Kereső toggle

Trónfosztás

Kisebbségbe került a Fidesz–KDNP Szombathelyen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Lazáry Viktor Szombathely volt fideszes alpolgármestere, mellette jobbra Molnár Miklós civil alpolgármester.

Elveszítette többségét a Fidesz–KDNP Szombathelyen, miután az egyik civil szervezet által delegált alpolgármester a szocialisták oldalára állt.

Ahhoz, hogy megértsük a történéseket, érdemes visszamenni 2013-ba. Ekkor robbant bombaként ugyanis az a rejtett kamerás felvétel, melyen egy férfi, aki kísértetiesen hasonlított a város akkori alpolgármesterére, Lazáry Viktorra, kábítószernek tűnő anyagot fogyasztott. A videót a szocialisták frakciója hozta nyilvánosságra, a frakció vezetője az azóta költségvetési csalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került, jelenleg a házi őrizetét töltő Czeglédy Csaba volt, de róla majd később.

Lazáry kényszerítés kísérlete és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt feljelentést tett, Czeglédy és a szocialisták viszont több helyi fideszessel szemben hasonló vádakat fogalmaztak meg. A botrányokat megunva Hende Csaba, a Fidesz választókerületi elnöke kezdeményezte a helyi Fidesz-szervezet feloszlatását. A feloszlatásról szóló országos választmányi határozat indoklása szerint „a helyi Fideszben uralkodó állapotok veszélyeztették a párt 2018-as választási esélyeit”. A párt helyi szervezetének vezetői „kicsapongó életmódjukkal és megbotránkoztató viselkedésükkel rossz fényt vetettek a szombathelyi, sőt az országos Fideszre is”.

2013-ban azonban történt még valami, ami összefüggésbe hozható a mostani helyzettel. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere szívinfarktust kapott. Három alpolgármestere volt ekkor a városnak, a már említett Lazáry Viktor, Marton Zsolt, aki még Hende Csabával érkezett az MDF-ből és Molnár Miklós, utóbbi egy civil szervezet delegáltja volt, és a költségvetésért felelt. Puskás betegsége idején a három helyettes között éles rivalizálás zajlott.

2014-ben a Fidesz–KDNP-frakciószövetség úgy döntött, hogy a Molnár Miklós vezette Pro Savaria nélkül fut neki az önkormányzati választásoknak. Míg 2010-ben a szocialistáknak a tizennégy körzetből mindössze kettőben sikerült nyerniük, addig 2014-ben – részben a drogbotrány hatására – már fele-fele arányban, hét-hét körzetet nyertek a fideszesek és az MSZP-sek. A listás helyek elosztása után kiderült, a Fidesz–KDNP-frakciónak önállóan nincsen meg a többsége. A Jobbik és a Molnár Miklós vezette Pro Savaria Egyesület 1-1 mandátumot szereztek, a polgármester a fideszes Puskás Tivadar lett, ismét. A kormánypárt így tehát választás elé került: vagy a Jobbikkal, vagy Molnár Miklóssal működnek együtt, de felmerült a kisebbségi városirányítás és az új választások kiírásának gondolata is. Végül azonban hosszas tárgyalás után koalícióra léptek Molnár Mikóssal, akivel már az előző ciklusban is sok csörtéjük volt.

A szombathelyi városháza épülete.

Az első években látszólag működött a modell, kisebb-nagyobb csörték ellenére Szombathely lendületesen fejlődött, a feladatokat pedig szépen felosztották egymás között a politikai szereplők. Molnárhoz került a város költségvetése, mely nem volt neki új terep, hiszen 2010 és 14 között is ő volt a területért felelős alpolgármester. Míg a szocialisták 2010 előtt összesen 16 milliárd forintnyi adósságot halmoztak fel, addig ezt nullára sikerült faragni, az iparűzési adóbevétel több mint 40 százalékkal nőtt, minden adott volt ahhoz, hogy elégedettek legyenek a szereplők.

Ekkor azonban fordulat történt a város közéletében. Czeglédy Csabát, a baloldal frakcióvezetőjét előzetes letartóztatásba helyezték bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt. Czeglédy előzetes letartóztatása miatt időközben elveszítette szombathelyi mandátumát. Időközi választást írtak ki a körzetében, ahol széleskörű ellenzéki összefogás alakult ki. Az MSZP mellé ugyanis csatlakozott szinte minden ellenzéki párt, többek között az LMP is, miközben a zöldpárt tagjai korábban soha nem álltak volna össze a szocialistákkal, éppen Czeglédy Csaba személye miatt. A Jobbik pedig nem indított képviselőjelöltet. Az összefogás egyik motorja az LMP-s Ungár Péter lett, aki aktívan bekapcsolódott a város közéletébe.

Az időközi választást végül magabiztosan nyerte a baloldali összefogás, ettől kezdve még közelebb került egymáshoz a helyi MSZP és LMP. Ungár Péter új ellenzéki hangvételű hírportált finanszíroz Szombathelyen, év végén demonstrációkat rendeztek a pártok részvételével, januárban pedig már be is mutatták az ellenzéki összefogás jelöltjeit.

A fejleményekkel egyidőben dönthette el Molnár Miklós azt, hogy az ellenzék oldalára kell állnia ahhoz, hogy a következő ciklusban is meglegyen a helye a közgyűlésben. Így amikor az MSZP-sek annak érdekében hívtak össze közgyűlést, hogy a túlóratörvényt ne alkalmazzák az önkormányzati cégek esetében, nagy meglepetésre megszavazta a napirendi pontot.

A jobboldali városvezetés láthatóan megrökönyödött Molnár akcióján. Puskás Tivadar polgármester és Hende Csaba választókerületi elnök pedig nyilvánosan is úgy fogalmaztak, hogy Molnár elárulta a jobboldali közösséget. Ezt követően tört ki az állóháború. Puskás megvonta Molnár alpolgármesteri jogköreit, ami igencsak merész húzás volt, hiszen éppen ebben az időszakban készül a város költségvetése, amiért eddig a jogkörétől megfosztott politikus felelt.

Molnár Miklós sajtótájékoztatón jelentette be, hogy már nem tekinti polgármesterének Puskás Tivadart. Később kiderült, hogy a februári közgyűlés idejére kezdeményezi a város első embere, Molnár visszahívását az alpolgármesteri tisztségből, ám az ellenzék nyíltan az alpolgármester oldalára állt. A közgyűlésben megfordultak az erőviszonyok, így napirendre sem sikerült venni a leváltásról szóló javaslatot. Ezt követően Molnár Miklós szavazatával több intézkedést is hoztak. Ilyen volt például a városi hetilap kérdése. Szombathelyen az elmúlt időszakban ugyanis nem működött hivatalos önkormányzati hetilap, többek között takarékossági okokra hivatkozva. A Fidesz nélküli többség azonban megszavazta, hogy induljon új hetilap, majd gyorsan ki is nevezték a kiadó vezetőjének a megyei napilap egykori főszerkesztőjét. Érdekesség, hogy a rendelet szerint az ő megbízatása napra pontosan addig szól, amíg nyugdíjba nem kell mennie, sokak szerint a baloldal így gondoskodott egyik hű emberükről. A közgyűlés aztán teljes káoszba fulladt. A napirendi pontoknak alig a feléig sikerült eljutni 12 óra alatt. A törvény értelmében ennél hosszabban nem köteles ülésezni a testület, így a polgármester be is rekesztette az ülést. Folytatás március 13-án lesz, a költségvetéssel kapcsolatos napirendi pontig el sem jutottak a képviselők, így feltételezhető, hogy a következő időszak tartogat még izgalmakat Szombathelyen.

Olvasson tovább: