Kereső toggle

A római Palota titkai

Kommunista titkosszolgálat befolyása a magyar katolikus egyházra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Új írással jelentkezett Ilkei Csaba, a magyar állambiztonsági múlt egyik meghatározó tudományos kutatója. A márciusban publikált, „Bűnbánat nélkül nincs megtisztulás” című tanulmány egy katolikus pap, B. György életén keresztül mutatja meg, milyen mértékben gyűrte maga alá a kommunista titkosszolgálat a magyar katolikus egyházat.

Bár korábban is számos kutatás bizonyította, hogy a legnagyobb létszámú felekezet súlyosan érintett az elnyomó hatalommal vállalt együttműködésben,

Ilkei írásának egyik újdonsága, hogy katolikus papokat – köztük magas rangú vezetőket – nemcsak itthon, hanem külföldön is alkalmazott az állambiztonság: a Rómában működő Pápai Magyar Intézet gyakorlatilag a kommunista állambiztonság egyik kémközpontja volt.     

A magyar állam 1927-ben létesítette a Római Magyar Akadémiát, melynek egyik tagozatát a Papi Osztályt, XII. Pius pápa 1940-ben a Pápai Magyar Intézet rangjára emelte és rektorát is ő maga nevezte ki. Az intézet működése 1943 őszétől szünetelt, 1948-tól 1964-ig emigrációban élő papok működtették, majd a Vatikán és a Kádár-kormány 1964-ben kötött megállapodása értelmében a római Falconieri-palota a magyar katolikus egyház tulajdonába került, és az olasz főváros egyetemein tanuló magyar papok intézetévé alakították át. Az immár a Magyar Katolikus Püspöki Kar felügyelete alatt működő Pápai Magyar Intézet mindenkori vezetőjét a magyar állam hozzájárulásával nevezték ki, növendékei pedig csak olyan magyar egyházmegyések lehettek, akiknek kiküldéséhez a hazai egyházi vezetés hozzájárult.

A megállapodás

A megállapodást a Vatikán részéről Agostino Casaroli érsek, míg magyar részről Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnöke írta alá. Ami azt jelentette, az Állami Egyházügyi Hivatal engedélye nélkül senki sem érkezhetett Rómába, az ÁEH viszont nem dönthetett a kommunista állambiztonság nélkül, „amely kizárta a lehetséges növendékek sorából az ellenséges politikai beállítottságúakat, és előnyben részesítette a lojálisak köréből azokat, akik alkalmasak voltak hírszerző feladatok elvégzésére”.

1965 áprilisában a Belügyminisztérium III/I és IIII/III csoportfőnöksége közös intézkedési tervet készített a Pápai Magyar Intézettel összefüggő állambiztonsági feladatok végrehajtására. Mint az Ilkei által nyilvánosságra hozott – egyik – korabeli jelentésből kiderül, az intézet operatív felhasználását csak abban az esetben látták sikeresnek „ha a III/III és a III/I csoportfőnökségek egybehangolt intézkedései alapján a kiküldendő elöljárók és hallgatók között megfelelő ügynökséget helyezünk ki. A szoros együttműködést az teszi szükségessé, hogy a III/I csoportfőnökség kihelyezésre szánt jelöltjei a III/III csoportfőnökség operatív munkában jártas, ellenőrzött ügynökeiből kerülhetnek ki.”,

Ez a fontos mondat önmagában is cáfolja azt a rendszerváltás óta sokszor hangoztatott ügynökvédő magyarázkodást, hogy az 1989 után feloszlatott III/III-mal, vagyis a belső elhárítással szemben a többi csoportfőnökséget azért kellett „békén hagyni”, mert ezeknek az embereknek a szaktudására az államnak a szabad világban is szüksége volt (és van), másrészt azért, mert a legellenszenvesebb tevékenységet végző – például az ellenzéki gondolkodású embereket megfigyelő, tönkretevő – III/III-as csoportfőnökség sosem keveredett a többi négy csoportfőnökséggel. 

Palota-dosszié

A BM III/III-1-a alosztálya 1968. május 3-tól „Palota” fedőnéven objektum dossziét nyitott, abban tárolta a Pápai Magyar Intézet működésével és személyi kérdéseivel kapcsolatos összes szigorúan titkos iratot.

Egy 1976-ban készült jelentés szerint 1964 és 1975 között 46 egyházi személy – ösztöndíjas és vezető – fordult meg az intézetben, a titkosszolgálat 20 fős hálózatot foglalkoztatott. 1971 és 1980 között 28 fő tanult Rómában, közülük 14 volt az állambiztonság beszervezettje, és rajtuk kívül további 4-5 társadalmi kapcsolat is segítette a hálózatot.

A sok papi ügynök egyike volt B. György, akit teológiai tanulmányai után papp is szenteltek és teológiai doktori címet is szerzett. Ekkoriban már javában figyelte a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének III/III osztálya. Mivel a ráállított besúgóktól összességében pozitív információk érkeztek B. személyéről, a belügy emberei felkeresték, elbeszélgettek vele, majd 1978 augusztusában hazafias alapon beszervezték. Ez azt jelentette, hogy B. önként, előnyökért cserébe vállalta az együttműködést az elnyomó hatalommal – derül ki az Ilkei Csaba által feltárt dokumentumokból. B. titkos megbízottként, „Rákoshegyi” fedőnéven került az egyházi elhárításhoz, tevékenysége két fő célra fókuszált: „hálózati személyként alkalmas volt preventív, befolyásoló jellegű, az egyházmegye lojális vezetésének védelmét szolgáló feladatok végrehajtására, másfelől beiskolázása, kiképzése esetén alkalmasnak látszott külföldön is meghatározott célok érdekében végzendő hírszerző tevékenység ellátására.”

A beszervezése után egy évvel készült jelentésben Kiss László rendőr őrnagy eredményesnek ítélte „Rákoshegyi” munkáját, aki szorgosan jelentett a Kalocsai Főegyházmegye egyes tagjairól, az egyházmegyei kormányzás belső helyzetéről, és a Szegedi Teológia hallgatóiról és tanárairól is. Mindemellett jó hírszerző lehetőséggel rendelkezett a Központi Hittudományi Akadémia korábbi hallgatói körében is, „mely információkat folyamatosan megküldtük a BM III/III-1-a alosztályának”, írta 1979-ben Kiss őrnagy. (Az Ilkei által feltárt adatok, illetve az ezekből készült tanulmány felveti, ám az olvasóra bízza annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy a sokszor fenyegetés, zsarolás révén, máskor viszont előnyök ígéretével együttműködésre bírt egyházi emberek milyen mértékben áldozatai, illetve kollaboránsai a kommunista elnyomó gépezetnek.)

Visszatérve Kiss őrnagy jelentésére: a dokumentumból kiderül, hogy „Rákoshegyi” jó kapcsolatban állt a római tanulmányai második évére készülő Erdő Péterrel, aki évtizedekkel később, 2005-től 2015-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt, 2003 óta Magyarország prímása és a pápaválasztó bíborosi testület tagja. „Kapcsolatuk bizalmas jellegénél fogva, őszinte beszélgetésre került sor” – írta 1979-ben Kiss őrnagy „Rákoshegyi” szóbeli tájékoztatása alapján.  

B. állandó feladata volt a katolikus bázis-közösségek és az úgynevezett „bulányisták” (a Bulányi György piarista pap köré szerveződő csoport) figyelése is. Ezzel kapcsolatban egy ízben azt magyarázta tartótisztjének, hogy nagyobb differenciáltságra lenne szükség az egyes mozgalmak megítélésénél, mert a „bulányistákat” gyakran összekeverik más kis csoportokkal. „Rákoshegyi” ismerte az evangéliumi keresztényeket, a karizmatikusokat, a protestáns ifjúsági mozgalmakat, a baptistákat, és összességében úgy vélte, a „legveszélyesebb a protestáns egyházon belüli ifjúsági mozgalmakban, főleg a baptisták között gyakran föllelhető karizmatikus mozgalom”.

A hasznosan dolgozó „Rákoshegyi” 1979 nyarán jó hírt kapott: a Magyar Katolikus Püspöki Kar három évre beiskolázta a római Pápai Magyar Intézetbe, amihez az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is hozzájárult és – ez nélkülözhetetlen volt – a telepítést a BM III/I csoportfőnökség, vagyis a hírszerzés vezetője is engedélyezte. B.-t innentől a BM III/I-4 osztálya foglalkoztatta, aminek a fő feladata a Vatikán, Izrael és az egyházi emigráció elleni hírszerzés volt. Ehhez persze előbb ki kellett képezni, ami állambiztonsági szerv közreműködésével meg is történt.

A belügyi hírszerzés abban látta „Rákoshegyi” küldetésének szakmai alapját, „hogy a római Pápai Magyar Intézetben tanuló papnövendékek pozíciója lehetőséget nyújt a célobjektumokat képező vatikáni hivatalok, valamint kongregációk munkájának figyelemmel kísérésére, a pápai tanintézetek feldolgozására, az ott tanulókkal operatív értékű kapcsolatok kiépítésére”. A dokumentációból kiderül, hogy „Rákoshegyi” önként, fenntartások nélkül vállalta a munkát. 

Lojalitásért cserébe római ösztöndíj

Ilkei írja: „a Rómában tanuló egyházi személyek otthonában működő kémközpont miatt az érkező ösztöndíjasok csak a kerti kapun át léphettek az épületbe, a lépcsőházat nem használhatták, csak a liftet, és bárhol tartózkodtak, számítaniuk kellett arra, hogy figyelik, lehallgatják őket, jelentenek róluk Budapestre. A teljes második emeletet elfoglaló Intézet működéséért és operatív védelméért a BM. III/I-4. osztály felelt, az ösztöndíjasok szintje alatt és fölött a hírszerző főrezidentúra beosztottai és a megbízható alkalmazottak dolgoztak. Az 1990-ig működő Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasainak, egyházi vezetőinek több mint fele állambiztonsági hálózati személy, vagy társadalmi kapcsolat volt. Igazolt lojalitás nélkül senki sem juthatott ki.”

Egy 1981-es összefoglaló BM-jelentésből kiderül, hogy a római „hálózat főpásztora Ijjas József volt: Ijjas 1964-ben címzetes püspökként részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, 1969-től kalocsai érsek, 1969-1987-ig a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke volt. Ijjast 1963. június 14-én szervezte be Nagy Sándor rendőr százados, a Bács-Kiskun megyei állambiztonsági szervezet III/III osztályáról, hazafias alapon. Az »Illés« fedőnéven foglalkoztatott Ijjas a római katolikus egyház elleni elhárítás ügynöke, később titkos munkatársa lett. További fedőnevei: »Péter«, »Máté«”. Mint a szerző megjegyzi, más források szerint zsarolással szervezték be a házvezetőnőjével folytatott viszonya miatt.

A „Palota” dosszié hiteles dokumentumai alapján Ilkei Csaba arra a súlyos megállapításra jutott, hogy a Pápai Magyar Intézetet 1964-től vezető nyolc rektor közül „hat az állambiztonság hálózati ügynöke volt”. A lista, zárójelben a fedőnevek: Csepregi Ignác, 1964, („Dr. Szabó”), Zemplén György, 1965–1968 („Jánosi Zoltán”, „Wittmann Karl”), Fábián Árpád, 1968–1972 („Alfonz”, „Ludvig Beron”), Bagi István, 1972-1979 („Blanc”), Dankó László, 1979–1987 („Körmöczi”, „Bajai László”), Keresztes Szilárd, 1987–1988 („Nyíri”, „Keleti”). A már említett Erdő Péter 1987-ben megbízott rektorként, Ternyák Csaba 1988-tól 1992-ig rektorként vezette az intézetet. Róluk Ilkei azt írja, „az állambiztonsághoz fűződő viszonyukról a kutatók ma még nem rendelkeznek teljes körű pontos, részletes és meggyőző információkkal”.

A katolikus egyház múltjának megismerése céljából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2006-ban létrehozta a Lénárd Ödön Alapítványt. Az alapítvány első elnöke, Várszegi Asztrik (2018-ig pannonhalmi főapát) volt, aki 2007-ben a Hetek megkeresésére azt mondta: az előző fél évszázad „nagyon nehéz történelmi korszak volt a katolikus egyház számára, és ezért is fontos megismerni, milyen válaszokat adott a kihívásokra. Ebben a múltban nyilván voltak szentek és voltak ügynökök is. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a katolikus egyház, köztük az ügynökök is, az elnyomó rendszer áldozatai voltak, és vannak, akik távolabbról nézve a történéseket azt mondják, hogy az egyház vezetői kiszolgálták a kommunista diktatúrát. Azt gondolom, és ezt képviselem a kuratóriumban, hogy mindezt differenciáltan kell nézni”. Várszegi Asztrik 2010-ben lemondott az alapítvány vezetéséről. Az online keresők alapján az alapítvány az elmúlt 13 évben egyetlen könyvet, a katolikus egyház 1956-os szerepét feltáró művet adott ki.

 

Olvasson tovább: