Kereső toggle

Heller Ágnes

(1929 – 2019)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Péntek este adta hírül az ARD német közszolgálati tévé, majd a Magyar Tudományos Akadémia, hogy kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes világhírű magyar filozófus. Halála komoly veszteség Magyarországnak.

 

Heller Ágnes élete nem érthető meg a huszadik századi közép-európai lét tragédiáinak, útkereséseinek és tévedéseinek ismerete nélkül. Zsidó származású polgári családban született, alig tízéves volt, amikor a hírhedt zsidótörvények ellehetetlenítették családja életét.

15 éves volt a magyar és az európai történelem legszörnyűbb évében, 1944-ben. A holokauszt során számos családtagját, barátját elveszítette; a 168 órának adott utolsó interjúja szerint őt magát háromszor vitték le a nyilasok a Duna-partra sokadmagával, hogy meggyilkolják – elképesztő életösztönének és általa véletlennek tartott, csodával határos körülményeknek köszönhetően életben maradt. A háború után a borzalmakat ugyancsak túlélt édesanyjával Budapesten éltek, majd az éhezés elől édesanyja beadta a szegedi zsidó árvaházba.

Ez volt Heller Ágnes életének egyik fontos fordulata. Itt ismerkedett meg a cionista mozgalom képviselőivel – a mozgalom aktív tagja lett, részt vett a cionisták táboraiban és rendezvényein, a formálódó modern Izrael bátor támogatója volt (majd lett újra, évtizedekkel később), de végül úgy döntött, hogy nem alijázik. Önéletírása szerint, melyet Kőbányai János Bicikliző majom című könyvében dolgozott fel, Heller két évig volt a cionista világmozgalom tagja, mielőtt 1948-ban, 19 évesen belépett volna a Magyar Kommunista Pártba.

Az eredetileg csillagásznak készülő fiatal lányt a filozófia felé a világhírű marxista filozófus, egyben hírhedt (és 1919-ben konkrétan véreskezű) kommunista politikus, Lukács György fordította. Arról, hogy hogyan lett a fiatal holokauszttúlélő lányból Lukács-tanítvány, Heller Ágnes a Bicikliző majom ajánlásában így vallott:

„Megpróbáltam elfelejteni a traumát, hogy egy tizennégy-tizenöt éves lánynak majd mindenkijét, aki az életében fontos, azt kilenc hónap alatt mind megölték. Az apámat és azokat a fiúkat, akiket én akkor mint társaságot a legjobban szerettem. (…) Sok minden az életemben ennek a történetnek a megismétlődése volt.”

Egyetemi tanulmányait tehát magyar–filozófia szakon végezte 1947-től 1951-ig, ahol ezt követően – ugyancsak Lukács mentoráltjaként – munkát is kapott. Miután a Kun Béla, majd Rákosi Mátyás vezette kommunista párt (saját elvtársaira nézve is életveszélyes) fordulatait, árulásait évtizedeken át gond nélkül követő Lukács 1956 után előbb osztozott Nagy Imre és társai snagovi száműzetésében, majd megemberelte magát, és nem volt hajlandó Nagy ellen tanúskodni annak perében, vagy legalábbis a nyilvánosság előtt megtagadni a letartóztatott miniszterelnökhöz fűződő barátságát, mind Lukácsot, mind Hellert eltávolították munkahelyükről.

Heller Ágnes innentől 1963-ig középiskolai tanárként, majd tíz éven át a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatócsoportjában dolgozott, miközben 1955-ben megszerezte a kandidátusi, 1968-ban pedig a filozófiai tudományok doktora fokozatot. Baráti körével együtt 1968-ban tiltakozott Csehszlovákia lerohanása ellen, majd az MTA-ról 1973-ban a Lukács György által alapított Budapesti Iskola többi tagjával együtt eltávolították. Néhány évig szabadfoglalkozásúként fordításokból élt, majd 1977-ben Ausztráliába emigrált.

Tizenkétéves emigrációja idején tanított a Berlini Egyetemen, a melbourne-i La Trobe Egyetemen, a Torinói Egyetemen, a São Pauló-i Egyetemen, majd a ’80-as évek közepén a New York-i New School for Social Research-ön kapott katedrát. A kommunista diktatúra összeomlásától kezdve a szegedi József Attila Tudományegyetemen és az ELTE-n is tanított, utóbbinak 1999-es nyugdíjba vonulásáig tanára volt, miközben 1990-ben az MTA levelező, öt évvel később pedig rendes tagja lett. 81 évesen, immár professor emeritaként ismét tanítani kezdett az ELTE Esztétika Tanszékén.

***

Hellerrel sem életében, sem halálában nemigen tudott mit kezdeni a magyar közélet. Halálhíre elképesztő és elfogadhatatlan gyűlölethullámot váltott ki a közösségi médiában, nem egy esetben olyanoktól, akik nála légmentesebben illeszkedtek a kommunista diktatúra rendszerébe. Holott halálával Magyarország világhírű tudósainak egyikét veszítette el, és már csak ezért is nehezen tekinthető hazafias tettnek a posztumusz lincselés.

Heller tévedései és botlásai persze nem kikerülhető része életművének. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy Heller – akit Tamás Gáspár Miklós „a kései liberalizmus és a posztmodern újkonzervativizmus relativista szkepszise” képviselőjeként jellemzett kritikus és szeretetteljes nekrológjában – igazi magyar hazafi és Izrael elkötelezett barátja volt haláláig. Ezenfelül pedig – és erről sem feledkezünk meg, amikor a Hetekben búcsúzunk tőle – jóindulattal viszonyult a karizmatikus kereszténységhez egy olyan korban, amikor (sem Heller elvbarátai, sem ellenségei körében) ez egyáltalán nem volt divat.

„Öröm itt lenni, ebben a Gyülekezeti Házban, szépség vesz körül – s elgondolkoztat engem” – írta Heller Ágnes pontosan tizenkét évvel ezelőtt, 2007 júliusában a balatonfüredi Hit Gyülekezete vendégeként. „Nosztalgia vezetett Füredre, ahol a ‘30-as években sokszor, hónapokat éltem, de ezen a helyen nem a nosztalgia, hanem a remény és melegség érzése fog el – Fürednek a jövője, szellemi és nem csak testi jövője bontakozik ki ezen a helyen. Minden jót, sok örömet, bátorságot, lelkesedést és gyümölcsöző munkát kívánok e Gyülekezet minden tagjának!”

Szeretettel és hálával emlékezünk rá.

 

Olvasson tovább: