Kereső toggle

Mi akarsz lenni? Közmunkás?

Egy roma óvónő története

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Balogh Mariann 30 éves óvónő, az első diplomás cigány Nagyecseden. Mélyről küzdötte fel magát, és azon dolgozik, hogy példáját sorstársai is kövessék. Nincs könnyű helyzetben, mivel a tapasztalat az, hogy az óvónőhiány ellenére a roma óvónőket még a cigány többségi óvodákban sem akarják alkalmazni.

„Nagyecseden nőttem fel. Ide jártam óvodába, iskolába, gimnáziumba, majd elkerültem főiskolára. Jelenleg meg ugyanabban az óvodában dolgozom, ahol én is ovis voltam” – meséli Balogh Mariann. Már akkor megfogalmazódott benne, hogy óvónő lesz, amikor óvodásként kicsúfolták a cigány származása miatt – elhatározta ugyanis, hogy ha majd óvónő lesz, mindent megtesz azért, hogy ez ne forduljon elő a gyerekek között.

A továbbtanulás az ő esetében teljesen rendhagyó dolognak számít, Mariann ugyanis oláh cigány családba született, ahol máig nagyon erőteljesen élnek a tradíciók.  „A mi kultúránkban nagyon korán mennek férjhez a lányok, de én valahogy nem álltam be a sorba. A tradícióknak megfelelően engem is megkértek 13 évesen, azután kétévente jöttek az újabb kérők. De én mindig más akartam lenni, mint a többi lány: szakmát szerettem volna és egy biztos anyagi hátteret, nem csak a férjemre támaszkodni. Nyolcadik után anyu és nagybátyám megkérdezték, mit szeretnék: udvarlót vagy iskolát? Én továbbtanultam” – mondja Mariann.

Mint szavaiból kiderül, egyéves volt, amikor elváltak a szülei, és végignézte, ahogy édesanyja, aki korán ment férjhez, és nem volt semmilyen képzettsége, óriási erőfeszítések árán felnevelte őt és a bátyját. Az asszony idénymunkákat végzett gyárakban, napszámba járt, és mindössze 27 éves volt, mikor leszázalékolták, de emellett is dolgozik a mai napig. Mariann jövőképébe az is belejátszott, hogy a roma hagyományok szerint az eladósorba kerülő kamaszlányokra szakad minden otthoni munka, valamint a kistestvérek, illetve nagyszülők gondozása is, s emiatt hetediktől ő is sokat hiányzott az iskolából. Szerette volna többre vinni, így aztán elérte, hogy a nagyecsedi kéttannyelvű református gimnáziumban tanulhasson tovább.  

A gimnáziumi osztályban egyedüli roma volt, akárcsak később a főiskolán is, de előbb-utóbb mindenhol sikerült barátokra lelnie, amit kitartóan pozitív és nyitott hozzáállásával magyaráz, meg azzal, hogy óvodáskorától kezdve egyedül kellett boldogulnia minden iskolai közösségben. Bátyjának sem volt gondja a beilleszkedéssel, mindig sok magyar barátja volt. Neki egyébként három jó szakmája van, ám mégse ment messzire: családjával együtt 15 éve a fővárosban él.

Mariann hangsúlyozza, hogy Nagyecsed lakossága eleve nagyon összetartó, ahol mindig is jól megfértek egymással cigányok és nem cigányok. A román határ közelében fekvő, régi szabolcsi település többek között máig élő magyar és cigány néptánchagyományáról híres.

A mintegy 6500 fős lakosságon belül 1500-1600 fős a roma népesség, ebből 1200-1300 az „elmagyarosodott” romungrók száma, és 200 körüli az oláh cigányoké.

A néprajzkutatók úgy tartják, hogy itt a tradicionális, meglehetősen zárt közösséget alkotó oláh cigányok is erősen asszimilálódtak.

Bár Mariann szívügyének tekinti a hagyományőrzést és a romológiát, cigány kérői főiskolás korától elmaradoztak. Mindazonáltal ha újrakezdhetné, akkor sem csinálná másképp. Miután 2011-ben, azaz a válság idején végzett a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán óvodapedagógiai szakon, 9 hónapot töltött közmunkán, egy óvodában dolgozott „mindenesként”. Aztán 2012-ben egy gyerekházat vezetett, ahol többek közt délutáni tanulószobát tartott tinédzsereknek, akik közül aztán sokan gimnáziumba, sőt főiskolára mentek. 

„Sokszor megkaptam az elején rokonoktól, ismerősöktől, hogy ezért tanultál, most itt állsz velünk sorba közmunkáért. Akkor igazuk volt, az a két év kemény volt. De én mégis örültem, hogy gyerekek között lehetek, és sokat tanultam ez alatt az idő alatt. Utána 2013-ban fel is vettek óvónőnek. Ott a két év gyakornoki idő alatt elvégeztem a roma kulturális fejlesztő szakot, meg az általános és családi mediátor szakot is, hogy felkészült legyek módszertanilag. Hamarosan végzek az intézményvezetői szakon is, és utána befejeztem” – nevet a lassan négydiplomás óvónő, aki az első olyan cigány Nagyecseden, aki felsőfokú végzettséget szerzett. Miután végzett, akkor indultak be a roma szakkollégiumok, melyek összefogják és ösztöndíjjal segítik a szegény diákok továbbtanulását – ezt óriási előrelépésnek tartja.

Bármi lehet belőlük

„Megkérdeztem a nagycsoportos óvodásokat, hogy felnőttként mik szeretnének lenni, és a többség azt felelte, hogy közmunkás, ami érthető, mert ezt a mintát látja otthon. Mindent megteszek azért, hogy elhiggyék: ennél többre képesek. Amikor gyakornok voltam, egy kislány elképedve mondta nekem: Mariann, ez hogy van, hogy te cigány vagy, és óvó néni lehetsz? Mondtam neki, te is lehetsz bármi, ami szeretnél. Ez is érdekes, hogy példakép vagyok előttük. Volt olyan nem roma kisfiú is, aki azt mondta: Mariann néni, tudom, hogy te cigány vagy, de attól én még szeretlek” – meséli az óvónő, aki mellesleg felnőttek oktatásával, korrepetálásával is szívesen foglalkozik. Úgy látja, ma már egyre többen – fiatalok is, idősebbek is – továbbtanulnak, sőt van, aki szintén óvónő akar lenni.

Amikor Mariann 25 éve óvodás volt, a cigány gyerekek még kisebbségben voltak az óvodában, ma már azonban többségbe kerültek, miközben ő az egyedüli roma óvónő. Ezzel együtt meg kellett küzdenie a kollégák és a szülők elfogadásáért, amihez nem kevés alázatra és kitartásra volt szükség – akadt, aki nem adta a kezébe a gyermekét, más elment panaszkodni a vezetőhöz, hogy cigány óvónőhöz került a gyereke. Mariann 6 év alatt eljutott odáig, hogy ma már más településről nem roma szülők is az ő csoportjába viszik gyermekeiket.

Elmondása szerint rengeteg cigány apróság jön nélkülöző és meglehetősen ingerszegény családból, ezért rendkívül fontosnak látja a 3 éves kortól kötelező óvodáztatást. Sőt, a korábbi fejlesztést is, a gyerekházakat, ahol az anyák és a gyerekek fel tudnak készülni az óvodai beszoktatásra is. Ez minden családnak kihívás, de a romáknak különösen nagy terhet jelent, hogy ki kell adniuk a gyereket idegen környezetbe.

„Ilyenkor van, hogy a kicsi bent sír az ölemben, az anyukája meg kint zokog a folyosón. Tehát a szülőkkel is folyamatosan foglalkoznunk kell” – meséli Mariann, hozzátéve, hogy mindezek miatt kicsit másképp kell bánni a cigányokkal, mint a többiekkel. Hiszen van olyan gyerek, aki az óvodában lát először mosdót, nem beszélve arról, hogy eleve nagyon nehéz nekik az idegen szokás- és szabályrendszerre való átállás, a kötött napirend szerinti életmód, az ismeretlen nyelvi közeg – Mariann is óvodásként tanult meg magyarul. „Minél korábbtól gondozod a gyerekeket, annál jobban fejlődnek. Akivel foglalkoznak kicsi kora óta, az nagyon sokra viheti” – állapítja meg.

Azt, hogy sikerült kivívnia munkatársai elfogadását, Mariann egyrészt annak tulajdonítja, hogy tiszteli az idősebbeket, és hallgat rájuk, ami cigány kultúrájából is fakad. Másrészt könnyebbséget jelenthetett az is, hogy itt kiskora óta ismerik őt is, családját is, ráadásul egy tradicionálisan befogadó légkörű településen él, ahol intézményi szinten is az elfogadás a jellemző. Mindezt amiatt hangsúlyozza, mert a krónikus óvónőhiány és a cigány óvodások arányának emelkedése ellenére is az az általános tapasztalat a régióban, hogy hiába kerül ki egyre több roma óvónő a felsőoktatásból, nem tudnak elhelyezkedni a szakmában a származásuk miatt – mondhatni két világ közé szorulnak.

Légüres térben

Ezt erősíti meg Mariann volt tanára, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának dékánja, Bálint Péter is, aki egyben a roma kulturális fejlesztő szakirány létrehozója, illetve a Lippai Balázs Roma Szakkollégium alapítója is. Elmondása szerint, amikor a náluk végző cigány hallgatók 3 év múltán visszamennek a településükre, akkor egy légüres térbe kerülnek: a cigány közösség elzárkózik tőlük, mivel elhagyták a tradícióikat, a magyar közösség pedig még nem fogadja be őket.

„Évek óta tapasztaljuk azt a furcsa helyzetet, hogy vannak olyan falvak, ahol az óvodában a cigány gyerekek aránya közel 100 százalék, ám a nálunk végzett, kitűnő cigány óvónőket mégis elutasítják – előfordul, hogy a magyar óvodavezető a jegyzővel karöltve akadályozza meg a felvételüket” – számol be Bálint Péter. Hozzáfűzi: miközben a cigány óvónők nehezen tudnak elhelyezkedni, érdekes módon azokat a nem cigány hallgatókat, akik szintén elvégzik a nemzetiségi óvónőképzést, hamarabb felveszik és elfogadják a többségi cigány óvodákban is. Bálint Péter szerint ez a probléma alapvetően ismerethiányból, illetve az adott faluközösség szemléletéből fakad, amibe kívülről elég nehéz beleavatkozni.

„Előbb-utóbb a hallgatók többsége elhelyezkedik, de nem biztos, hogy a saját falujában. Sőt, azt kell, hogy mondjam, a magyarok hamarabb elhagyják a pályát, mint a cigányok. Valószínűleg ebben az is közrejátszik, hogy cigány közösségekben már a rendszeres nettó 120 ezer forintos fizetés is soknak számít” – teszi hozzá.

Magyarországon ma 600 olyan óvoda van, ahol a gyerekeknek több mint a fele cigány származású, s ebből mindössze négy a nemzetiségi óvoda. Bálint Péter beszámolója szerint idővel nyilvánvalóvá vált, hogy ezekben az óvodákban nagyon komoly gondokat okoz az, hogy a magyar óvónők nem ismerik sem a cigányok helyzetét, sem a kulturális hagyományukat és a nyelvüket, ezért bevezették ezek oktatását a hajdúböszörményi karon, ami egyedülálló képzésnek számít az országban. Ebben Balogh Mariannak is nagy szerepe volt, aki romungro hallgatótársait elsőként beszélte rá arra, hogy vállalják fel származásukat, ismerjék meg gyökereiket. Ahhoz ugyanis, hogy a cigány gyerekekből a legtöbbet lehessen kihozni, speciálisan felkészült óvónőkre van szükség.

Időközben egyre több roma és nem roma hallgató vett részt a nemzetiségi óvónőképzésben, és ezen a bázison jött létre a roma szakkollégium is. Bálint Péter szerint 15 éve kezdődött el náluk az északkelet-magyarországi régióból érkező roma hallgatók számának növekedése. Jelenleg a karon évfolyamonként 15-20 olyan cigány hallgatójuk van, aki óvónőnek, szociálpedagógusnak, kisgyerek-nevelőnek, vagy éppen gyógypedagógusnak tanul.

Közreműködött: Jankovics Tímea

Olvasson tovább: