Minden nemzetállamnak egyedi a törvényhozása: vannak egykamarás, kétkamarás parlamentek, van, ahol a királynak, máshol a köztársasági elnöknek kell jóváhagynia a szöveget a jogszabállyá váláshoz. A jogalkotás folyamata laikusok számára sokszor nehezen átlátható, de eredményét az egész közösség elismeri. Egyrészt azért, mert azt érezzük, hogy a rendszeresen megrendezett választásokon van beleszólásunk abba, milyen törvények születnek. Másrészt pedig bízunk magában az intézményben, a jogrend igazságosságában. Végül pedig, ha az előzőekben meg is inog a hitünk, tartunk a kihágásokat követő szankcióktól.
Ennek ellenére vannak rendszerellenes, anarchista mozgalmak, melyek a törvények tudatos megszegésére buzdítanak (ez a polgári elégedetlenség), viszont ezek jól működő társadalmakban csupán egy szűk kisebbséget alkotnak. Az Európai Unió törvényhozásával kapcsolatban viszont egyre gyakrabban hallunk olyan jelzőket, mint az antidemokratikus, bürokratikus, fejközpontú, felesleges stb. Ezeknek a kifejezéseknek a széles körű terjedése aláássa az uniós döntéshozatallal kapcsolatos bizalmat. De van-e alapjuk ezeknek az aggodalmaknak, vagy pusztán egy, a nemzeti törvényhozásoknál bonyolultabb rendszerrel van dolgunk, melytől ismeretlensége miatt tartunk?
2018. 10.05. (XXII /40)
