Kereső toggle

Közösség vagy birodalom?

Az Európai Unió története

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Európai Unió születése nem érthető meg sem az első, sem a második világháború okozta trauma nélkül. Ám kérdés, hogy a német–francia megbékélés, a gazdasági együttműködés és a szabad utazás mindenképp üdvözlendő fejleményei után az Unió mikor fordul egy új birodalom irányába.

Az első és a második világháborúban Németország célja kevésbé a gyarmatbirodalma kiterjesztése, sokkal inkább egy egységes (és természetesen német vezetésű) Európa kialakítása volt. Ebben az értelemben tehát a német birodalmi gondolat sajátos előképe mindannak, ami a 2. világháború után Európában történt. Ám mire az öreg kontinens a számos helyi fegyveres konfliktuson és két világháborún is átesett, erőforrásai kimerültek, a győztesek és vesztesek közötti normális viszony kialakítása pedig lehetetlen küldetésnek látszott. Ráadásul a második világháborút néhány év múlva a hidegháború követte, melynek főszereplői az Egyesült Államok és a Szovjetunió voltak, ám egyik fő színtere a vasfüggönnyel kettéosztott Európa lett. A szovjet befolyás alá eső területek birodalmi keretbe rendezésének nem volt alterntívája, a nyugati oldalon viszont kérdés volt, hogy mi lesz az Európa történelmét a 17. század óta meghatározó német–francia ellentét feloldása.

Franciaország a két világháborúban elszenvedett német vereség után vezető pozícióba került a kontinensen, ugyanakkor tartott a német revansvágytól. Biztosítékot kívánt, hogy a (nyugat-)német gazdaság fellendülése nem fog újabb háborút eredményezni idővel, mint ahogy az történt az 1. és 2. világháború esetében. Eközben az Európa újjáépítését támogató Marshall-terv elindítása után Amerika hivatalosan is megfogalmazta, hogy támogatja az európai katonai és kereskedelmi integrációt.

Az ekkor még csak bizonytalan koncepciót az elsők között konkrétumokkal Winston Churchill, volt brit miniszterelnök töltötte fel, aki az Európa integrációjáról vallott nézeteit a zürichi egyetemen 1946-ben elmondott beszédében ismertette. A 2. világháború́ból kiindulva Churchill, aki 1940-ben hazája kormányfőjeként szilárdan ellenállt a náci Németország által vezetett kontinentális birodalom terveinek, ekkor meg volt arról győződve, hogy a hosszú távú békét csakis egy egyesült Európa tudja biztosítani. „Létezik orvosság, amely (...)néhány év leforgása alatt Európa egészét (...)szabaddá és boldoggá teszi. Ez nem más, mint az európai népek – vagy legalábbis jórészük – közösségének újrateremtése és egy olyan otthon létrehozása számukra, amelynek oltalmában békében, biztonságban és szabadságban élhetnek. Egyfajta Európai Egyesült Államokat kell létrehoznunk” – vélekedett a volt (és újra leendő) brit miniszterelnök. Churchill szerint Európa új alapokra helyezéséhez az út Franciaország és Németország szövetségén át vezet, erre lehet felépíteni az európai családot, ám azt hangsúlyozta, hogy az egyesült Európa nem jelentheti azt, hogy a nagy nemzetek uralkodnak a kicsik fölött. „Az Európai Egyesült Államoknak, ha jól és hitelesen hozzák létre, úgy kell felépülnie, hogy ne az egyes államok anyagi ereje számítson mindenekelőtt. A kis nemzetek ugyanannyit érnek, mint a nagyok, és becsületüket a közös célhoz való hozzájárulásukkal vívják ki”– mondta Churchill az egyetemi közönségnek.

Megegyezés vagy háború?

Churchill Európa-koncepciója ellenére Németország helyzete továbbra is megoldatlan volt, viszont a kérdés mihamarabbi rendezést igényelt. 1949 őszén mind az NSZK, mind a keleti NDK önálló kormányt alakított. A nyugat és kelet között beinduló versengés egyértelművé tette, hogy a szövetségesek feloldják a korlátozásokat Németországgal szemben. 1949-ben az NSZK első kancellárjának Konrad Adenauert választották, akinek feladata nem kevesebb volt, mint Németországnak a nemzetközi közösségbe történő visszavezetése. Adenauer érdeme, hogy rendezte hazája kapcsolatát Franciaországgal és Izraellel is, kifejezetten baráti kapcsolatot alakítva ki De Gaulle francia államfővel és Ben Gurion izraeli miniszterelnökkel. A kancellár többször kifejezte, hogy hajlandó az együttműködésre Franciaországgal, de egyenlő félként, nem szolgaként. Éppen ezért a francia garanciális követeléseknek nem akart teljes mértékben eleget tenni, hiszen az ipari szempontból kiemelt jelentőségű Saar- és Ruhr-vidék francia felügyelet alá kerülése a német szén- és acélipar lenullázását jelentette volna.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: