a környezetvédelemről,

a klímaválságról és a július hónapban népszerűsített műanyagmentességről. Szóval júliusban még a Coca-Colát sajnáltam, augusztus elején már a bálnákat, hiszen szegényekről a legvadabb védelmezőik is azonnal megfeledkeztek pár jól irányzott plakát következtében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!